A világ fenekén

2013 december 28.



Invercargill a világ egyik legdélebbi városa. (Térkép)

Invercargillről érdemes bárkit megkérdezni itt. Többnyire olyasmi véleményeket hall az ember, ami alapján inkább megspórolja magának ezt a pár száz kilométeres kitérőt. Azért nem bánom, hogy nem hallgattam senkire.

A várost 1856-ban alapították. Vagy 100 évig csak nőtt és nőtt a lakossága. Ipar, halászat, farmgazdálkodás.

Templomok garmadája épült, utcai világítás, villamos. 1945 után, az alumíniumgyártás megjelenésével 20 ezerről majdnem 50 ezerre nőtt a lakossága.

Az 1980-as években olcsóbb lett az alumínium importja, mint a gyártása, a farmokról sem származott elég jövedelem, a város kezdett elnéptelenedni.

Ma egy 19. századi épületekkel, templomokkal, többsávos utakkal teli nagyváros. Csak kicsit üres.

A város neve különben a skót inbhir szóból ered, ami folyótorkolatot jelent. Cargill meg egy skót arc volt, aki jókor volt jó helyen.

A jókor jó helyent én is ismerem. :-D

Glenorchy, avagy Ez becarás!

2013 december 27.

Még egy csodás nap. Nyári meleg, sehol egy felhő. Kirándulóidő.

Kis társaságunk belevetette magát a következő út-állomás megszervezésébe. Ki ki a magáéba.

Részemről a következő szállás már megvolt, viszont Glenorchy meglátogatása még listán volt a környéken, így én azzal foglaltam el magam. Glenorchy egy aprócska település Queenstown-tól egy órányira, a Wakatipu-tó partján. Számos filmet forgattak itt. Többek között a Gyűrűk urát és Narniát.

Már az odavezető úton beájultam a látványtól.

Értem én, hogy oldott ásványok vannak a vízben, de akkor is... EZ A SZÍN... És a tükröződés...

Glenorchyba megérkezve jól meglepődtem, hogy nem találtam turista infó irodát. Az mindig mindenhol van. Persze kibírok egy napot térkép nélkül is, csak hát nehogy lemaradjak valami látványosságról. 

Találtam egy kis fél órás túraútvonalat a folyó árterében. Voltak ilyen giccses tájképek, meg fekete hattyúk. 

Meseszerű, nem? Nem lepődtem volna meg, ha egy nagy lábú, kis emberke jelenik meg gyűrűvel a kezében, vagy ha hozzám szól teszemazt az egyik fa.

De Hófehérke mostohájának felbukkanása is jogos lett volna. Tükröm, tükröm...

A kis séta után elindultam felfedezni a város környékét. Láttam egy iránymutató táblát, miszerint a Paradicsom (nem a zőcség) innen közelíthető meg. A térképem szerint mondjuk Glenorchy után nincs semmi. Még út sem. De mint tudjuk, a Mennyországba vezető út nincs kikövezve. :)

Elkezdtem stoppolni. Fel is vettek. Rendes autó volt. Se szárnyak, se izé. Biztos nem közvetlen járat.

Elvittek vagy 10 km-re, ahol egy újabb tábla jelezte, hogy a Paradise még 26 km innen. Meg mellesleg a Routeburn Track (aminek az egyik végén kicsit túráztam) innen indul. Vagy ide érkezik. Honnan nézzük, ugye. Csupán 19 km innen. De nem paradicsomi irányba. Mivel nem volt se térképem, se infóm a Paradicsomról, a könnyebb utat választottam és elkanyarodtam a fuvarosommal Routeburn irányába. Ott aztán én kiszálltam, ők meg továbbmentek még 21 km-t. Még jó, hogy a térkép szerint itt már utak sincsenek. Azért elég sok opció van, ha az ember el akar tévedni.

Kicsit beszívtam a végállomásommal, mert nem volt távolság az útjelző táblán. Elkezdtem gyalogolni, de olyan volt, mint az alföldi rónán Petőfi idejében. Olyan végtelen semmi. Utólag megtudtam, hogy 9 km lett volna. Még jó, hogy visszafordultam. Mivel autók nem nagyon jártak a poros úton, úgy döntöttem, hogy két irányba stoppolok. Tökmindegy merre megyek, ráérek, csak ne itt süljek meg a napon.

Végre egy jármű! Azért a táj szép :)

Egy idősebb házaspár vett fel. Épp a Routeburn túra elején (vagy végén) tették ki a lányukat és majd 3 nap múlva mennek érte a túraútvonal végére (vagy elejére) Milford-ba. Most pedig Glenorchyba tartanak. Tökéletes.

Útközben kis kitérőt tettünk Kinloch irányába, ami innen még 9 km volt ellenkező irányba.

Tóparti idill

Glenorchy felé menet kiderült, hogy a házaspár Queenstown-ba megy vissza egy rövid kávészünet után. Tökéletes. Másnap pedig Invercargill-be tartanak. Ahová én is! Ez milyen mázli! És persze felajánlották, hogy másnap értem jönnek és levisznek. Akkor ez most a Paradicsom? :D

Én, a kaméleon :D

Box nap

2013 december 26.

Karácsony második napját Boxing Day-nek nevezik itt. Ezen a napon hagyományosan az üzletek végkiárusítást tartanak. Logikus lenne, ha a boxing szó a leáraazott termékekért történő boxolásra utalna. Mint Amerikában a Fekete Péntek. De nem...

A Boxing day arról kapa a nevét, hogy a szolgálók és alkalmazottak ilyenkor ajándékot kaptak az uraiktól (gondolom, továbbpasszolták a nagynénitől kapott pink-zöld pulóvert meg a giccses gyertyatartót vagy az egyéb béna ajándékokat). A kifejezés pedig a Christmas box, azaz karácsonyi doboz szóból keletkezett. Jó ez az angol nyelv... valamire biztos...

Ideiglenes lakótársaimmal, akikkel a mini nappalin osztoztunk már vagy egy hete, úgy döntöttünk, nem veszünk semmit. Inkább kirándulni megyünk. Gyönyörű napsütésre ébredtünk, vétek lett volna haszontalanul tölteni a napot. Négyen voltunk. Helen, a belga lány, aki különben a grincs volt, de már megjavult, Juraj, szlovák útitársam Indonéziából és Federico, az olasz srác, aki a pizzát sütötte érkezésemkor.

Egy pár órás túrának vágtunk neki. Szép volt, jó volt :)

Erdei házikó 1930-ból

Vízesés is volt

Mikor végeztünk, én úgy épp kellemesen fáradt voltam. Nem úgy a fiatalok :D

Ők kitalálták, hogy amíg ilyen szépen süt a nap, bevállalnak egy másik túrát is. Délután 4 óra volt. Egy 5 órás hegymászásra vágytak. Errefelé este 10 körül megy le a nap, úgyhogy a sötétedéssel nem volt gond. Na, de én 7 órányi túrát egy napra nem vállalok be. Megtanultam a Tongariro-n (vagyis inkább az utána következő mozgássérült héten), hogy le vagyok robbanva.

Hogy megússzam a csesztetést, megemlítettem, hogy vajas tésztában sült virslit akarok vacsorára csinálni, úgyhogy ezek után, ha akartam volna menni, se vittek volna magukkal :D Nehogy aztán ne legyen kész a vacsora, mire megjönnek éhesen!

Tele volt a hűtő margarinnal, amit a couchsurferek szoktak hozni, aztán itt is hagyják. Ez a hátránya a vándoréletnek, hogy nem tud az ember hurcolni mindent, ezért nem is invesztál jobb minőségű kajába, mert úgyis újra meg kell vennie 2 nap múlva ugyanazt. Így vaj helyett mindenki a gagyi margarint veszi. Amit aztán senki nem akar megenni a hűtőből. 

Gondoltam, felhasználom valamire. Csinálok vajas tésztát.

Hááát, konyhatündérek, a margarin, az nem vaj. Főleg azért nem, mert 70%-a víz. Ami elpárolog sütés közben. Míg a vaj esetében a zsiradék szépen együtt sült volna a liszttel. Megtanultam...

Nem volt különben túl nagy baj a tésztával, csak legközelebb inkább használok olajat, ha nincs vaj, mint gagyi margarint. Mire átsült volna, addigra kiszáradt. Ennyi volt a baj. De négy kiéhezett túrázó hálás közönség, és úgy elkapkodták sűrű hálálkodások közepette, hogy a többi lakótársnak már csak morzsa maradt. 

A gyertya az kellett. Végülis még Karácsony van...

Kezdő szakácsoknak önbizalomnövelőként ajánlom a couchsurfinget. Vagy a sáskahadat.

Meglepetés szülinap

2013 december 25.

Van az a mondás, hogy jobb adni, mint kapni.

Jó, hogy meghívtam mindenkit és megszerveztem magamnak a szülinapi bulimat. Még tortát is csináltam magamnak. Mindezt úgy, hogy senki nem tudta, hogy szülinapom lesz :)

Szülinapi meglepi. Tőlem. Nekik. Hehehe...

Nem mondtam senkinek. A karácsony legyen karácsony. Ha már szentesténk nem volt. A buli úgyis véget ér 7-kor, úgy gondoltam, majd kinevezem az estét szülinapi bulinak.

7 órakor, mikor elszállingózott pár résztvevő, nekiálltam elővenni a hűtőből a rumos trüffelkrémes, vodkában áztatott ananászos, csokihabos tortámat. A lakótársak, akik a lábosokat nyalták ki, mikor készült, már nagyon várták, hogy megkóstolhassák. És persze azt hitték, hogy ez valami magyar szokás, hogy tortát csinálunk karácsonyra. Hehehe.

A szülinapi hagyományaim kedvéért természetesen szükség volt gyertyára is, amit elfújhatok és kívánhatok valamit. Erről azért nem mondtam le. Az volt a nagy kérdés, hogy hogyan intézzem a gyertyagyújtást anélkül, hogy nagy felhajtás lenne körülötte.

Megkértem Ed barátomat, a péket, hogy hozzon pár tortagyertyát, ha majd jön a buliba. Hozott is. De a kocsiban hagyta, amíg a megrendelő másképp nem rendelkezik.

Úgy 7 után nem sokkal szerettem volna másképp rendelkezni, de Ed nem volt sehol. Eltűnt.

Vártam egy darabig, írtam neki sms-t, de mivel nagyon úgy tűnt, hogy végleg távozott (kinéztem belőle), kellett más megoldás. Jurajtól próbáltam megtudakolni, hol vannak az előző napi teamécsesek. Jó lesz az is. Úgyis csak egyet akartam rátenni a sütire jelképesen. Nem kockáztatom meg az erdőtüzet a tényleges gyertyaszámmal...

Persze Juraj azonnal kihirdette a frissen szerzett infót a társaságban, úgyhogy mire meggyújtottam a gyertyáimat, már mindenki készen állt az éneklésre. Lett nagy Heppi börzdéj tu jú kórus.

A kis ártatlan...
Ezt a fejet akkor vágtam, mikor számon kértek, hogy miért titkoltam el a dátumot

Közben előkerült Ed is a színes gyertyákkal. Igaz, hogy csak 1 darabot kértem, de 20-as csomagban árulták, ezért annyit hozott. Juraj meg belelkesült és rápakolta majdnem az összeset a tortámra, hiába tiltakoztam, hogy 18 is elég lesz, úgyis annyinak érzem magam. (Itt jegyzem meg zarójelben, hogy 2 héttel ezelőtt elkérték a boltban az útlevelemet, mikor alkoholt vásároltam (25 a korhatár). Mondtam is a csajnak, hogy feldobta a napomat, jövök másnap is :D Erre 2 nap múlva egy másik városban megint megtörtént. Mit is mondhatnék? Állat jól tartom magam... ;D )

Nem tudom, hogy csinálta (Juraj), de miközben a tortát díszítette, még fényképeket is készített valahogy. Hála neki, vannak fotók a szülinapomról :D 

Később a tánc átment zeneválogatásba, ami dalos lelkű fiatalembereink jelenlétében (Federico, Juraj és Alex) már csak percek kérdése volt, hogy éneklésbe torkolljon. A nem várt dolog viszont az volt, hogy az egész társaság összegyűlt lassanként a laptop mellett, amin jól ismert zenéket játszottunk le egész képernyős felirattal karaoke stílusban, és mindenki együtt énekelt.

Volt ott minden.

Raining men a bulihangulatért, Queens és Beatles, mert azt mindenki szereti, Ramazzotti és Tina Turner duo a nyelvlecke miatt, Rammstein az alternatív rock jegyében, csöpögős Moulin Rouge a romantika híveinek, Frank Sinatra a klasszikusok képviseletében, Schnappi, a kis krokodil, akiről még sosem hallottunk, de azért énekeltük. Aztán felcsaptak az érzelmek hullámai....

Nyilván szerepe volt benne az elfogyasztott alkoholnak is, meg annak, hogy idővel egészen összehangolódott a társaság, és már semmi nem volt ciki. A buli elérte a csúcspontját. Egy szobányi ember kuporgott egymás nyakában a parányi nappaliban és teljes átéléssel énekelte Whitney Houston I will always love you (Örökké szeretni foglak) című számát. Nem idétlenkedve, hanem teljes beleéléssel és érzelmekkel. Akkora jelenet volt, hogy meg is akartam örökíteni egy hangfelvétellel, de mire megtaláltam az ipodot, vége lett a számnak. Örökké bánni fogom :) De tényleg :(

Éjfélig kitartott a romantikus énekkar, jó pár új zenét is megismertem (például a Snow Patrol-t), aztán lassan mindenki vízszintesbe fordult. Jó páran a nappaliban, néhányan az autójukban a ház előtt.

Ennyire változatos, aktív meglepi bulim még sosem volt. Hehehe.

Szülibak

Árvák karácsonya

2013 december 25.

Az elmúlt héten bármerre jártam, boldog boldogtalant meghívtam a karácsonyi bulinkra. 

Felvett egy szimpatikus csajszi stoppoláskor, kicsit beszélgettünk, szóba került karácsony, nem tudta, hol tölti, hát meghívtam. 

Dumáltam valakivel az utcán, nem volt terve és társasága karácsonyra, hát meghívtam.

A pék pasi Oamaruból említette, hogy egyedül tölti a karácsonyt, őt is meghívtam.

A végén CSen bejelentkeztek 9-en, mi voltunk 8-an és várható volt, hogy többen is jönnek, akik nem jelezték. Felkészültünk 24-re. Mert az olyan jó szám. És mert ennyi darab műanyag tányér van a csomagban, amit vettünk :)

A belga lány palacsintát csinált, az olasz srác polentát, én a már behűtött krumplisalátát, meg keksztekercset, ami eredetileg kekszgolyónak indult, de a fiúk javaslatára mégsem játszottam a golyókkal, inkább játszottam a szalámival :D

Délre volt meghirdetve az érkezés és 2-re az ebéd. Mert itt délben van Karácsony.

Délre persze vendégeknek se híre, se hamva. Fél 1 körül megérkeztek az első fecskék. A német lány, aki a Mount Cook felé menet fuvarozott. Kettőkor betoppant a második vendégpáros. Már előre röhögtünk, hogy ha ilyen pontosak, akkor tuti ők is németek.

- Nem lehet. 14:07 van. Nem is pontosak.

- Jó, akkor kicsit odébb. Osztrákok.

És tényleg osztrákok voltak :D

Hamarosan elkezdtek szállingózni az emberek. Érkeztek a kaják, spenóttal töltött rétes, mandulás süti, holland karácsonyi kalács, kenyerek a pékségből, muffinok. A salátámon és a polentán kívül nem is nagyon volt sós étel. Valaki hozott forralt bort is. Megvolt a hangulat. Közkívánatra megkezdtük a karácsonyi zenék lejátszását is. A grincs (a karácsonyi hangulat elrontója) egy szót sem szólt ellene. Jól tette.... ;-)

Időközben gyártottam egy karácsonyfát is ágakból és vázából, ez alá kerültek a secret santa ajándékok. 

Négy órakor már mindenki ott volt, akiről tudtuk, hogy jön. Behalmoztuk az ajándékokat a szoba közepére, és elkezdődött a vadászat. Egy dobókockával dobtunk egymás után. Aki 6-ost dobott, választhatott egy ajándékot középről. De még nem bonthatta ki. Csak, ha 4-est dobott legközelebb. Aki 3-ast dobott, választhatott valakit, akivel kicserélhette a nála lévő ajándékot. Vagy ha nem volt még nála, akkor elrabolhatta valakitől. Aki 5-öst dobott, választhatott 2 embert, akik egymás között kicserélték az ajándékukat. Ha 1-es dobott valaki, mindenki átadta a kezében lévő csomagot a balján ülőnek. Ha 2-est, akkor ugyanez jobbra.

Elég sokáig játszottunk, mire mindenki kibonthatott egy csomagot. Volt pár népszerű csomag, ami mindenkinek tetszett. Az egyik például kínai kajás papírzacskóba volt csomagolva. Arra mindenki kíváncsi volt. Rajzeszközök voltak benne. Meg volt egy másik, ami egy hosszú henger volt. Azt senki nem kérte, pedig várható volt, hogy nem vibrátor lesz benne. Fejmasszírozó volt :D

Volt pár állat jó ajándék, meg pár nagyon gagyi. A füles sapka NZ feliratokkal jól jött volna. Az ajtóra szerelhető biztonsági zár (amit valaki viccből tett a csomagba) tök kretén volt. Én egy üveg kiwi madarat nyertem. Aranyos, csak így is túlsúlyos a csomagom... Az én meglepi ajándékom egy New Zealand feliratos póló volt. Nem bántam volna, ha én kapom :D

Később azzal dobtuk fel a bulit, hogy mindenki felírt valamit egy cetlire (bármit), bedobáltuk őket egy kínai kajás zacskóba (az ajándékcsomagolóba), aztán 3 csapatot csináltunk, és Most-mutasd-meg (vagy mi a magyar neve) játszottunk. A csapatokból valaki húzott egy cetlit és el kellett mutogatnia a csapatának a rajta szereplő kifejezést. Mivel mindenki kretén kifejezéseket írt fel, elég jól szórakoztunk. Volt minden Dosztojevszkijtől Hasta la vista baby-ig.

Aztán volt csoportos idétlenkedés (vagy nevezzük táncnak, még inkább kacsatáncnak) népszerű, régi zenékre, mint a Macarena meg a Lambada.

Este 7-ig volt eredetileg meghirdetve a buli, úgyhogy páran elkezdtek hazaszállingózni 7 körül. Akik maradtak, azokkal aztán fokozódott a hangulat.

És a poén is még csak most következett...

Árvák szentestéje

2013 december 24.

Itt nem a Szentestét ünneplik, hanem a Karácsony első napját, 25-ét.

De mivel a lakásban vendégeskedő 8 főből hárman a december 24-ét tartjuk ünnepnek, úgy döntöttünk, hogy rendezünk egy gyertyafényes vacsit magunknak. Lementünk a városba megvenni a titkos meglepi ajándékokat másnapra és útközben beszereztünk pár teamécsest is a hangulathoz. Én már délután rálelkesültem kedvenc ünnepemre és szedtem pár fenyőágat a ház melletti erdőben, majd elhelyeztem őket szerte-szét a nappaliban dekoráció címén.

Úgy volt, hogy az általam készített krumplisalátát esszük vacsorára, de közben Juraj felajánlotta, hogy főz nekünk egy szlovák ételt, pirogi-t, amiről már többször beszélt és mindenki nagyon kíváncsi volt rá. A leírás alapján a derelyével azonosítottam a kaját. Hát majdnem az is volt. Annyi különbséggel, hogy a derelye tésztájába krumpli is kerül, valamint tök gyorsan elkészíthető. Juraj verziója úgy készült, mint a tortellini, a kis tésztakockákat egyesével töltögettük meg mindenfélével (a krumplipürével kezdve a nutellán és ananászon át a lekvárig vegyesen mindennel) úgy 5-6 órás elfoglaltság keretén belül. Mivel este 6-kor kezdtük a töltögetést és Juraj ragaszkodott hozzá, hogy csak akkor kezdjük főzni a derelyéket, ha már mind elkészült, este 10-kor már ájuldoztunk az éhségtől. Időközben betoppantak Chloe-ék, meg még pár barátjuk néhány üveg borral felszerelkezve, úgyhogy mire 11 körül minden megfőtt és ehettünk volna, már eléggé jól volt mindenki ittasságilag.

Főznek a fiúk

Mindenki segített a derelyehajtogatásban, hogy haladjunk. És mindenki kiélte a kreativitását. Mindenki az otthon tanult formára hajtogatta a tésztát. Volt tortellini, wonton, enpanada, bonbon forma, meg minden, ami épp eszünkbe jutott. Amikor megfőttek (végre!), Juraj beforgatta őket zsemlemorzsába és az összeset egy nagy tálba borította. Lottó volt minden darab, amit kivettünk.

Ahány ember, annyi forma

Hajnalig tartó hepaj lett a meghitt szentesténkből. Jó volt a buli, csak azt sajnáltam, hogy egyetlen karácsonyi zenét sem hallgathattunk meg, mert az egyik résztvevő, aki utálja a karácsonyi dalokat, nem engedte, hogy egyet is lejátsszunk. Ebből csúnya harc lesz, ha másnap is megpróbálja kinyírni a karácsony szellemét...

Karácsony előtti meglepetés

2013 december 23.

Már november végén elkezdtem gondolkodni, hogy hol töltsem majd a Karácsonyt és a Szülinapomat. Mivel a karácsony itt is elsősorban családi ünnep, és senki családjába nem akartam betolakodni, bejelentkeztem Queenstown-i barátaimhoz, akiknél még októberben töltöttem el pár napot. Nekik nincs itt családjuk. Egyikük, Chloe ugyan kiwi, de Aucklandból. A többiek nemzetköziek. Nicol Csiléből, Oscar Argentínából, Aru Japánból. Ők laknak együtt egy tündéri kis házban a hegyoldalban.

Szívesen fogadták az ötletet és már előre örültünk, hogy újra találkozunk majd.

Időközben Juraj barátom is érdeklődött Karácsony ügyben, én meg említettem neki Queenstown-t. Hogy hogy nem, pár nap múlva értesültem róla, hogy Juraj megismerkedett Chloe-ékkal és olyan nagy haverok lettek, hogy ő is velünk karácsonyozik majd. Szuper. Sajnáltam volna, ha egyedül tölti valahol az ünnepeket, és így nem nekem kell meghívatnom őt :)

Időközben Chloe arra jutott, hogy biztos vannak még hasonló cipőben járó árva utazók, akiknek nincs itt családja, és milyen szomorú lenne, ha egy hostelben töltenék a karácsonyt, így meghirdetett egy rendezvényt CS-en Árvák Karácsonya címmel. Bárki jelentkezhetett rá. Annyi a feltétel, hogy potluck stílusban mindenkinek hoznia kell valamilyen ételt és italt, és aki szeretne, az a Meglepi Ajándékozásba (Secret Santa) is beszállhat egy max 15 dollár értékű ajándékkal. Létszámkorlát nincs...

Míg én a Mount Cook környékén jártam, Chloé kitalálta, hogy karácsony előtt egy 4 napos hegymászásra halad el hatodmagával, beleértve engem és Jurajt is. Mivel én általános erőnlétemre erőn nem létemre hivatkozva lemondtam, nélkülem mentek, nekem meg maradt pár szabadnapom előre kipihenni a karácsonyi bulikat. Ekkor mentem a Fjordvidékre.

Onnan hazatérve (23-án) arra számítottam, hogy egyetlen szörfös leszek, mert - elvileg - 24-én érkeznek a korán érkezők és Chloe kis brigádja is aznap este ér vissza. Lesz időm főzőcskézni Szentestére, meg ilyenek.

Ehhez képest a lakásba betoppanva Juraj vetette rám magát... és kezdett ölelgetni. Meglepiiii! És volt még másik 5 ember (ismeretlenek), aki a konyhapult körül állt. Pizzát sütöttek. Ez meg mi?! Hogy kerültek haza ilyen hamar? És hol van Chloe?

Kiderült, hogy Chloe (és a társaság fele) a munkája miatt később követte a hegymászókat és teljesen elkerülték egymást. Nem volt térerő a hegyen, nem tudtak beszélni, csak az erdészeken keresztül küldtek üzeneteket valahogy, de szumma szummárum két társaságban túráztak és Juraj meg másik 2 kiránduló hamarabb hazatért.

Miközben én a fjordokat nézegettem, érkezett egy másik CSer is, egy olasz srác, aki unatkozott egyedül, ezért összehaverkodott egy orosz/amerikai sráccal. Ő szintén itt tobzódott a konyhában. Federico gyúrta a pizzatésztát, a többiek jelenlétükkel emelték a pizza és az esemény színvonalát. A pult körül állva. Természetesen csatlakoztam a megerőltető tevékenységhez.

Az alvás viccesnek ígérkezett a kb 10 négyzetméteres kis nappaliban, a 2 kanapén, de sok jó szörfer kis helyen is elfér...

Fjordvidék

2013 december 22-23.

Még van pár nap karácsonyig, semmi dolgom. Töltsük hasznosan.

Találtam vendéglátót Te Anau kisvároskájában, ami a Fjordvidék Nemzeti Park bejárata. 

A Fjordvidék is UNESCO Világörökség. Területe 1,25 millió hektár, ami - ha minden igaz - kicsit több, mint Magyarország egy tizede. A Fjordok vidékén szuper az időjárás. Az Ausztrália felől érkező párás levegő a magas hegyekben lecsapódik és évi 7-9 méter (!) csapadék formájában ér földet. Csoda, hogy aznap épp nem esett az eső, mikor ott voltam.

A Fjordvidék a bal oldali nagy zöld folt

Te Anau városkája az utolsó lakott település a Fjordvidéken. Pár kilométerrel később véget ér az országos elektromos hálózat. Onnantól már csak pár elszánt farmer gazdálkodik és él, és saját generátorral termel áramot. Meg esővizet iszik.

A városka, meg az út egy tó partján helyezkedik el, amit a változatosság kedvéért Te Anau-nak hívnak.

A Te Anau tó helyenként több, mint 400 méter mély, ami hozzájárult ahhoz, hogy kiérdemelje Ausztrálázsia legnagyobb volumenű tavának címét. Felszíne alapján nem a legnagyobb, de legalább ebben van a legtöbb víz. Érdekessége még, hogy a tó a legmélyebb pontja a tengerszint alatt helyezkedik el.

Nah. Ennyit meg még többet is tanultam attól a sráctól, aki vendéglátóm lakótársa és épp szabadnapos volt, és együtt kirándulgattunk. A srácok különben kajaktúra-idegenvezetők a Milford Sound nevű híresen szép fjordok között. 

Egy pár órás túrára mentünk, ami egy 4 napos túraútvonal első szakasza (Routeburn track).

Az útvonal egy lápos-mohás területen vezetett keresztül. Kiépített járdán kellett menni, különben elsüllyedtünk volna a normál gyepnek látszó mohában. Ott, ahol a moha gyérebb volt, tó formájában mutatkozott meg a növényzet alatt rejlő víz.

A hegytető meghódítása után átautókáztunk a Milford Sound bejáratához, ahonnan a turista hajók indulnak a fjordok nyúlványai közé. Itt található a világ legmagasabb tengeri sziklája. Maori neve Izgatott férfi. Haha. Fantáziadús :D

A szikla teteje nem látszik a felhőktől

Az oda vezető 2 órás út során havas hegyoldalak és vízesések között haladtunk el.

Visszaúton megálltunk a Tükör-tó mellett, ami nevéhez híven jól tükröződik.

Déután értünk vissza Te Anau-ba, ahonnan még aznap vissza is stoppoltam Queenstownba.

Másnap már Karácsony!!!

Pukaki és Tekapo

2013 december 19.

Viccesek ezek a maori szavak. 

Több tó van a környéken, ebből kettő az ismertebb. A Pukaki-tó és a Tekapo-tó.

A pukaki felgyűlt vizet jelent, ami abból ered, hogy egy duzzasztógát hozta létre a tavat. A tekapo éjszakai matracot jelent, mert az utazók itt szálltak meg hosszú útjukon.

Mindkét tó jellemzője a photoshop színvilág. Amilyen nincs is.

A hegyekből hordalékként érkező ásványokat a folyó apró lisztté őrli, és ezek az ásványok a vízzel keveredve türkiz színűvé varázsolják a tavat.

A tó mögött a Cook-hegy havas csúcsai nyújtózkodnak. Ilyen szép nincs is!

Gyönyörű!!!

A Pukaki-tó 8 km széles és 15 km hosszú. Amikor nem fúj a szél, a tó felszíne tükörként veri vissza a hegyek képét.

A Tekapo-tó kisebb és nem annyira extrém a színe, de azért itt is érdemes volt sétálni egyet.

Mount Cook

2013 december

A Cook-hegy, vagy maori nevén Aoraki, Új-Zéland legmagasabb pontja a maga 3754 méterével.

Eredeti neve Aorangi volt, ami összetett szó és a nappal/felhő illetve az ég/időjárás szavakból tevődik össze, ami a wikipedia szerint nappali eget esetleg felhőkarcolót jelent. Mivel Rangi az ég istenére vonatkozik, az ao pedig felhő Aotearoa (Új-Zéland) nevében is, én inkább arra szavaznék, hogy a hegy neve az Ég istenének felhőjére utal, de az a jó a maoriban, hogy írásos nyelvemlékek híján korlátlan találgatásoknak ad helyet. Aoraki különben Ég Atya fia volt a maori mitológiában.

A névadással kapcsolatos problémát 1851-ben egy angol utazó oldotta meg, aki Cook kapitány tiszteletére átnevezte Aorakit. Cook különben sosem járt a hegy közelében.

A Cook-hegy része az UNESCO Világörökségi listáján szereplő nemzeti parknak. 140 hegycsúcs és 72 gleccser teszi változatossá a tájképet.

Természetesen autóstoppal közelítettem meg a nemzeti parkot. Az volt a tervem, hogy 3-4 órás kis kirándulással felsétálok egy 600 méter magas csúcsra, ahonnan szép a kilátás a gleccserre és a havas csúcsokra. Az információs irodában megtudtam, hogy a kis séta valójában megerőltető mászás. Mivel épp másnap indultak Queenstown-i barátaim a fjordvidékre egy 4 napos, teljes felszereléssel vonulós túrára, amire engem is vártak, nem tűnt rossz ötletnek bemelegíteni egy kicsit. Meg különben is csekkolnom kell a kondimat, mert a legutóbbi, Tongariro mászás utáni lerobbanásom nem arra utal, hogy megfelelő fizikai állapotban vagyok egy 4 napos, 60 km-es gyalogláshoz. Főleg nem sátorral és kajával a hátamon. De azért az emlékeimben mint jó fizikumú, szívós túrázó szerepelek, szóval adtam egy esélyt magamnak.

A 4 órás túra első szakasza kiépített útvonalon halad, majdnem teljesen vízszintesen. A táj valami elképesztő!

Lila virágok (lupin) borítják a mezőt, háttérben havas hegycsúcsok, ragyogó napsütés, boldogan zümmögő méhecskék. Tiszta idill.

Egy óra alatt elértem a kiépített útvonal végét. Leültem egy padra picit nézelődni és elvezni a varázslatos látványt, a friss hegyi levegőt és a növényzet illatát. Úgy egy óra múlva még mindig nem akarózott nekiállni a hegymászásnak. 

Közben megismerkedtem két német turistával, akik itt kempingeztek a hegy lábánál és szintén nem siettek sehova. Pár órát elbeszélgettünk a padon, aztán felajánlottak egy fuvart vissza Twizelbe, merthogy ők is oda tartottak. 

Egyáltalán nem sajnáltam, hogy kihagytam a hegymászást. Biztos szép lett volna, de így is szép volt. És legalább beláttam, hogy nem nekem való a 4 napos túrázás.