2013. december 21., szombat

Pék a csávó


2013 december 15-17.


Van az a vicc, amikor a cigány (tudom, hogy itt most a roma lenne a politikailag korrekt megnevezés, de nem nagyon érdekel, mert nem hivatalos riportot írok, hanem viccet mesélek), szóval a cigány beviszi a fiát életében először a faluba. Mennek az utcán, elhaladnak a templom előtt. Kérdezi a fiú:

- Ídösapám, mi ez a nagy ház itten?
- Templom, fiam.
- Oszt az meg mire jó?
- Az az Isten háza.
- És ki az az Isten?
- Ő adja a mindennapi kenyerünket.
- Mé? Pék a csávó?

Ez mindig eszembe jut, ha pékkel találkozom.


Oamaruban már jártam. Ez volt az a hely, ahol a pingvinek első győzelmüket aratták ellenem a Lessük meg egymást versenyben. Terveztem, hogy visszajövök. Most visszajöttem. Egy jó fejnek tűnő CSer lány, Sophia fogadott be 2 napra. Már legutóbb is terveztük, hogy találkozunk.

Vasárnap délután rögtön egy kerti partival indult a program. Meghívták barátaikat, akik családostul érkeztek, így minden korosztály képviselve volt, beleértve a fiatalabb és idősebb kutyákat is.

A partin beszélgetésbe elegyedtem egy pasival, aki holland és 10 éve nyitotta meg európai jellegű pékségét a városkában. Szó szót követett és oda lyukadtunk ki, hogy kéne neki valaki a kenyérboltba, mert jövő héttől nyári szünet, és több időt akar tölteni a lányával. Micsoda szerencsés véletlen! Én meg épp egy helyet keresek, ahol letehetem a seggem és pár hétig felhagyhatok a cigányélettel. Abban maradtunk, hogy ilyen önkéntes farm-munkás jelleggel, cserébe napi 4-6 óra munkáért a pékségben, nála fogok lakni teljes ellátással. Még az is lehet, hogy valami lóvé is csurran-cseppen majd túlórákért cserébe.

Alakul az élet! :) Megtanulok kenyeret sütni.


Másnap Sophia meghívta két barátnőjét egy délutáni iszogatásra. Két szenzációs csaj! Mindkettő 50 feletti, de olyan a stílusuk, mint a csajoknak a Szex és NY-ból... Pillanatok alatt egy hullámhosszra kerültünk és megosztottuk egymással magánéletünk legszánalmasabb és legnevetségesebb pillanatait. Már most várom, hogy januárban, ha visszajövök pékeskedni, megint összeüljünk egy traccspartira.

Este átugrottunk egy másik baráthoz, akinek meg kocsmája van és épp a lefőzött sört készült palackozni. Bírom, Sophia ismeretségi körét :D  
Besegítettünk a palackozásba. Nem is tudtam, hogy a megérlelt sörben nincs szénsav. Cukrot tettünk az üvegekbe, arra a sört, majd lezártuk. Két hét múlva megerjed és buborékos lesz. Mint a pezsgő. Ha visszamegyek januárban, tanulok majd egy kicsit többet a sörkészítésről is.

Sosem árt, ha van sör a sajt és a kenyér mellé :D



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése