Gospel nap

2013 október 28.

Elég jól választottam ki a nyaralás dátumát, mert épp ere a hétre esik a környék legnagyobb rögbi rendezvénye, a Rugby 7s, ami egy 7 fős csapatokból álló nemzetközi rögbibajnokság, és a hétvégén lesz az egyik legnagyobb nemzeti ünnep, a Gospel nap (október 26.), ami arról a napról emlékezik meg, amikor a misszionáriusok megjelentek a szigeten a keresztény vallás eszméivel.

Ennek a napnak az emlékére és örömére a sziget minden gyülekezete összejön egy óriási piknik-ünnepségen.

Minden templom saját műsorral készül. Bibliai jeleneteket adnak elő maori nyelven, egyéni értelmezésben, sok-sok maori énekléssel teletűzdelve.

Ha tudnék maoriul, vagy legalább ismerném a Bibliát részleteiben, biztos ráismertem volna egy-egy tanításra, így azonban csak élveztem a show-t és próbáltam értelmezni a látottak mondanivalóját.

Idén a Gospel-nap szombatra esett, de hogy ne fosszák meg a népet a szabadnaptól, a hétfőt kapták meg munkaszüneti napnak.

Thomas gyülekezete, az Arorangi Vasárnapi Iskola is szerepelt. Thomas nem vett részt a próbákon, halvány fogalma nem volt az előadásról, de mikor az előkészületeket figyeltük, úgy döntött, hogy ő is beáll a tánc- és énekkarba. Csak a közösséghez tartozás végett. Egy kis bénázás itt úgysem számít. Az előadás professzionalitása érdekében nem veszik senki kedvét a közös szórakozástól. Senki nem hurrog le senkit azért, mert nem tudja a lépést vagy a szöveget. A lényeg, hogy együtt legyenek és jól érezzék magukat. Ha a szereplő gyerekek az előadás közepén úgy döntenek, hogy inkább egymással cseverésznek a színpadon, nem szólnak rájuk. Ha a tipegő kisunoka az éppen éneklő nagyi ölébe akar ülni a színpadon, akkor beszalad a nézőtérről és a nagyi örömmel ringatja el, miközben széles mosollyal az arcán énekel. Nagyon úgy tűnt, hogy itt még tudják, mi a fontos az életben. A szabályok merevsége nem telepszik rá az emberek örömére.

Mindenki lelkes örömmel szerepelt. Pár kamasz ugyan húzta picit a száját, mikor cikinek érezte a táncot, de a többség felszabadultan kalimpált és rázta magát. Mint egy házibuliban barátok közt. Olyan szeretetteljes volt a hangulat. Mikor leborult a színpadi állvány, vagy a nem túl alapos próbák után félig improvizált színdarab közben valami bénára sikerült, a közönség nem tapintatoskodott, hanem szívből nevetett... és velük nevettek a bakizók is. Mikor az egyik jelenetben a királyt (legyen Dávid, mert arról már hallottam, és nincs netem, hogy utánaolvasgassak és műveltebbnek tűnjek) kellett valami nőnek elcsábítania, a csajszi majd megszakadt a röhögéstől, miközben végighastáncolt a színpadon. Ilyen hozzáállás mellett már értettem, miért merte bevállalni Thomas a szereplést. Senkit nem zavart, hogy csak tátogott és a mozdulatokkal is késében volt. Nem ő volt az egyetlen.

Dávid (?) király valami égi jelet kap. Milyen barokkosan pufóka az angyal :)

Thomas gyülekezetének előadását értettem a leginkább különben. Részben azért, mert megkérdeztem, miről fog szólni, de azért is, mert tök érthető volt. És halál szórakoztató. Ha lett volna díjazás, ez nyerte volna a közönségdíjat. Mindenki feküdt a röhögéstől a nézőtéren.

A példabeszéd arról szólt, hogy milyen bűnös életet élünk.

Bemutatták a játékszenvedély rabjait. (Nagy baj a szigeten, hogy az emberek a szerény kis pénzüket szerencsejátékokra verik el...)

 Az iszákosokat.

A vandálokat (?), vagy ilyesmit. Motoros punkok ralliztak körbe és hangoskodtak.

A legjobb és legparádésabb az volt, mikor a melegek esküvőjét adták elő. A cilinderes és fátylas menyasszony, a két öregedő vőlegény, a focista fiúnak kinéző lányok, strandkendős pasik vonultak a transzvesztita pap elé. Az egyik, meleget játszó szereplő a valóságban is meleg. Ezt Thomastól tudom. Meg mondjuk látszott is. Nem is értettem, mit példálóznak a bűnös szerelemmel a mahuk és rerék kultúrájában...

Aztán bevonultak a gyerekek harci jelmezben és agyonlőtték egymást.

A legvégén mindenki feltámadott és együtt énekelt.

Tele volt kreatív ötletekkel a show. A háború hevében vízzel töltött lufikat is bedobáltak a harctérre, ami kidurranva fröcskölt mindenfelé, és mikor véletlenül egy már elesett és csatatéren fekvő katona arcán robbant szét az egyik, a közönség hangosan örült.

A több órányi előadás után a csoportok a gyülekezetük sátrában megebédeltek. Nálunk grillezett húsok voltak, köretnek krumplinak tűnő főtt taró gyökér, yam gyökér és manioka (vagy tapioka) gyökér, saláta és fánk, desszertnek pedig banán puding, ami lila, mert ha a banánt sokáig főzzük, lila és pudingszerű lesz (ezt Tahitin is ettük).

Evés és szieszta után lassan hazaszivárgott a tömeg.

Igazából az tetszett a legjobban, ahogy itt egymáshoz viszonyulnak. Hogy a közösséghez tartozás mindenkinek jár, aki igényt tart rá. Nem csak a legjobbak, a leggyorsabbak, a legügyesebbek, a legszebbek számítanak. Nem kell szégyenkezni, ha valaki nem elég jó a táncban, nem elég karcsú vagy nem elég ügyes. Mindenki számít és mindenki sokat ér és úgy jó, ahogy van.