Taranaki

2013 november 19-20.

Ha a tengerparti naplementéktől eddig el voltam ájulva, azt kell  mondjam, ideje kinyitnom a szemem.

Ahogy vendéglátónkhoz, Derylhez tartottunk New Plymouth-ba (vagy maori nyelven Taranakiba), többször meg kellett állnunk az alig fél órás út alatt, hogy a napnyugtában gyönyörködjünk. A Nap a Taranaki vulkán mellett érte el a horizontot és narancsos-pink árnyékkal vonta be a hegy havas csúcsát.

Annyira szép volt és annyira kár, hogy még mindig a Japán Optikai Társaság (Nippon Kogaku) általam oly sokat emlegetett, megkérdőjelezhető minőségű termékével próbálom a természet ily csodáit digitális formába önteni. Mondjuk még mindig jobb, mintha megpróbálnám szabadkézzel lerajzolni...

Ahogy megérkeztünk vendéglátónk házához, Deryl kigurult elénk és a teraszon üdvözölt minket. Hopp, azt nem is tudtam, hogy mozgássérült. Már volt nála 2 német kanapészörfös, de még nekünk is jutott hely a nappaliban kempingágyakon. 

Vacsora után Juraj és Camille a másnapi túrára készült elő, én meg arra a fizikai megpróbáltatásra, amit a pizsamám felhúzása jelentett bemerevedett nyakizmokkal és vállal. A vádlimra és a járásra egyelőre nem is gondoltam.

Másnap egyedül maradtunk Deryllel. Kicsit kreténül éreztem magam, ahogy sántikálva, fájdalmas arckifejezéssel tipegtem körbe a lakásban, miközben ő ott ült a kerekes székben nyilvánvalóan rosszabb helyzetben, mint én, de nem akartam úgy tenni, mintha ez tabu téma lenne mellette. Fájt és kész. Kellemetlenül érezte volna magát, ha feltűnően kerülöm a témát. Mindig is idétlennek gondoltam, ha az emberek túl nagy felhajtást csináltak egy mozgássérült körül, meg azt is, ha úgy tettek mintha nem lenne semmi baja. Én inkább úgy kezelem a kérdést, mintha az illetőnek kék haja lenne. Nyilvánvalóan más, mint az átlag, de azért nem nagy ügy. Nem csinálok úgy, mintha nem látnám, hogy kék, de nem is ez az állandó témám. 

Szerintem értékelte a hozzáállásomat, mert jókat röhögött, mikor 5 percig tartott, hogy odaforduljak hozzá, és később még a tartalék tolószékét is felajánlotta nekem :)

A délelőtt folyamán aztán rávett, hogy erőltessem meg magam és mozduljak ki a lakásból. Elvitt egy szép kilátóhoz, aztán kitett a városi parkban, ahonnan később hazacsoszogtam.

New Plymouth parkja elég érdekes. Állatkerttől a játszótérig minden van benne. Az egyik tó közepén áll egy szökőkút, ami igény szerint gombnyomással indítható. Milyen takarékos. Ha senki nem nézi épp, minek üzemeljen. A tó melletti vízesés hasonló elven működik. Azért nem semmi feeling megnyomni a gombot. Egy kézmozdulattal vízesést fakasztani...

A városban található NZ legrégebbi kőtemploma is. Már szinte majdnem 200 éves :-D