Elindulunk Coromandelről reggel. Eddig jó. De Robertnél nem volt internet, így nem vagyunk előrébb utunk megszervezésében. Megyünk. De hova a pokolba?!
Igen, mehetnénk a pokolba is akár, Roturoába, az ördög lakhelyére, de korábbi vendéglátómnál teltház van, nem tud fogadni. A szomszéd állomás, Taupo is kilőve, mert ottani haverom épp Európában nyaral. Ilyen utolsó pillanatban nem lehet semmit megszervezni. Kezdek morcossá válni. Gyönyörűen végigutaztam Új-Zélandot kanapészörfölve és stoppolva, most meg itt bénázunk és úgy tűnik, nem fogjuk megúszni hostel nélkül.
Álomgyorsasággal jutunk el Taupo-ba, ahonnan a Tongariro irányába kellene haladnunk. Az már csak 40 perc onnan. De, ha most odamegyünk, másnap hegyet mászunk, megint nem lesz időnk a következő úticélt megszervezni. Tehát minimum 3 éjszaka hostel. Ha nem több. Ebből elegem van. Nem csak a pénz miatt (bár az nagyon sokat számít, mivel filléreim maradtak csak és még nincs gyümölcsszedő vízumom), hanem a hangulat miatt is. Egészen más úgy utazni, hogy helyiekkel tölti az ember az idejét. Tehát nincs mese. Maradunk Taupo-ban egy olcsó(bb) szálláson és egész nap az interneten fogok lógni, hogy kanapékat találjak.
Másnap reggel eszembe jut, hogy francia barátnőm, Camille, akivel már párszor összefutottunk az elmúlt 2 hónapban, valahol errefelé járhat most, északra tartva. Írok neki egy sms-t. Pillanatok alatt jön a válasz: Ő épp előző nap jött vissza a Tongariro hegymászásról és találkozni akar.
Alig másfél óra múlva már ott is van velünk Taupo-ban. Lelki válságba került valami pasi miatt, társaságra vágyik.
Megegyezünk, hogy eljön velünk vissza a Tongariro-hoz (van saját autója) és másnapig eldöntjük, mi lesz azután.
Nah, vége az egyedül stoppolós utazásnak. Meg a kettesben stoppolósnak is. Saját járművünk van és hárman vagyunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése