Búcsú Kambodzsától

2013 június 9.



Hihetetlen, hogy elszaladt az idő! Egy hónapot töltöttem Kambodzsában. Lejár a vízumom.

(Egyszer még visszajövök ide. Ilyen tündéri kedves népet én még máshol nem láttam.)

Mivel repjegyet nem találtam elfogadható áron, átmegyek Bangkokba. 

A választható buszjáratok lehetetlen időpontokban indulnak. Reggel 6-kor, 8-kor és hajnali fél 3-kor. Semmi délutáni vagy esti járat. Pedig csak 6 órás az út, simán indulhatna egy busz délben, esti érkezéssel. A hajnali fél 3-as busz totál kretén. Elvileg 6-ra ér a határra, ahol át kell szállni thai buszra. Tehát az éjszakai buszozás előnyét jelentő alvás felejtő. Mondjuk a szállásköltséget így is megspórolja az ember, pár órányi szundikálás után meg egy napot bárki talpon kibír.

Jess is Bangkokba készült, úgyhogy összehangoltuk az indulást és végül a hajnali busz mellett döntöttünk. Így még egy teljes napunk marad Kambodzsában. Masszázsra.

Hajnali fél 2-kor jött a pick up, ami összeszedte és a pályaudvarra vitte az utasookat. A pályaudvaron aztán vártunk. 2 órát. Majdnem 4 óra volt, mire a busz megérkezett. Helyjegyünk volt. A busz VIP üléseket ígért, fotel méretben, lábtartóval. A fénykép alapján meggyőző volt. Felszálltunk a buszra és meglepődve konstatáltuk, hogy az ülésünk foglalt. És nem csak a mieink. Több turista is tanácstalanul forgolódott. Jeleztük a szervezőknek, hogy valami gond van. Közölték, hogy a helyjegy nem számít. Keressünk valami helyet és üljünk le. Csakhogy a busz tele volt. Elkezdtem kötni az ebet a karóhoz. Hajnal volt, alvást terveztem, ne adjanak helyjegyet, ha nem is számít. De ha meg már adtak, akkor tartsuk is meg a helyeket. Előszedettem a helyemen ülővel a jegyét. Neki is oda szólt a jegye. Az szép. Overbooking, mi? Sok választásom nem volt. A vízumom aznap járt le, muszáj volt elhagynom az országot (különben fizetnem kell büntetést). Körülnéztem. Már csak egyetlen hely volt. Egy szolgálati ülés a legelső sorban. Ami se nem fotel, se nem VIP. Ráadásul a plafon alaccsonyabb felette. Szuper lesz. Ennyit a VIP jegyről. Leültem, aztán rájöttem, hogy én még szerencsés voltam. Egy 4 fős társaság egyáltalán nem fért fel a buszra. Hát ezt királyul megszervezték. . .

A busz hamarosan elindult (közel 2 óra késés). A határhoz mégis 7 előtt értünk oda. Ezek szerint az indulási időpont a 2 órás csúszással volt kalkulálva. Tehát a 4 órányi alvás a VIP ülésekben egyáltalán soha nem is volt sanszos. Jó tudni. A határnál leszálltunk és ott találtuk a 4  lemaradt turistát. Őket autóval hozták. Hm. Érdekes megoldás. De legalább megoldották.

A határon már csak fél órát kellett álldogálni, mert a munkaidő 7-kor kezdődik. Szóval soha, semmilyen esély nem volt arra, hogy 6 körül érkezzen ide a busz. Mert minek jött volna, ha átkelni úgysem lehet.
Ez a határátkelősdi nem megy a kambodzsaiaknak. Már a Laoszból érkezés is béna volt. Viszont minden már olyan szuperül működik az országban.

Az ablak megnyitása után viszonylag hamar átjutottunk. A buszjegyünket elvették, helyette arany színű matricát ragasztottak a mellkasunkra (Hogy a túloldalon az új buszvezetők megtalálják az utasaikat). Négyszögletes volt. De mikor birkaként elkezdtek terelni minket, az a morbid gondolat jutott eszembe, hogy a négyszög tulajdonképpen egy négy ágú csillag. Na jó, sárgának nem sárga.

A túloldalról kulturált minibuszok vittek minket tovább a fővárosba.

Délre oda is értünk. Egész jó időt futottunk. A tervezett érkezés fél 11 volt.