Szingapúr, az oroszlán városa

2013 június 19.

Este 11-kor hagytam el Kuala Lumpurt az éjszakai alvós vonattal. Mivel Szingapúr elég drága hely, nem is terveztem, hogy ott éjszakázom. Megyek az alvós vonattal, reggel 7-re ott vagyok, megnézem a várost és az esti fél 12-es vonattal visszamegyek KL-be, ahonnan pedig egyenesen nyomulok Melakkába. Így Szingapúrra van egy teljes napom és még az éjszakai életbe is beleszagolok. Megspórolok 2 éjszakányi szállást meg egy napot.

A vonatra várva meglepetésben volt részem. Nathan, az idős indiai pasi, akikkel a szentjános bogarakat néztem meg, megjelent az állmáson. Közölte, hogy engem keresett. Mi a manó?! Mondta, hogy emlékezett, hogy említettem, hogy ezen az estén megyek Szingapúrba és kijött, hátha megtalál. Merthogy nagyon élvezték a társaságomat (én is az övékét) és nagyon mély benyomást tett rá, hogy egyedül utazom és megadná az e-mail címét és ha bármikor visszajövök KL-be csak szóljak neki. És mellesleg van maradék Szingapúri dollárja, amit régóta őrizget és arra gondolt, nekem adja. Ajjaj. Túl jól sikerült előadnom a kis pénztárcájú utazót. . .  Azt hiszi, ennyire csóró vagyok? Persze tiltakoztam, aztán már könnyes volt a szeme, annyira kérte, hogy fogadjam el és kezdtem szarul érezni magam, hogy még könyörög is. Tündéri alak volt. Meg nem nagy összegről volt szó, csak pár ezer forint. Végül elfogadtam, mikor már azt is hozzátette, hogy úgysem találkozunk soha többet, nem kell kellemetlenül éreznem magam.

Mindenesetre furcsa volt az egész, de olyan őszinte és tiszta volt a szándéka, hogy nem lehetett ellene kifogásom.

A vonatozás szuper volt, mert a nagy hátizsákot a szálláson hagytam, csak a mini volt nálam, így nem zavart, hogy a maláj vasút nem gondoskodik csomagtartóról a kocsikban, és az ágyban kell tárolni a cuccokat.

Szingapúrba megérkezve már a metrónál fennakadtam. Nincs napijegy. Illetve van, de arra kártyadepozitot kell fizetni és leadni a kártyát nem mindenhol lehet, szóval nagyobb a veszteség, mint a nyereség. Legalábbis erről győzött meg a pénztáros. De van ám sima jegy, ami szuper, mert 6-szor használhatom és nyerek rajta. Mit? Na, ezt nem tudta elmondani, de olyan értelmetlenül magyarázott, hogy a végén már semmit sem értettem. Aztán elolvastam a hirdetményt. Úgy van, hogy ha veszel egy sima vonaljegyet, az 10 centtel többe kerül, mint a távolság alapján kalkulált ár. A legközelebbi utazáskor ugyanezt a jegyet kell használni és a második használatnál a normál útdíjat kell fizetni. A harmadik használatnál visszakapja ez utas a 10 cent jegydepozitot. A 4-5-ik utazás normál. És a hatodiknál jön a nagy nyereség! A jegy 10 centtel olcsóbb. Yeah! 10 SGD cent kb 17 forint. Többe került a hirdetmény nyomtatása. Egy olyan városban, ahol minden tök drága, képesek ilyen komplikált jegyrendszert kiépíteni. Nem csoda, hogy nem értettem. (Hozzáteszem, a 3 metrózásom alatt nem jöttem rá, hogyan kell a jegyet újra használni, úgyhogy minden alkalommal újat nyomtattam és 10 centtel többet fizettem.)

Singapore

A városállam neve szanszkrit szóból ered. A legenda szerint a 14-ik században egy maláj herceg vadászott  erre és meglátott a szigeten egy furcsa állatot. Egy oroszlánt. Azon a helyen, ahol lelőtte, várost alapított. Simha (oroszlán) pura (város).

Napjainkban Szingapúr 5 millió embernek ad otthont. Területre olyasmi, mint Budapest. Hivatalos nyelve az angol, és ez a legtöbb lakos anyanyelve is már. Származásukat tekintve a lakók kínaiak, malájok, indiaiak és eurázsiaiak. A vallás 51 %-ban buddhista, a maradék 30%-on a keresztények és muszlimok osztoznak.

Egy ilyen vegyes kultúrájú város kontrollálásához szervezettség szükséges. Itt ebben aztán nincs hiány! Hihetetlen tisztaság és szigor uralkodik a városban. A lakók elképesztően udvariasak és tisztelettudóak egymással és a turistákkal szemben. Elnézést kérnek, ha nem tudnak segíteni, vagy ha az ember nem elégedett a  válasszal, még akkor is, ha nem is ők tehetnek róla, hogy például az utolsó metró 12-kor megy. 

A város szabályai között vannak eltúlzottak is:

1. Rágógumi rágás, köpködés, dohányzás tilos az utcán. A szemetelés és a szabálytalan gyalogosátkelés is pénzbírsággal jár. A szemetelőket a büntetés mellett azzal is súlytják, hogy "Szemetelő vagyok" feliratos pólóban kell szemetet szedniük egy napig.
2. Az utcán való csókolózás bebörtönzéssel járhat. Az is, ha valakit az engedélye nélkül megölelünk.
3. Alsóneműben még a szoba/lakás ajtaját sem szabad kinyitni, ha csengetnek. Pornográfiának számít és illegális.
4. Jelszóval nem védett wifi használata is illegális.
5. Az orális szex csak akkor engedélyezett, ha utána közösülés is követi. (Ezt vajon hogy ellenőrzik?)
6. Vallási és rasszista megkülönböztetés is (vagy akár csak pofavágás a témában) a börtönben végződhet.
7. A drogfogyasztást is börtönbüntetéssel díjazzák. A kereskedelemért pedig halálbüntetés jár. Wow.

A városnézést az óváros kikötőjénél kezdtem. Ott, ahol 100-200 évvel ezelőtt a részeg tengerészek egymást hajigálták ki a kocsmákból és Fülig Dzsimmi meg Piszkos Fred is többször megfordult.

Boat Quay

Innen a parlament környékére mentem, ahol a modern Szingapúr megalapítójának, Raffles-nek áll a szobra.

Innen átsétáltam a hídon a vizet köpő oroszlánhoz, mely a város jelképe.

Merlion

Amíg a füstös ködbe burkolt épületeket fényképezgettem, egy mellettem álló, hasonló céllal birkózó pasival elkezdtünk dumálni. A füstről (erről majd még írok) reklamáltunk mindketten. Aztán Kuala Lumpurról faggatott, mert bizonytalan volt, hogy átmenjen-e megnézni. Belőlem persze előbújt az utazási tanácsadó megint és olyan lelkesen meséltem neki a városról, hogy negyed óra után le kellett ülnünk sörözni. Annyira jól eltársalogtunk, hogy mikor egy óra elteltével mondtam neki, hogy én most elindulok a városnéző gyalogos körutamra, jelentkezett útitársnak. Pedig amerikai és pilóta, szóval nem csóró és magától tuti taxival ment volna. De jó arc volt és bevállalt pár km sétát. (Az mindenképp hasznos volt számára is, hogy konkrét tervvel és útiránnyal rendelkeztem és történelmi infóim is voltak a városról, míg ő csak céltalanul bolyongott volna.)

Pirossal a gyalogos útvonalam
(A sárga és zöld a városnéző buszé. Az ő térképük.)

A híres Raffles Hotellel kezdtük, ahol írók és művészek múlatták napjaikat egy évszázaddal ezelőtt. A hotel az egyik legdrágább és legluxusabb ma is. Szerintem államfők is itt szállnak meg, ha erre járnak. A bejáratnál múltat idéző egyenruhában fogadja a portás az érkezőket, és amíg a hordár gondoskodik a csomagokról, a portás a recepcióra kíséri a vendégeket. A portás fehér uniformisa és turbánja láttán vissszarepül az ember az időben.

A Raffles Hotel után a Bugis negyedbe mentünk, ahol a régi lakóépületekből fedett bevásárló utcát csináltak. A Bugisok Sulawesiről (Indonézia) származó kereskedők voltak, akik kiemelkedő navigációs képességeiknek köszönhetően szerte Ázsiában kereskedelmi központokat alakítottak ki. Többek között itt is.


A következő állomás az arab negyed volt. Pici, színes utcácskák, kávézók, shisha, tea, arab kaja, mecset. Kicsit mesebeli volt a látvány a sok tarka házikóval.

Innen átsétáltunk az indiai negyedbe, ami nem volt túl nagy szám.

Le délre, az Orchard Street-re, ami Szingapúr Champs Elysée-je. Sugárút luxusüzletekkel, bevásárlóközpontokkal. Egy sétát megért, főleg, mert innen nyílt a Smaragd-hegy utca, ahol egy befolyásos kínai család élt valaha. A házuk (egy a sok közül) szép volt.

Sétánkat a Clark-öbölben fejeztük be, ami csilli-villi éttermekkel és klubokkal várja a turistákat. Hát itt tuti nem dobtak ki senkit az ablakon még hajdanán sem. Itt került szóba az öböl szó angol kiejtése. QUAY. Én kvai-nak mondanám, de a helyes verzió a kvé vagy a brit verzió szerint kí. Daniel a kí-re szavazott és elmesélte, hogy úgy tudja, régen, amikor a kereskedelemben a csomagokat hajókon szállították, a csomagolásnál az ellenőrzött, kész csomagokat egy pecséttel látták el, amelyre az volt írva, hogy "a kikötőbe". Tehát kész van, mehet a hajóra. Minden OK vele. A pecsét franciául volt : "au quay", amit o kí-nek kell ejteni. Innen származik, a "kész van, rendben van" vagyis az OK.

Egy kicsit lepihentünk, aztán egy olcsó étkezdében (helyieknek szánt piac-szerűség) megvacsoráztunk. Az idő jól elszaladt, úgyhogy taxit fogtunk és azzal mentünk megnézni az esti lézer showt. A taxis szerint a kikötőből nem jól látszik, ezért elvitt minket a kikötő mögé. Miután elment, észleltük, hogy nem a lézer show-hoz hozott minket, hanem a fény show-hoz, de az épp véget ért.

Felhőkarcoló méretű fák, rajtuk kilátóterasz

A Gardens by the Bay futurisztikus mű-fái így is érdekesek voltak, a megvilágításuk nagyon tetszett, csak elég messze voltunk a valódi lézer show-tól, a taxiért mert sorba kellett állni, szóval esély nem volt rá, hogy a show vége előtt átérjünk oda. Hát erről lemaradtunk. : (

Ezután még kicsit dumálgattunk Daniellel, aztán elindultam a vasútállomásra.