2013. október 10., csütörtök

Árkon-bokron át keletre

2013 október 2.


Camille, a francia lány, akivel még Rotoruában kanapészörföltünk együtt, időközben szintén áthajózott a déli szigetre, és megbeszéltük, hogy találkozunk. Az eredeti terv az volt, hogy felvesz reggel Nelsonban, aztán együtt megyünk Kaikourába bálnalesre. De közben ő valahogy délebbre keveredett és Nelson helyett félúton akart felvenni. Még szerencse, hogy Damien, vendéglátóm éppen Christchurchbe készült, ami felé Kaikoura is útba ejthető, így felajánlotta, hogy elvisz egy darabon. 

Ebből az lett, hogy reggel elindultunk és egész nap vargabetűket írtunk le a térképen, ahogy a keleti part felé haladtunk.



Első állomásként Nelson régi városrészét néztük meg, ha már előző nap az kimaradt.



Nelson volt különben a helyszíne az első rögbi mérkőzésnek Új-Zélandon. 

Aztán megálltunk egy folyónál kirándulni.


Meg egy kilátónál egy újabb sétára.



Aztán Pictonban városnézésre. Ez is kimaradt, mikor a komppal megérkeztem.


Onnan a hosszabb, tengerparti panorámautat (Queens Charlotte) választottuk, mert végülis ráértünk... :)

Aztán megebédeltünk és elmentünk fókát nézni. Igaz ugyan, hogy láttam már fókát, de itt bébifókák is vannak és érdekes állatokból különben sem elég.

Pufóka

A fókabébik a tengerparttól nem messze, egy kis patakban töltik első hónapjaikat. Mikor elég nagyok már, átúsznak a tengerbe és csatlakoznak a kolóniához.



Videó a kisfókák és nagyfókák mindennapi konfliktusairól.



Késő délután volt, mire "végeztünk" a különben csak pár órás úttal. És mennyivel jobban telt így az idő is.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése