2013. október 26., szombat

Dunedin

2013 október 20-21.


Dunedin egy skót város. Még a neve is skót. Valamelyik skót nyelvjárásban ugyanazt jelenti, mint Edinbourgh, vagyis Vár a sziklán. Vagy mondjuk szépen magyarul: Fellegvár.

Ez az egyik legrégebbi város Új-Zélandon. Mivel a földrengések többnyire elkerülik, a legtöbb Viktória korabeli ház még épen áll.

A legimpozánsabb épület a flamand reneszánsz stílusban épült Főpályaudvar, ami kétféle helyi kőből készült, és úgy néz ki, mint egy kastély.



Belső tere a pesti bérházak fénykorát idézi.



Másik nagy kedvencem a Fiúiskola, ami a város melletti dombok egyikén magasodik csipkés tornyaival.



Az egyetem központi épülete sem marad szégyenben. Patakparton, zöld mező közepén, fákkal körülvéve nyújtogatja szászos tornyocskáit. Középkor, Európa, főtéri óratorony. Nem olyan?



Dunedin főutcája, a George Street, ami az Oktagon után Prince Street névre hallgat, több szép épületet és templomot sorakoztat még fel.





Ennél is több van éttermekből. A kiwik szeretnek enni és szeretnek jót enni. Ehhez igazodik a kínálat. Nemzetközi konyhák teljes palettájából lehet ebédet választani. Itt senki nem marad éhen. A csórók (mint én) meg mehetnek a mekdonáldcba 5 dollárért menüt enni.

Dunedin egyeteme az egyik legnagyobb és legrégebbi, így a város tele van diákokkal. Akik időnként hobbiból, meg a házibuli csúcspontjaként gyakran felgyújtják a kanapéjukat a ház előtt. Legalább nem unatkoznak az éjszakás tűzoltók... :-D

Cipő a fán. Nemzetközi dekoráció


Ezt leszámítva a város végtelenül békés és hangulatos, de megvan benne minden, ami egy nagyobb város kényelmét adja.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése