Toronyszem

2014 február 13.

Utolsó napjaim Sydneyben...

Norbi barátom, akivel az utóbbi időben annyira rákattantunk az elmés szópárbajokra és egymás folyamatos ugratására, hogy már szinte naponta találkoztunk, hogy eme - mindkettőnk által régóta elhanyagolt, ám hiányolt - szellemes sportnak hódoljunk, kitalálta, hogy megmutat nekem pár helyet, amit még nem láttam a városból.

Vicces nap lesz ez is :) Még azzal együtt is, hogy a reggel szarul kezdődött. Előző este kicsit hajnalig cseteltem és pár óra nyugalan alvás után arra ébredtem, hogy a lépcsőház felújítása címén verik és sikálják a falat a munkások. Az ágyamtól falvastagságnyi távolságban. Miután a visszaalvásról lemondtam, kikóvályogtam a konyhába, hogy némi eledellel csillapítsam kialvatlanságot jelző fejfájásomat. Persze ekkor szembesültem azzal, hogy előző nap nem mentem bevásárolni. Kb zéró kaja áll rendelkezésre. Szerencsére találtam a mélyhűtőben 2 szelet maradék kenyeret, ami csak azért maradt meg, mert a vekni végei, és azt nem szeretem, de ilyen napokon még ez is fejedelmi reggeli lesz. Bedobtam a pirítóba, csináltam egy tejeskávét és leültem, hogy megnézzem az emailjeimet. Pár perc múlva lett gyanús, hogy csend van. A toastnak már ki kellett volna ugrania.... 

Nem ugrott. Valaki biztos átállította az időkapcsolót. (Ez a valaki Zé lakótársa lehetett, akiről nem írtam eddig, mert eltérő időbeosztásunk miatt ritkán futunk össze. Mondjuk akkor viszont nagyon jókat beszélgetünk az élet nagy kérdéseiről.)

Az elszenesedett majdnem-reggelit bámulva éreztem, hogy most jönne az a pillanat, amikor visszafekszik az ember és úgy tesz, mintha fel sem kelt volna, és újra próbálkozik később, egy jobb pillanatban, de a lépcsőházban tevékenykedő ütvefúrót hallva inkább a helyszín sürgős elhagyása mellett döntöttem. Majd eszem valamit útközben.

Na ekkor lépett színre Norbi és a meglepetés programjai.

Azzal kezdtük, hogy átsétáltunk egy, a lakóházak között megbúvó kis erdőn, ami mellett párszor elmentem már, de sosem vettem észre. Kábé az ott lakók sem tudnak róla, olyan jól elrejtőzik. Nagyon értékeltem az erdei sétát, főleg amiatt, hogy árnyékban voltunk és nem hasogatta a fejemet a napfény. Aztán elmentünk egy botanikus kertbe, ami tulajdonképpen egy kertészeti áruda, csak jól adja elő magát. Itt a párás levegő, egy újabb kávé és egy kis banánkenyér betermelése után állapotom a javulás útjára lépett. Mire megebédeltünk a közeli az IKEÁban, már gyógyultnak nyilvánítottam magam. A kaja csodákra képes...

Délután a belvárosban kószáltunk, aztán jött a nap fénypontja. Norbi meglepiből befizetett a Sydney Tower Eye kilátóba. Tudtom nélkül. Az egy pohár kólánál nagyobb értékű promóciós és incentive ajándékokat már csak megszokásból sem szoktam elfogadni (hiszek benne, hogy az életben sokminden az ölünkbe hullik, de abban is, hogy semmi sincs ingyen), de Norbi már az első kávémeghívása kapcsán leszerelte a vonakodásomat azzal, hogy nyíltan képembe mondta, hogy ne pörögjem túl a dolgot, a kávé az kávé, nem azért hív meg, mert vár érte valamit cserébe, és ha végül esetleg mégis az ágyamban kötne ki, az meg nem a kávé miatt lesz :-D LOL Mintha magamat hallanám :-D Egyenes, nyers és világos. Már akkor tudtam, hogy jóban leszünk ;-))

Szóval Norbi hamar felismerte az anyagi és szellemi függetlenségem védelmében felállított erkölcsi határokat, ezért a kilátóval kapcsolatos programjavaslat felvetése, megvitatása és általam történő megvétózása, majd az ebből következő nézeteltérés és bonyodalom helyett szimplán csak megvette a jegyet és odavitt a helyszínre. Okos pasival ne kezdjen az ember! ;-)

A Sydney torony 250 méteres tengerszint feletti magasságban kialakított nézelődőjéről szépen belátható a belváros.

Mielőtt felmentünk a gyorslifttel, ami 44 másodperc alatt ér fel a kb 80 emelet magasságába, megnézettek velünk egy 3D-s filmet madártávlatból. A vetítés úgy 3 perc után megszakadt és valami füstölni kezdett a moziteremben... Nem nagyon sírtunk, hogy lemaradtunk a film végéről, azt viszont érdekes volt elképzelni, milyen lenne, ha kigyulladna a torony. Mert a lift ugye tűz esetén nem használható. Reméljük, a tűzlétra nem az épület külsején vezet le... :-D

Egynyelvű tábla a lift előtt.
- Valami 8. Nincs is kiírva angolul meg más nyelven sem. Miért csak kínaiul írták ki?
- Mert ez csak azokra vonatkozik, akik ezt a feliratot el tudják olvasni. Mindenki más magától is tudja, hogy max 8-an lehet beszállni egy ekkora liftbe.