2014 február 13.
Feltettem egy bejegyzést február 9-én Internet címmel. Nyifogtam benne, hogy kanapéról kanapéra vándorlok és nincs egy állandó cím, ahol legalább annyi időt eltölthetnék, hogy új képernyőt rendeljek a laptopomhoz. Pár napon belül 3 ismerősöm is reagált. Összeismertettek (fészbúkon) Ausztráliában lakó ismerősükkel. Tökre nem számítottam rá :)
(Köszi Erzsi, Csilla, Barbara!)
Az új kontaktok közül egy magyar srác, Norbi felajánlotta a postacímét, és ha már ilyen jól elbeszélgettünk a telefonban, találkoztunk is. Megmutogatta a kikötő és az öböl környéki látnivalókat, jót sétáltunk, meg adott pár hasznos tanácsot Sydney-vel kapcsolatban. (Például minden nap fél áron lehet kajálni a bevásárlóközpontok és üzletházak aljában található kajarészlegen (food court) délután 3 körül, amikor zárás előtt meg akarnak szabadulni a megmaradt ételektől. Ezt jó tudni, ha valaki Sydney-be készül.)
Norbi különben 8 éve él itt. Diákvízummal. Ez a vízumfajta legális munkavállalást tesz lehetővé heti 20 (vagy 30?) órában. És az itteni óradíjak mellett ez simán behozza az iskola árát (ahova azért be is kell járogatni). Hmmm. Nagyon elgondolkodtató opció számomra is. Nagyon, nagyon.
Időközben Couchsurfingen keresgélés közben ráakadtam egy másik magyar srácra (nevezzük Z-nek), és írtam is neki. Ő éppen Amerikában volt akkor síelés (és válltörés) céljából, de felajánlotta a kanapéját a visszatérése utántól. Ez a nap is eljött.
A kikötői luxuslakásos vendéglátómtól költöztem. Jó fej volt és autóval elhozott Zé lakásához, ami természetesen megint a város ellentétes vége az előzőkhöz képest :-) De itt már jártam. Coogee Beach.
Zé 5 éves volt, mikor Sydney-be került. 80-as évek, cocialista álomország, kilépni tilos. Zé apja a gyerekkel a hóna alatt szökött át a zöld határon Nyugatra. Állítólag napokig kutyákkal keresték őket és a hírekben is benne volt. Elég para lehetett. De jó, hogy ma már határok sincsenek! Tuti én is valami zöld határon lógtam volna meg máskülönben.
Z. teljesen jól beszél magyarul, bár ő erről nincs meggyőződve. Első körben pár napra költöztem be hozzá.
Aztán szóba került, hogy valami ház-szittelős lehetőséget keresek, ami itt nagyon népszerű. Gazdagék elutaznak és nem akarják üresen hagyni a kecót, meg a kutyát, macskát egyedül, ezért alkalmaznak valakit, aki cserébe a lakhatásért, meg néha zsebpénzért őrzi a házat és gondoskodik az állatokról. Ezzel az illető megspórolja a lakbért (mert itt több hónapos vitorlázásokra elvonulásról beszélünk ám), a háziak meg megspórolják a kutyapanziót és a gyakori erdőtüzek miatti aggódást. Van is több ilyen weboldal, ahol regisztrálni lehet ház-szitternek. Amint Zé meghallotta, hogy ezen gondolkodom, felajánlotta, hogy maradhatok a lakásban arra az időre, amíg ő elutazik. Az 2 hét lesz. Két hét múlva. Elképesztően jó fej volt, mert maradhattam az indulás dátumáig is.
Cserébe etetni fogom a macskákat. Kettő van. Egy sima házi és egy házi puma. Ez utóbbi egy bengáli. Egy fogalom.
 |
| Milyen kis cuki itt |
A bengáli macskák ránézésre is félelmetesek. Robusztus csontozat, csupa izom, dinamikus mozgás, erő, méltóság, nagy termet, hűvös, vizsgálódó tekintet, kutya-szerű jellemvonások, házőrző funkció. Mindehhez ocelot-minta társul. Gyönyörű. És félelmetes :-)
 |
| Mint egy puma a fa ágán... |
Pedig egy fegyelmezett, szelíd macska különben. Nem idétlenkedik, nem sokat játszik.
Csak úgy figyel, hogy az ember ösztönösen óvatos; prédának érzi magát körülötte :-D
Ja, hmmm... és különben kizárólag nyers húst eszik... el ne felejtsem megetetni... ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése