2013 szeptember 2-3.
Mivel a bocietetés nem tölti ki a szállásért és kajáért ledolgozandó 4 órát, ma szuper feladatot kaptam. Tarackot kell kapálni a legelőn.
Úgyhogy a délután azzal telt, hogy kapával a kezemben, a szemerkélő esőben bandukoltam a végtelen legelőkön és szúrós gazra vadásztam. És közben azon gondolkodtam, hogy mi a fenét keresek én itt. Mindig is utáltam a kerti munkákat. Mi vett rá arra, hogy önszántamból ilyen munkát vállaljak el, ráadásul szinte ingyen?
Ballagtam, keresgéltem a gazt (elvétve növekszik az óriási legelőn) és annak örültem, hogy legalább addig sem kell vödröket cipelni, amíg itt "dolgozom". Tehát célszerű nem sietni a melóval.
Ahogy meditációs gyakorlattá avanzsáltam a gaztalanítást, volt időm elmélkedni az életemen. Az oké, hogy ezt a munkát nem szeretem, tehát farmer valszeg nem leszek eztán sem, de akkor mégis mi akarok lenni? Jó ötletnek tűnt ez a sajtgyártás, de azt vajon nem unnám meg ugyanígy rövid időn belül? Egyáltalán van valami, amit én nem unok meg: Vagy van valami, amihez értek?!
Ahogy így gondolkodtam, egyszercsak rájöttem. Igen. Van valami, amihez nagyon jól értek és amiben széleskörű, nemzetközi gyakorlatra tettem szert az évek során. Ez pedig a munkakerülés. Mindig is kiválóan értettem hozzá, hogy úgy tűnjek, mintha rettenetes dolgoznék, miközben alig csináltam valamit. Mint ahogy most is. Amíg mozgásban vagyok a mezőn, addig úgy tűnik, hogy épp rettenetesen keresem a gazt, miközben gondolatban tök máshol járok. Visszagondolva eddigi munkahelyeimre, az utazási iroda kivételével minden munkámat ilyesmi átéléssel végeztem. A szükséges színvonalat nyújtani úgy, hogy elfoglaltabbnak tűnjek, mint vagyok, és maradjon idő a henyélésre is. Jó, persze valójában nyilván úgy történt, hogy nagyon hatékonyan dolgoztam és ezért még a pihenést is bele tudtam szorítani a napba, miközben elvégeztem az elvárt munkát : - )
"Megházasodott a munkamorálom. Elvette a munkakedvemet."
De ez a stílus nem életcél. Valami olyan hivatást kéne már végre találnom, amit szeretek csinálni. Ami közben repül az idő. Másfél óra bóklászás a mezőn a kapával egy örökkévalóságnak tűnt. Másfél óra blogírás meg 5 percnek tűnik. Kerámiafestés közben sem vettem észre, hogy elmúlt az ebédidő és 5 órája pingálok egy szerencsétlen virágot. A textilfestés hasonló elmélyüléssel járt. Úgy ki tudok kapcsolni ilyen tevékenységek közben, hogy egy atomrobbanás sem tud kizökkenteni. A sajtozás is közben is gyorsabban múlnak a percek, mint máskor. Szóval azért van valami, ami le tud kötni. De hogy lehet ezekből megélni?!
Mert valamiből most már lassan meg kéne élni. Na, nem mintha olyan szarul élnék úgy általában, meg ez a pár hónap pincérkedés - egy év utazás nem tűnik rossz időbeosztásnak, de azért nem akarok örökké vándorcigány maradni. Legalábbis azt hiszem.
Szóval ki kéne találni, hogy mit akarok csinálni. Az már elég biztos, hogy kapával a kezemben a legelőn bóklászni nyakig sárban, azt nem. Matekból annak idején nagyon bírtam az indirekt bizonyításokat. És ahogy itt elmélkedtem a szemerkélő esőben a sárban cuppogva, rájöttem hogy indirekt módon kell közelítenem a megoldást. Ha azt nem is tudom, hogy mit akarok, azt legalább definiálni tudom, hogy mit NEM akarok. És ezzel szűkül a kör.
NEM akarok: koszos, sáros munkát, ami fizikai erőfeszítéssel jár.
NEM akarok irodában bezárva sínylődni.
NEM akarok sokat dolgozni.
NEM akarok unalmas munkát.
NEM akarok ostoba emberekkel foglalkozni.
Tehát a sajt és a művészkedés még mindig pálya. A sajt tiszta és könnyű és nem is buta.
Estére megfogalmazódott bennem, hogy valahogy finoman beszélnem kell Timmel arról, ahogy esetleg hamarabb lelépnék, mint a tervezett 2 hét. Annyi látnivaló van ebben az országban, tiszta időpazarlás a farmon pacsálni utazás helyett. De hát cserben hagyni sem kéne őt, mert most én vagyok az egyetlen önkéntese (a francia csaj hamarosan lelép).
Vacsoránál aztán Tim megemlítette, hogy több önkéntes is jelentkezett nála hirtelenjében farmos munkára. Nahát, micsoda véletlen! :)
Kaptam az alkalmon és önzetlenül felajánlottam, hogy szívesen lemondok a helyemről egy újabb lelkes érdeklődőnek lehetőséget adva a bocietetésre. Merthogy csak két és fél hónapom van NZ-ra, nekem igazán nem probléma, ha csak rövidebb ideig maradok, más meg lehet, hogy még hasznosabb is lenne a farm számára, mint én, ha például valaki szupererős és ért a motoros fűrészhez, vagy ilyesmi, és én igazán nem fogom magamra venni és rosszul értelmezni, ha Tim inkább erős fiúkat szerződtetne a munkára helyettem. Tim először tiltakozott, hogy ugany nem szükséges ez, de aztán aludt rá egyet és másnap reggelinél újra felhozta a témát:
- Szóval tudnál más farmot keresni magadnak, ha úgy döntenél?
- Persze, ne aggódj miattam. Ha van valaki, akinek több hasznát látod nálam, csak szólj és megbeszéljük, mikor jön a váltás.
- Hát tulajdonképpen van egy lány, aki ma délután jön, meg 2 fiú, akik szívesen jönnének, de még nem válaszoltam nekik.
- Ó, hát hadd jöjjenek! Akkor elkezdek másik helyet keresni magamnak.
Elképesztő, hogy milyen önfeláldozó vagyok, nem? :-D
Gyorsan elküldtem pár CS kérést, aztán megbeszéltük Timmel, hogy elvileg másnap dél körül el tud vinni a "városba".
Hihetetlen, hogy alig egy nap alatt valóra vált a kívánságom és megszabadultam a kakás melótól. És még sértődés sem lett belőle.
Mert valamiből most már lassan meg kéne élni. Na, nem mintha olyan szarul élnék úgy általában, meg ez a pár hónap pincérkedés - egy év utazás nem tűnik rossz időbeosztásnak, de azért nem akarok örökké vándorcigány maradni. Legalábbis azt hiszem.
Szóval ki kéne találni, hogy mit akarok csinálni. Az már elég biztos, hogy kapával a kezemben a legelőn bóklászni nyakig sárban, azt nem. Matekból annak idején nagyon bírtam az indirekt bizonyításokat. És ahogy itt elmélkedtem a szemerkélő esőben a sárban cuppogva, rájöttem hogy indirekt módon kell közelítenem a megoldást. Ha azt nem is tudom, hogy mit akarok, azt legalább definiálni tudom, hogy mit NEM akarok. És ezzel szűkül a kör.
NEM akarok: koszos, sáros munkát, ami fizikai erőfeszítéssel jár.
NEM akarok irodában bezárva sínylődni.
NEM akarok sokat dolgozni.
NEM akarok unalmas munkát.
NEM akarok ostoba emberekkel foglalkozni.
Tehát a sajt és a művészkedés még mindig pálya. A sajt tiszta és könnyű és nem is buta.
Estére megfogalmazódott bennem, hogy valahogy finoman beszélnem kell Timmel arról, ahogy esetleg hamarabb lelépnék, mint a tervezett 2 hét. Annyi látnivaló van ebben az országban, tiszta időpazarlás a farmon pacsálni utazás helyett. De hát cserben hagyni sem kéne őt, mert most én vagyok az egyetlen önkéntese (a francia csaj hamarosan lelép).
Vacsoránál aztán Tim megemlítette, hogy több önkéntes is jelentkezett nála hirtelenjében farmos munkára. Nahát, micsoda véletlen! :)
Kaptam az alkalmon és önzetlenül felajánlottam, hogy szívesen lemondok a helyemről egy újabb lelkes érdeklődőnek lehetőséget adva a bocietetésre. Merthogy csak két és fél hónapom van NZ-ra, nekem igazán nem probléma, ha csak rövidebb ideig maradok, más meg lehet, hogy még hasznosabb is lenne a farm számára, mint én, ha például valaki szupererős és ért a motoros fűrészhez, vagy ilyesmi, és én igazán nem fogom magamra venni és rosszul értelmezni, ha Tim inkább erős fiúkat szerződtetne a munkára helyettem. Tim először tiltakozott, hogy ugany nem szükséges ez, de aztán aludt rá egyet és másnap reggelinél újra felhozta a témát:
- Szóval tudnál más farmot keresni magadnak, ha úgy döntenél?
- Persze, ne aggódj miattam. Ha van valaki, akinek több hasznát látod nálam, csak szólj és megbeszéljük, mikor jön a váltás.
- Hát tulajdonképpen van egy lány, aki ma délután jön, meg 2 fiú, akik szívesen jönnének, de még nem válaszoltam nekik.
- Ó, hát hadd jöjjenek! Akkor elkezdek másik helyet keresni magamnak.
Elképesztő, hogy milyen önfeláldozó vagyok, nem? :-D
Gyorsan elküldtem pár CS kérést, aztán megbeszéltük Timmel, hogy elvileg másnap dél körül el tud vinni a "városba".
Hihetetlen, hogy alig egy nap alatt valóra vált a kívánságom és megszabadultam a kakás melótól. És még sértődés sem lett belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése