Még Indonéziában kezdődött. Felmerült, hogy Ausztráliában vagy Új-Zélandon kellene valami munkát keresnem, és akkor nem kellene még visszamennem Európába, utazhatnék tovább Dél-Amerikába - megújult bankszámlával.
Megnéztem az ausztrál és kiwi önkéntes munkalehetőségeket is. Ekkor akadtam rá egy farmra, ami elsőre úgy tűnt, mintha nekem teremtették volna. Egy farm, ahol lovakat tartanak és íjászatot gyakorolnak, és épp csak elkezdtek sajtgyártással foglalkozni. Azonnal megtetszett az ötlet és eredetileg úgy gondoltam, majd itt töltök 3 hónapot és az önkéntesség mellett (aminek fejében szállást és kaját adnak) bedolgozgatok a szomszédoknak tavaszi nagytakarítás, gyerekvigyázás vagy bármi más címén.
Aztán akadtam rá a sajtgyáros farmra, ahol 2 hete jártam. És hiába vette el a kedvemet a farmerkedéstől a kosz meg a sár, azért ezt az íjászfarmot már meg akartam nézni.
 |
| A tehenek legelője Ez a farm kb 15%-a |
A farm kis meglepetéssel szolgált. Nem egy turizmusra épülő vállalkozás, hanem egy családi farm, ami elsősorban a család megélhetését szolgálja.
Igaz ugyan, hogy van 5 lovuk, meg valóban íjászkodnak, de csak hobbi szinten és csak családi szórakozásként. A sajtkészítésben meg annyira az elején járnak, hogy én már szakállas rókának számítok hozzájuk képest. Ez mondjuk még nem lenne gond, mert gyakorolhatnánk együtt, de mivel tejelő teheneket nem tartanak, friss tej sincs ingyen, szóval csak ritkán "játszanak" sajtkészítőset.
Ez után az első sokk után már nem annyira örültem a farmerkedésnek, de Lara, a gazdasszony és Mike a gazda is jó fejnek tűnt, ráadásul egy német huszonéves pár is él a farmon, akik szintén önkéntes segítők, de már egy hónapja űzik itt az ipart, szóval még társaságom is lenne. Ezek alapján nem fordultam vissza az ajtóból :)
Meg az is számított persze, hogy megláttam az udvaron a trambulint...
A nagyobbik gyerek, Ashley 10 éves és a kamaszok minden flegmasága kitört már rajta. Barátkozásunkat azzal kezdte, hogy érdeklődött, honnan jövök.
- Magyarországról.
- Van olyan ország?! - kérdezte olyan pofát vágva, hogy a szemöldököm majdnem leugrott a homlokomról.
- Van. Európában. - válaszoltam kedvesen és türelmesen, emlékezve még a saját kamaszkoromra, mikor a legjobb jóindulatom ellenére is flegma és bunkó dolgok csúsztak mindig ki a számon, pedig semmi ilyen szándékom nem volt, és mennyire hálás voltam, ha valaki nem vett tudomást a kicsúszott suttyóságról, csak beszélgetett tovább. Szóval én is ezt tettem. Mintha nem is lenne paraszt velem a kis drága.
- Hát biztos vagyok benne, hogy az osztályomból senki még csak nem is hallott erről a... mit is mondtál? Magyarország?! - a feje... a feje, amit ehhez a megjegyzéshez vágott... olyan bicskanyitogató volt... csukódj be bicska, ne harapd le a gyerek fejét, csak próbálgatja a határokat.
- Az elég gáz, ha még nem hallottál róla. Ez egy kis ország Európában. A szódavízről már hallottál, ugye?
- Persze!
- Na, hát ezt például egy magyar találta fel. Nem nagyon innál colát, ha Magyarország nem lenne.
- Hát mi ilyen helyekről nem tanulunk. Csak Franciaországról, meg Angliáról, meg Németországról.
- Ez nem túl jó, mert sok ország van a Földön és illene ismerni őket legalább névről - mondom neki abban bízva, hogy a lenézést visszapattintva beégethetem és akkor világosak lesznek az erőviszonyok.
- Ismerek egy csomót.
- Akkor mondj 3 országot Afrikából.
- .......
- Mozambikról hallottál már? És Kenyáról? Egyiptom. Azt biztos ismered.
- Egyiptomról tanultunk! - kiabálja, de kezd kicsúszni a magas ló alóla.
- Ázsiában hány országot ismersz?
- Kina!
- És még?
- .....
- Kambodzsa? Laosz? Vietnám? Látod? Nem csoda, hogy nem hallottál még Magyarországról...
Ashley-vel ezzel helyre is tettük a dolgot. Egy időre hallgatásba süllyedt, de számítottam a következő menetre.
A kisebbik gyerekkel viszont rögtön jól kijöttünk. Nagyon kedves kölyök és mindenki kedvence az ártatlan szemeivel. Miután érkezésem után fél órával már a trambulinon szaltóztam vele, ráadásul én magam javasoltam, hogy menjünk ugrálni, azonnal ügyeletes kedvenccé léptem elő.
Utólag megtudtam, hogy imád trambulinozni és mindenkit állandóan ezzel zaklat, de mindenki csak kedvességből ugrál vele. Én meg milyen ász voltam, hogy én kértem őt, hogy ugráljunk. :D
Tündéri a kölyök. Minden reggel benéz hozzám, mielőtt iskolába megy. Csak, hogy jó reggelt kívánjon.
Meg persze napi fél órát ugrálnom is kell vele. Ettől már nem szabadulok.
 |
| Vendégház |
A kecóm a ház melletti vendégházban van. Két szoba (a németeké és az enyém), egy fürdő és teakonyha. Terasszal. Szép, csak hideg. Szokás szerint nincs fűtés és szigetelés. De legalább van gyapjútakaró. A paplan felett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése