Hétvégéig kellett váni, hogy végre lovagolhassak.
Mike a család lófője és szereti ellenőrizni az új delikvensek lovaglótudását, mielőtt szabadon ereszti őket, de mivel hétköznap este jár haza a munkából, csak hétvégén van lehetőség bemutatkozni neki.
Az 5 lóból (plusz egy póni) csak egy alkalmas lovaglásra, mert a többi ló lelkileg vagy fizikailag sérült és rehabiliációra került ide a farmra.
A póni, Pico (a piccolo szóból) elég vicces alak.
Valami génhiba miatt terelőkutyának hiszi magát és mindent és mindenkit terel. A legelőre leszálló madarakat, a többi lovat, a szomszéd legelő teheneit. Javasoltam Larának, hogy próbálják meg beidomítani, mert jól jöhet a nyáj mozgatásánál, de még nem harapott rá az ötletre.
Másik mániája a póninak, hogy nyalogat. Folyamatosan. Amíg a lovaglás miatt álldogáltam a karám szélén, szünet nélkül csócsálta a kézfejemet, valamint alaposan körbenyalogatta a teljes ruházatomat. Szerencsére nem olyan nyálasan, mint a bocik, úgyhogy ettől nem kaptam frászt.
 |
| Ez egy elég jól sikerült pofa mindkettőnk részéről |
Mike 8 éve lovagol és sokat foglalkozik a lovak lelkivilágával. Többet tanultam tőle, mint a lovaglóiskolákban, ahol nem kevés pénzt hagytam ott az évek során. Konkrétan azt kell, hogy mondjam, hogy amit a lovasiskolákban tanultam, az szinte teljesen haszontalan. A futószáron körbe-körbe ügetésnek semmi értelme. Miután vagyonokat szórtam el lovagolni tanulás címén, de még a legalapvetőbb irányítási mozzanatokat sem tanították meg (nem hát, mert ha megtanulod, nem kell majd pórázon keringened 6000 forintos óradíjjal), abbahagytam a tanulást otthon. De nem adtam fel. Szabadon akarok lovagolni és fogok is.
Ez a farm épp ideális lehet, csak olyan sokáig meg nem maradok.
Szóval Mike megmutatta, hogyan lehet a ló vezetőjévé válni. Érdekes feladat volt.
Bevezettük a lovat a kerek karámba. Semmiféle fizikai összeköttetés nem volt közötte és a ló között. Mike megállt középen és meglengette a kezében tartott rövid kötelet, mintha a vezérló csapkodna a farkával. Ez a ló számára azt jelenti, hogy távolodnia kell. De mivel a kerítésen nem tud átmenni, el fog kezdeni körbe körbe kocogni, szemmel tartva a "vezért". A vezérnek az a dolga, hogy a ló szügye felé forduljon a testével. Mivel a ragadozók a ló szügyét veszik célba támadáskor, a ló ösztönösen arra törekszik, hogy kikerüljön a látószögből. Tehát kocog körbe, amerre az ember fordul. A feladat az volt, hogy vágtára fogjuk, majd irányváltoztatásra vegyük rá. Miután Mike megtartotta a bemutatóját, én is kipróbáltam. Elképesztő volt, hogy tényleg működött! A ló azt csinálta, amit akartunk, pedig hozzá sem értünk.
Ezek után jobban értettem az egész irányítósdit a lovaglás alatt is. Meg kellett állapítanom, nem vagyok egy őstehetség, de azért menni fog.
A vicces az volt, hogy miután vagy egy órát lovagoltam már, Mike is ment pár kört és leszedte a kengyelt a nyeregről. Hirtelen eszembe jutott, hogy úgy már én is lovagoltam, én tetszett. Mikor Mike végzett, felpattantam megint (na, nem túlzok, nem pattogtam én akkor már sehova, olyan izomlázam volt) a lóra és akartam egy kicsit úgy is ügetni. Ügetni, ja, mert ezt tanultam évekig és mindig azzal kezdek. De nem ez történt. Olyan szabadságot éreztem a hülye kengyel nélkül, hogy vágtára fogtam a lovat és gyönyörű kört mentünk. Egyet. A második körnél már kellett ösztökélni a kis lustát, de az érzés megvolt. Azért kezdtem el lovagolni évekkel ezelőtt, hogy eljussak arra a szintre, hogy egy mezőn vágtázzak egy lóval. És az ügetős futószárazás miatt már majdnem elment a kedvem az egésztől. Most pedig megízleltem a lényeget. Lépésekre vagyok a céltól. Pici rutin még és lebeghet a hajam a mezőn.
Ez a farm épp ideális lehet, csak olyan sokáig meg nem maradok.
Szóval Mike megmutatta, hogyan lehet a ló vezetőjévé válni. Érdekes feladat volt.
Bevezettük a lovat a kerek karámba. Semmiféle fizikai összeköttetés nem volt közötte és a ló között. Mike megállt középen és meglengette a kezében tartott rövid kötelet, mintha a vezérló csapkodna a farkával. Ez a ló számára azt jelenti, hogy távolodnia kell. De mivel a kerítésen nem tud átmenni, el fog kezdeni körbe körbe kocogni, szemmel tartva a "vezért". A vezérnek az a dolga, hogy a ló szügye felé forduljon a testével. Mivel a ragadozók a ló szügyét veszik célba támadáskor, a ló ösztönösen arra törekszik, hogy kikerüljön a látószögből. Tehát kocog körbe, amerre az ember fordul. A feladat az volt, hogy vágtára fogjuk, majd irányváltoztatásra vegyük rá. Miután Mike megtartotta a bemutatóját, én is kipróbáltam. Elképesztő volt, hogy tényleg működött! A ló azt csinálta, amit akartunk, pedig hozzá sem értünk.
Ezek után jobban értettem az egész irányítósdit a lovaglás alatt is. Meg kellett állapítanom, nem vagyok egy őstehetség, de azért menni fog.
A vicces az volt, hogy miután vagy egy órát lovagoltam már, Mike is ment pár kört és leszedte a kengyelt a nyeregről. Hirtelen eszembe jutott, hogy úgy már én is lovagoltam, én tetszett. Mikor Mike végzett, felpattantam megint (na, nem túlzok, nem pattogtam én akkor már sehova, olyan izomlázam volt) a lóra és akartam egy kicsit úgy is ügetni. Ügetni, ja, mert ezt tanultam évekig és mindig azzal kezdek. De nem ez történt. Olyan szabadságot éreztem a hülye kengyel nélkül, hogy vágtára fogtam a lovat és gyönyörű kört mentünk. Egyet. A második körnél már kellett ösztökélni a kis lustát, de az érzés megvolt. Azért kezdtem el lovagolni évekkel ezelőtt, hogy eljussak arra a szintre, hogy egy mezőn vágtázzak egy lóval. És az ügetős futószárazás miatt már majdnem elment a kedvem az egésztől. Most pedig megízleltem a lényeget. Lépésekre vagyok a céltól. Pici rutin még és lebeghet a hajam a mezőn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése