Gyerekként az egyik kedvenc mesém volt a Holle anyó, amelyben a szorgos lány elnyeri jutalmát, a nyápic, lusta lány meg a büntetését. Tanulságos...
Alapvetően szeretek úgy hozzáállni a munkához, hogy más is odaférjen, de azért ha nem kifejezetten munkáról van szó, a segítőkészség rendszeresen kitör belőlem.
Az emberek Új-Zélandon nem félnek, hogy leesik a karikagyűrű az ujjukról. Majdnem mindenkinek van farmer családtagja, a többség dolgozott is a családi farmon. Nem félnek a nyeles szerszámoktól meg a kosztól. Olyan izé... szorgos-dolgos népség : )
Mivel többnyire kanapészörfös ingyenélő vagyok, igyekszem ott segíteni, ahol tudok. Általában a főzést szoktam magamra vállalni. Miután a "mihez értek" filozofálás végeredményeként rájöttem, hogy semmire, úgy döntöttem, hogy legalább a háziasszonyi képességeimet felfejlesztem elfogadható (és házasítható) szintre, így most már - ex-vegetáriánus létemre - profin készítem a gulyáslevest meg a brassóit. Fél Új-Zélandot megetetem magyar kajával :D
Na, meg igény szerint be szoktam segíteni a ház körüli ebbe-abba.
Coromandelben még csirkeólat is trágyátlanítottam, mert épp az volt terítéken a ház körüli munkák között. Ezt se hittem volna... :)
Ki látott már kék csirkét meg zöld tojást?
Az egész tyúk szürkéskék volt, beleértve a taraját is. Ráadásul a tojásának kívülről zöld a színe.
Meg volt az udvaron pomponos fejű csirke és fényes fekete kakas ragyogó piros tarajjal. Én nem szeretem a csirkéket (ugyebár...), de ezek tök szépek voltak. Mondhatnám, élmény volt ganézni őket :-D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése