A vulkántúráról megérkezve első vendéglátóm szedett össze ott, ahol a minibusz kirakott.
Baysa egy 27 éves srác és Denpasar szélén, a híres Kuta Beach közelében lakik.
Egy éjszakát töltöttem nála, aztán odébbálltam. Nem volt ugyanis külön ágya vagy matraca a vendégek számára, én meg nem szívesen alszom idegen pasival egy ágyon. Ezzel a sráccal meg főleg nem. Végigugrálta meg forogta az éjszakát, és időnként rámpakolta a karjait. Semmit nem aludtam. De azért a nagy gázból kimentett és ezért hálával tartozom neki.
Időközben jöttek meghívások más CSerektől, így volt hova mennem.
Délután egy CSerrel kirándultam, aztán este átköltöztem új szállásadómhoz, és másnapra is leszerveztem a következő szállást. Mint kiderült, új szállásadómnál is csak 1 ágy van, úgyhogy a lehető legudvariasabban megköszöntem a lehetőséget és azon nyomban átköltöztem a másnapi vendéglátómhoz, akit nem zavart, hogy egy nappal korábban érkezem.
Ez a srác a barátnőjével él és muszlimok. Jogja mellett Bali a másik hely, ahol elfogadott dolog együtt élni a párunkkal. A srác hihetetlen jóindulatú, csendes és békés. Egy szobás kis garzonban laknak, így a matracom az ő ágyuk mellett van. Eredetileg azt akarták, hogy én aludjak az ágyon a barátnővel, a srác meg a matracon, mert a vendég a király(nő), így jár neki a jobb fekhely, de aztán meggyőztem őket, hogy a "jobb" számomra az egyszemélyes ágy, a matrac meg kényelmesnek tűnik.
Balin a lakók nagy része hindu, alig akad pár muszlim vagy keresztény, és azok is mind bevándorlók Jáváról. Nem volt nagy esély rá, hogy muszlim vendéglátót fogok ki, de sikerült. Úgyhogy ébresztő hajnali 3-kor a reggeli miatt. Nekem persze nem, én aludhattam - már amennyire sikerült.
Mindhárom CS ismerősöm Kuta és Denpasar határán lakik, alig pár utcányira egymástól.
Taxival lehet bemenni Kutába. A hiénák 15 USD áron visznek be, de a hivatalos, taxiórás verzió csak 2,5 USD. Van egy kis különbség.
Alapvetően egész Kuta a pénzről szól. Zsíros amerikai turisták hömpölyögnek félmeztelenül az utcákon, szórva a pénzt, ami megbolondítja a helyi lakosságot és az indonéz árak sokszorosát tartja reálisnak.
Robogók és motorok ezrei száguldoznak az utcán, van McDolands, Wendy"s, KFC, meg minden, ami nem ide való. Mondjuk én nem bánom, mert ugyan a Meki általában drágának számít Indonéziában, a kutai árak annyira csillagászatiak, hogy a Meki lett a megfizethető számomra. Nevetséges, hogy az az összeg, amiből Jogjában hárman ettünk-ittunk, itt max egy italra elég.
Van bevásárlóközpont, éjszakai fények és minden luxusmárka beszerezhető a főutcán.
Mindent a turisták igényeihez szabva. Elszakad a papucsod a shoppingolás közben? Semmi baj! Irány a papucsautomata!
A strandon is sokan vannak, de azért nem Agárd szabadstrand szinten. A víz elég hideg, viszont a szörfösök élvezhetik az óriási hullámokat. Részemről a jelképes lábmártogatást adtam elő strandolás címszóval (és kicsit nosztalgikusan gondoltam vissza Tahitire, meg a 36 fokos tengervízre). A homokban ülve pár percenként kell elhessegetni a karkötő, sarong, italárusokat és a masszázst ajánlgatókat.
Apropó masszázs. Azzal jól jártam. A lábmasszázs 1200 Ft per óra áron fut és végre igazi reflexológia, nem az az idétlen thai masszázs, ahol véraláfutásosra öklözik az ember vádliját, de a talpához alig érnek. Szóval kiélveztem a lehetőséget és teljes testes bali masszázsra, meg reflexológiára is mentem. Aztán nagy lelkesedésemben befizettem egy lábradírozásra. A túraszandálom által kiképzett sarkamat akartam újjá varázsolni. Miután a srác megmasszírozta a talpamat, nem is figyeltem már, mit művel. Mikor kész lett, meglepődve láttam, hogy nem is reszelő volt a kezében. Aztán hazafelé menet, mikor elkezdett csípni a talpam, már sejtettem, hogy jobb lett volna, ha jó szokásomhoz híven árgus szemekkel figyelem, mennyire szakértő, aki hozzámnyúl. Hát ez a srác nem volt szakértő. Reszelgetés helyett pengével vagdosta le a bőrt a talpamról. De nem csak ott, ahol a szandál miatt kellett volna, hanem mindenhol. És annyira, hogy sok helyen el is fogyott a bőr. Rószaszín foltokban világít ki a hús a bőröm alól. Pár helyen vérzik is. Ami nem semmi, hiszen a talp bőre normál esetben nagyon vastag. Jól jártam. Most pár napig hordhatok zárt cipőt és csak reménykedhetem, hogy gyulladás, fertőzés és repedés nélkül megúszom.
Mindhárom CS ismerősöm Kuta és Denpasar határán lakik, alig pár utcányira egymástól.
Taxival lehet bemenni Kutába. A hiénák 15 USD áron visznek be, de a hivatalos, taxiórás verzió csak 2,5 USD. Van egy kis különbség.
Alapvetően egész Kuta a pénzről szól. Zsíros amerikai turisták hömpölyögnek félmeztelenül az utcákon, szórva a pénzt, ami megbolondítja a helyi lakosságot és az indonéz árak sokszorosát tartja reálisnak.
Robogók és motorok ezrei száguldoznak az utcán, van McDolands, Wendy"s, KFC, meg minden, ami nem ide való. Mondjuk én nem bánom, mert ugyan a Meki általában drágának számít Indonéziában, a kutai árak annyira csillagászatiak, hogy a Meki lett a megfizethető számomra. Nevetséges, hogy az az összeg, amiből Jogjában hárman ettünk-ittunk, itt max egy italra elég.
 |
| Parkolnak a robogók |
Van bevásárlóközpont, éjszakai fények és minden luxusmárka beszerezhető a főutcán.
Mindent a turisták igényeihez szabva. Elszakad a papucsod a shoppingolás közben? Semmi baj! Irány a papucsautomata!
A strandon is sokan vannak, de azért nem Agárd szabadstrand szinten. A víz elég hideg, viszont a szörfösök élvezhetik az óriási hullámokat. Részemről a jelképes lábmártogatást adtam elő strandolás címszóval (és kicsit nosztalgikusan gondoltam vissza Tahitire, meg a 36 fokos tengervízre). A homokban ülve pár percenként kell elhessegetni a karkötő, sarong, italárusokat és a masszázst ajánlgatókat.
Apropó masszázs. Azzal jól jártam. A lábmasszázs 1200 Ft per óra áron fut és végre igazi reflexológia, nem az az idétlen thai masszázs, ahol véraláfutásosra öklözik az ember vádliját, de a talpához alig érnek. Szóval kiélveztem a lehetőséget és teljes testes bali masszázsra, meg reflexológiára is mentem. Aztán nagy lelkesedésemben befizettem egy lábradírozásra. A túraszandálom által kiképzett sarkamat akartam újjá varázsolni. Miután a srác megmasszírozta a talpamat, nem is figyeltem már, mit művel. Mikor kész lett, meglepődve láttam, hogy nem is reszelő volt a kezében. Aztán hazafelé menet, mikor elkezdett csípni a talpam, már sejtettem, hogy jobb lett volna, ha jó szokásomhoz híven árgus szemekkel figyelem, mennyire szakértő, aki hozzámnyúl. Hát ez a srác nem volt szakértő. Reszelgetés helyett pengével vagdosta le a bőrt a talpamról. De nem csak ott, ahol a szandál miatt kellett volna, hanem mindenhol. És annyira, hogy sok helyen el is fogyott a bőr. Rószaszín foltokban világít ki a hús a bőröm alól. Pár helyen vérzik is. Ami nem semmi, hiszen a talp bőre normál esetben nagyon vastag. Jól jártam. Most pár napig hordhatok zárt cipőt és csak reménykedhetem, hogy gyulladás, fertőzés és repedés nélkül megúszom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése