Alig vártam, hogy eljöhessek Ubudból.
Kövezzetek meg, de nekem Bali összességében csalódás. Rengeteg autó és még több motor, forgalmi dugók, büdös, szmogos levegő, nagyzoló turisták. Sehol a csendes, bájos álomkép, amit az ember elképzel a nászutasok leírásai alapján.
Valahogy benne maradt a köztudatban Bali múlt századi képe, amikor a sziget még érintetlen és természetes volt.
Bali 100 évvel ezelőtt
Film 1910-ből, mikor még félmeztelenül mászkáltak a lakók
Kivételesen igénybe vettem a turistáknak szánt ingajáratok egyikét és azzal vonultam át a sziget keleti felére, ahonnan majd a kompom megy Lombok szigetére.
A kikötővároska, Padang Bai teljes meglepetéssel szolgált. Csendes, békés kisváros, csupa étterem és strand. Stílusra olyasmi, mint amilyennek Ubudot vártam volna. A városka egyik strandja, a Kék lagúna néhány perc sétányira található a főutcától, és a magyar utazási iroda, akiknek a programjait szoktam időnként lekövetni, állította, hogy a legjobb strand Balin.
Szépnek éppen szép, az igaz. De ha nem sznorkelezni akar az ember, akkor életveszélyes bemenni a vízbe.
Ez az én véleményem. Merthogy bementem. Kellemes volt a hőmérséklete, szép tiszta volt, gondoltam, kivételesen megmártózom. Már bejutni sem volt egyszerű, mert korallzátony fekszik a part mentén, így sekély a víz, és kitörik az ember lába, mire úszómélységig jut. Több helyen nekiindultam a víznek, aztán a harmadik szakaszon végül bejutottam, mert hamarabb mélyült. Igen ám, de búvárszemüveg nélkül nem látja az ember, mi van a vízben (hol vannak a sziklák és a sünök). Sziklák pedig vannak. Sünök is. És erős hullámok is. Úgy csapódtam sziklától sünig, hogy csak remélni mertem, hogy egyben megúszom. Alig bírtam kijutni a partra. A hullámok úgy dobáltak, hogy veszélyes lett volna közel menni a sziklákhoz, de máshogy meg nem lehetett kimászni. Végül egy lila véraláfutással, meg egy újabb tapasztalattal lettem gazdagabb. Nem is értem, hogy nem léptem vagy tenyereltem sünbe.
Ez az én véleményem. Merthogy bementem. Kellemes volt a hőmérséklete, szép tiszta volt, gondoltam, kivételesen megmártózom. Már bejutni sem volt egyszerű, mert korallzátony fekszik a part mentén, így sekély a víz, és kitörik az ember lába, mire úszómélységig jut. Több helyen nekiindultam a víznek, aztán a harmadik szakaszon végül bejutottam, mert hamarabb mélyült. Igen ám, de búvárszemüveg nélkül nem látja az ember, mi van a vízben (hol vannak a sziklák és a sünök). Sziklák pedig vannak. Sünök is. És erős hullámok is. Úgy csapódtam sziklától sünig, hogy csak remélni mertem, hogy egyben megúszom. Alig bírtam kijutni a partra. A hullámok úgy dobáltak, hogy veszélyes lett volna közel menni a sziklákhoz, de máshogy meg nem lehetett kimászni. Végül egy lila véraláfutással, meg egy újabb tapasztalattal lettem gazdagabb. Nem is értem, hogy nem léptem vagy tenyereltem sünbe.
Innentől az utazási iroda túravezetőinek véleményét fenntartásokkal fogom kezelni.
A strandról hazafelé ballagva még megkaptam aznapra a kegyelemdöfést.
Akartam egy képet kattintani a part mellett horgonyzó csónakokról, és ahogy ráléptem a strandra vezető lépcsőre, akkora hátraszaltót csináltam, hogy többen oda is szaladtak megnézni, túléltem-e. Túl. Csak a ruhám szakadt ki. Pici horzsolás a tenyeremen. Ennyi. Igazán szerencsésnek mondhatom magam. Már amennyiben szerencsének számít az, hogy burleszkbe illő jelenetként elcsúsztam és hátrabukfenceztem egy maréknyi apró gyöngyön. Amikor ilyen jelenetet mutatnak filmekben, meg rajzfilmekben, azt szoktam gondolni, hogy béna vicc és nem is lehet így elcsúszni. Hát és de! Le is teszteltem utána. Tökéletesen gurulnak a gyöngyöcskék a betonon. Mintha kerekek lennének az ember talpa alatt. A vicces viszont az, hogy a gyöngyöcskék mindenhol ott vannak a parton. Ugyanis ez a parti homok. Szabályos gömbök. Mint több tonnányi koriandermag. Csak beton nélkül nem veszélyes. Rücskös betonnal sem. De a sima felületen kiválóan képes gyilkosságra.
Akartam egy képet kattintani a part mellett horgonyzó csónakokról, és ahogy ráléptem a strandra vezető lépcsőre, akkora hátraszaltót csináltam, hogy többen oda is szaladtak megnézni, túléltem-e. Túl. Csak a ruhám szakadt ki. Pici horzsolás a tenyeremen. Ennyi. Igazán szerencsésnek mondhatom magam. Már amennyiben szerencsének számít az, hogy burleszkbe illő jelenetként elcsúsztam és hátrabukfenceztem egy maréknyi apró gyöngyön. Amikor ilyen jelenetet mutatnak filmekben, meg rajzfilmekben, azt szoktam gondolni, hogy béna vicc és nem is lehet így elcsúszni. Hát és de! Le is teszteltem utána. Tökéletesen gurulnak a gyöngyöcskék a betonon. Mintha kerekek lennének az ember talpa alatt. A vicces viszont az, hogy a gyöngyöcskék mindenhol ott vannak a parton. Ugyanis ez a parti homok. Szabályos gömbök. Mint több tonnányi koriandermag. Csak beton nélkül nem veszélyes. Rücskös betonnal sem. De a sima felületen kiválóan képes gyilkosságra.
Két merénylet után megértettem a célzást. Bali pont annyira akarja, hogy itt legyek, mint én.
Másnap reggel kompra szálltam, és elbúcsúztam az istenek néhai szigetétől. Nem bántam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése