Medan és a reptér

2013 június 29.

Reggel nekiindultam az útnak Medan felé, ami 3 órányi távolságra található Bukit Lawangtól. 

A jármű, amivel utaztam egy kibelezett kisbusz volt. 11 utas számára volt benne hely. Mi 16-an voltunk. Eleinte. Aztán a buszos felvett még egy 3 fős családot. Így a mellettem található 2 ülésen egy anyuka és a 2 gyerek, meg egy másik nő ült, a nő háta mögött, ugyanazon az ülésen egy kamasz fiú. A vezető mellett 3 utas foglalt helyet a másfél ülésen. A hátam mögött is hasonló volt a helyzet. Szerencsére senki nem dohányzott és az ablakok is nyitva voltak. Úgy tűnik, az az első traumatikus buszozás volt a dohányos utam, azóta viszonylag jó a helyzet. Pedig az akkor beijesztett, hogy itt majd repkednem kell sok sok pénzért.

Viszonylag kényelmesen ültem, míg a mellettem ülő gyerek el nem kezdett hányni. Anyuka szuperül felkészült volt, volt nála zacskó és váltóruha a gyereknek, és még én is szárazon megúsztam, bár innentől féloldalasan ültem, hogy mentsem magam, meg az utolsó - még viszonylag tisztának mondható - nadrágomat. 

A hátizsákos utazás hátránya, hogy az ember ritkán jut mosási lehetőséghez, így a szennyes több kategóriát jelent: 

• Koszos. 
• Koszos, de még hordható. 
• Öblítés után még jó lesz. 
• Mosásba vele!

Ez utóbbi a legritkább, mivel itt (egész Ázsiában) alig akad mosógép, így ha az ember mosodába viszi a cuccait, kézzel mossák ki, gyökérkefével súrolva. Amitől szuper tiszta lesz minden, csak az anyag nem bírja.

Rendszeresen kisebb lyukak keletkeznek a pólókon mosatás után. Mondjuk az nevetséges, hogy kilónként 100-300 forintért mossák és szárítják a ruhákat. Pedig mennyit dolgoznak vele! Én azért jobban díjazom a mosógépet, mert az kíméletesebb a ruháimhoz, de olyat Thaiföld óta nem láttam. A saját kezűleg mosás meg nem egyszerű edény hiányában.

Szóval nyomorogtunk a buszban, de azért a sofőr még megállt a következő felszállóhelynél is és meggyőzte a kétkedve beleső várakozókat, hogy van itt még hely. 19 utas. Egy család készül felszállni. Két felnőtt, két gyerek. Az 23 lesz. De hova ülnek? Két kamaszfiú a hátsó ülésről udvariasan felpattant és laza mozdulattal kirebbent a hátsó ablakon, egyenesen fel a tetőre. Ah. Erről hallottam, hogy néha a tetőn is utaznak emberek. Milyen kedves tőlük, hogy átadták a helyüket : ) Remélem, ennél több utast nem óhajtunk felvenni, mert már lassan elkezdek fotózni és küldöm a Guiness Rekordok közé.

Na egész jó időt futottunk és megérkeztünk Medanba.

Medan Szumatra fővárosa, és mint ilyen hűen teljesíti az indonéz városokra jellemző kaotikus forgalommal kapcsolatos elvárásokat. Területre nem nagy. Átjutni viszont az egyik végéből a másikba egy órát vesz igénybe. Pedig a buszvezető (minibusz jelenti a tömegközlekedést) igazán odatette magát, hogy siessen. Időnként a járdán hajtott, szlalomozott a többi jármű között, hajmeresztő sávváltásokat produkált. Épp, mint bármely másik közlekedő. Az tuti, hogy én itt nem ülök a volán mögé.

Eredetileg volt olyan tervem, hogy Medánban is körülnézek, de a múltkor már tapasztaltam a közlekedést áthaladva a városon és elég is volt. Műemlékek úgysincsenek.

A helyi busz a reptér közelében tett le. Tudtam, hogy innen még sétálnom kell pár száz métert. Nekivágtam, látni is véltem a betonút végén a reptér épületét. Megállt mellettem egy motoros taxi. Elvisz a reptérre.

Nézek rá csodálkozva: 

- Miért? Ez itt előttem nem a reptér?

- De. De messze van.

- Kösz, nem kell. Ennyit le bírok gyalogolni.

- De csak 1 dollár.

- Értem én, de van 2 lábam. Nem a pénzről van szó.

Valóban nem volt messze. Alig 300 méter. De útközben még 4 taxi felajánlotta szolgálatait. Az utolsó kb a kapuban. Nevetséges. De biztos van olyan turista, aki bérelt volna taxit erre a távolságra.

A reptér aztán elég fura volt. Ha nem lett volna kiírva, hogy Departure meg Arrival, meg kis repülő szimbólumok, nem igazán tűnt volna fel, hogy ez egy reptér, nem pedig a vasárnapi piac. Alig találtam meg a check-in-t az éttermek és árusok forgatagában.

Viszont ennek ellenére nagy a forgalma a reptérnek. Egy-két órás intervallum alatt majdnem 10 gép indult. És mind ugyanoda! Jakartába. Ahova én is tartok. És nem egy gép, amire több légitársaság gyűjti az utasokat. Hanem mind-mind külön gép. Hihetetlen! Mondjuk az utak állapotát figyelembe véve talán mégsem az. Inkább logikus és szükséges fejlemény.

A felszállás csupán 50 percet késett. Már értem, hogyan lehetséges, hogy 6 gép indulása van kiírva egy időpontra. Nem is egyszerre indulnak.

A repülőút 3 órás volt. Jézusisten, ha ezt busszal akartam volna megtenni!!! Jajj! Nem is merek gondolni rá! Négy napba és gyógyíthatatlan izomsorvadásba került volna.