Lombok

2013 július 22.

Lombok a Nusa Tenggara szigetcsoport legnyugatibb tagja. Magyarul Kis Szunda szigetek.

Lombok különben csilit jelent indonézül. 

Érdekesség még, hogy Bali és Lombok között húzódik a Wallace-vonal, ami Ázsia és Ausztrália földrajzi határa. Szóval gyakorlatilag Ausztráliába megyek, vagy mi?

A kompút hivatalosan 4-5 óra, gyakorlatilag 6 és fél. Az utastér egész kényelmes, még filmet is vetítenek, meg osztogattak ingyen kaját (rizs meg tofu).

A kikötőbe egy ismerős ismerőse jött értem. Jakartai vendéglátóm, Buby volt olyan jó fej, hogy megadta egy itteni barátja elérhetőségét, a srác meg volt olyan jó arc, hogy értem jött a kikötőbe és elszállított az úticélomhoz, Senggigibe. Senggigi a turisták gyülekezőhelye. Innen lehet leszervezni a tipikus kirándulásokat.

Lombok első pillantásra nagyon megtetszett. Tizedannyi jármű, mint Balin. Ez már csak jó lehet. A táj gyönyörű, kicsit kontinentálisabb. Ahogy a főúton suhantunk a robogóval, olyan érzésem volt, hogy a régi 7-es úton motorozom 1997-ben valahol a Dunántúlon. Szántóföldek és aratásra váró gabona az út mentén, fák, kisebb erdők, folyamatos, de nem sűrű forgalom. Ilyennek kellett volna lennie Balinak.

Új barátom, Rangga, elvitt a családjához és bemutatott a szüleinek, meg a feleségének. Tündéri aranyos és kedves család. Böjtölnek, tehát napkelte után és napnyugta előtt nem esznek-isznak, de amint betettem a lábam, rögtön forró csokit tettek elém és nekiálltak főzni. Baromi kedvesek voltak. Pár órát töltöttem csak velük, de nagyon megkedveltem őket.

Senggigi nem nagy szám viszont. A főút mentén kialakított panziók és éttermek sűrű láncolata úgy 300 méter hosszan. Mögötte strand. Illetve strandnak titulált kikötő. Annyit se ért, hogy a lábam megmártsam a vízben.

Na jó. Azért mégis csak volt valami jó Senggigiben. Magyar étlap. Miamanó?!

Az első éjszakám szörnyűségesen borzalmas volt. A szállás a mecset mellett állt és egész éjjel önkéntesek énekeltek a híveknek. A minaretben. Hangszóróból. Folyamatosan. Egész éjjel. Olyan hangosan, hogy a füldugó mellett is fülsértő volt. És hamis. De rettenetesen. Leírhatatlan. Gyakorlatilag úgy lehet jellemezni az előadást, mint "vonyítás", "óbégatás", "nyekergés". Artikulátlan "aaaaaaaaaaóóóóóaaaaaa"-zás kissé monoton fahangon, fájdalmas jajongással fűszerezve. 

Úgy 10 perc után már irritáló. Egy óra elteltével mély, gyomorból kitörő feszültséget okoz. Másfél óra elteltével a feszültség agresszióvá alakul. Két óra vonyítás után meg tudtam volna ölni valakit. Ez az érzés elég hosszan kitartott. Aztán az 5-ik órányi óbégatás alatt felmondták a szolgálatot az idegeim. Már csak sírni tudtam kínomban. De még mindig jobb, mintha lecibáltam volna valakit a minaretből. Nem kéne vallási háborút kirobbantani az éhes muszlimok ellen. Ez az egész tényleg leírhatatlan. Lassan egy hónapja óbégat az ország napi több órán át. Soha ne gyertek ide Ramadán idején. SOHA!

Másnap reggel kerestem egy másik szállást a lehető legmesszebb a mecsettől.

Nem hagyom, hogy vallási alapon ellenérzéseim alakuljanak ki ezzel a szép szigettel szemben.