Batávia

2013 június 30 - július 2.

Jakartában nincs sok látnivaló.

A város zsúfolt, tele autókkal és főleg motorokkal.

Viszont amit a netes fórumok mondanak, miszerint Jakarta szörnyű és aki teheti, kerülje el, az azért túlzás. Én kifejezetten jól éreztem magam, bár tény, hogy a közlekedés katasztrofális. Nincs metró, sem sky train, sem villamos. A buszos együtt araszolnak az autókkal.

A város 2-3 fő útvonalán azonban jól szervezett metró-pótló buszok járnak.

Ezeket TransJakarta járatoknak hjvják és teljesen zárt endszerben üzemelnek. Belépéskor kifizeti az ember a jegyet, aztán, amíg el nem hagyja a hálózatot, addig átszállogathat. A bejáratnál forgókapu van, zárt folyosón halad el az ember a felszállóhelyig, ahol zárt fülkében várja a buszt. A fülke a föld felett úgy 1 méterrel helyezkedik el. A buszok alja magas, így pont a fülke elé tud beparkolni. Azzal mondjuk nem sokat törődnek, hogy csak a távolugrók tudnak fel- és leszállni, az időseket karban kel átemelni, a busz meg többnyire már azelőtt elindul, hogy mindenki beszállt volna. Az ajtót menet közben csukják be.

A buszok különben színvonalasak. Légkondi, sőt légfrissítő gondoskodik a kellemes levegőről. Tömeg sincs, ugyanis a buszokon utazik egy "megmondó ember", akinek az a feladata, hogy bemondja az állomások neveit az átszállási lehetőségekkel (emlékezteti a tévelygő turistákat, hogy hol kell leszállniuk) és meghatározza, hányan szállhatnak még fel a buszra. Itt kérem színvonal van, nincs nyomorgás. Helyi viszonylatban meg is kérik az árát. 3000 Rúpia. Kb 70 Forint. De itt ennyiért már egész sok mindent lehet kapni (nagy pohár jeges tea, tányér rizs, stb). Csak a felszállás előtt van tömegverekedés, mert a negyed óránként járó buszról nem jó helyhiány miatt lemaradni. De rutinos békávézóknak nem jelent gondot az első csoporttal bejutni a buszba.

Buszmegálló
Bejárat oldalt vagy hátul. Ez a busz felőli oldal.

Autóval éjszaka érdemes csak elindulni. Motorral akár napközben is lehet haladni. A mellettünk haladó 300 másik motorossal túlélő-játék stílusban. Három sávnyi úttesten olaszosan lazán közlekednek. A járda alkalomadtán pont megfelel előzésre, villogó indexet én még nem láttam, a dudálás nem agresszív, hanem figyelmeztető (vigyázz, jobbról jövök, mint állat) és tényleg figyelnek is. De nem egymásra. A saját testi épsége mindenki saját felelőssége. Mész, ahogy akarsz, nincsenek szabályok, de ne húzd fel az orrod, ha meghalsz.

A gyalogos közlekedés is "csellendzsing". Az úttest túloldalára születni kell. A zebra azért van, hogy aaz úttestet karbantartó cég dolgozóinak legyen munkája, amíg felfestik. Néhány helyen egyenruhások segítik az átkelést (bevásárlóközpontoknál vagy híres múzeumoknál), hogy megkíméljék az országot az elgázolt turisták miatti kellemetlen statisztikáktól. A rendőr-szerű ember kiáll a szélső sávba, és ugrásra készen próbál integetni a stop táblájával. Ugrásra készen, mert semmi sem garantálja, hogy bárki is megáll. Hiszen a stop tábla nem okoz nagy kárt a karosszériában, ha azzal együtt gázolják el az úttesten ugrabugrálót. Ha végre sikerül valakit megállítani, még mindig nem tanácsos turistaként nekiindulni, mert a többi autó nem fog megállni. Szlalomban süvítenek el az úttesten haladó gyalogosok között. Még jó, hogy gyerekkoromban nem volt zebra a házunk előtti úttesten, így nem vagyok szívbajos átkelő, meg ugye Pesten sem volt mindig kötelező elsőbbséget adni a zebrán, szóval annyira nem gáz a helyzet, de rendesen felmegy a pulzusom minden alkalommal, ha a túloldalra kell eljutnom. Olyan, mint a videojátékok. Figyelsz, figyelsz, számítgatod az autó távolságát és előtted elszáguldásának arányait, aztán ha rést látsz, usgyi. A baj csak az, hogy hiába gyűjtesz antik kardokat, életelixirt meg virágocskákat, nem kapsz plusz életet. Plusz pontot sem. De azért túlélhető a város.

Szóval szerintem Jakarta a rémisztgetéssel ellentétben egész jó hely egy pár napra, ha nem akar közlekedni az ember. 

Még óvárosa is van, amiről a legtöbb leírás valahogy nem tesz említést.

Az óváros régi neve Batávia. Rémlik valami, hogy valami regény említést tett erről a névről. Gondolom, Rejtő Jenő valamelyik műve. Lassan fanatizmussá válik, hogy az általa emlegetett helyeket látogassam meg. Kár, hogy a Félszemű Ferde Macska meg Lógó Belű Patkány stílusú kocsmák már nem léteznek. Azért megnéztem volna.

Mindegy. Azért így is el tudom képzelni, ahogy Piszkos Fred a lopott-kopott tengerészruhájában ballag Batávia szűk sikátoraiban.

Szóval Jakartának van óvárosa. A várost is Kotának mondják. Úgy vettem észre, hogy van óváros, hogy a buszmegállók listáján volt egy Kota. El is ugrottam megnézni, és lám, lám, nem csalódtam. Még térképet is szereztem és kiderült, hogy koloniális épületek ölelésében itt álldogál a régi városháza a régi főtéren. A régi kikötőben még van forgalom is. Az egyik régi épületben kávézó üzemel. 100 éve ez volt a Batáviában tartózkodó irodalmárok és utazók törzshelye. Ma is olyan belülről, mint anno. Pár pillanatra el is felejti az ember, hogy melyik században van épp.

Nagyjából ennyi a Kota. Mivel váratlan eső zúdult le, nem is nagyon kóvályogtam másfelé.

Este új vendéglátómmal elnéztünk a bevásárlóközpontokkal teli shopping negyedbe.

Akár New Yorkban is lehettem volna. Csilli-villi luxus. Minden kapható. Még hónalj-fehérítő krém is (hogy ezt ki keni magára és miért. . . ?).

A legjobban a karaoke fülke tetszett. Itt mániájuk a karaoke. Mindenhol lehet énekelni. és alig akad valaki, akinek legalább az elviselhetőség alsó határát súrolja a hangja. Úgyhogy a karaoke fülke kifejezetten üdvös találmány.

Instant karaoke