Bali, az istenek szigete

Legalábbis ez a szlogen.

Balin a lakosok hinduk, nem muszlimok, mint az ország többi szigetén. Máig őrzik az ősi hagyományokat, naponta több szertartást végeznek, amivel az istenek jóindulatát biztosítják családjuk számára. A balinézek életében nagyon fontos a ceremóniák rendszeres ismétlése. Kérdeztem helyieket, mi van, ha valaki kihagyja a reggeli áldozást. Azt mondták, nem történik nagy baj, csak olyan érzés, mint amikor az ember kihagyja a fogmosást. Valahogy nem érzi komfortosan magát tőle.

Az emberek minden reggel kis, pálmalevélből font kosárkába tesznek rizst, meg más ételeket, beleszúrnak egy füstölőt, virágokkal díszítik, aztán szentelt vízzel meglocsolgatják, a virágszirmokkal furcsa mozdulatokat tesznek a levegőben, aztán az egész kis kosárkát elhelyezik a házuk kapuja előtt a földön. Délelőtt az utcán sétálva az ember ilyen kosárkák ezrei felett lépked át.

A balinéz őslakosok hisznek a karmában. Ez azt jelenti, hogy ha jók az életük során, akkor jót kapnak vissza és következő életük is könnyebb lesz.

A történelem szerint az iszlám terjeszkedés elől Jáváról menekülő Majapahit királyság népesítette be Balit a XIV. században. A király a menekülés során csak családját és a legfontosabb udvaroncokat vitte magával. Így Balin gyakorlatilag mindenki királyi vagy előkelő sarj. Erre rendkívül büszkék is és egészen a XX. századik szigorúan nyomon követték a "klánok" vérvonalát. Ez azt jelentette, hogy egy alacsony rangú klán tagja csak meghajolva vagy térdelve beszélhetett egy magasabb klánbeli lakóval. Mára már látszólagos egyenjogúság van, de hogy a felszín alatt mi a helyzet, azt turistaként nehéz kideríteni.

Balin az embereknek nagyon fontos a család (és a ceremóniák). Mindenüket a családnak dedikálják. Szoros közösségben élnek. Ha valakit kizárnak a családból, a klánból, mindenét elveszíti. Az egyén kevésbé fontos. Éppen ezért nem is bajlódnak azzal, hogy nevet adjanak a gyerekeiknek. A családban betöltött szerepük szerint nevezik el őket. Az első gyerek neve "Első", vagyis Wayan. Akár lány, akár fiú. A második neve "Második", vagyis Made, a harmadik Nyoman, a negyedik Ketut. A harmadik gyerek esetében a Nyoman nevet inkább lányoknál használják, ha a gyerek fiú, akkor Komang lehet a neve. Az ötödik gyereknél elvileg újra kezdik a számozást.

A szigeten rettenetesen sok turista van. De rettenetesen. Még angol nyelvű helyi újságok is vannak, kifejezetten az itt letelepedett külföldiek érdeklődési köréhez szabva (álláshirdetések, ingatlan, stb).

És a helyiek alkalmazkodtak is a lehetőségekhez. Minden drága, mert úgyis megveszi valaki. Főleg az amerikai expatok (hazájuktól távol élők - jééé, én is az vagyok), akik itt kiskirályok az otthoni pénzükből (na ilyen sajnos nem vagyok). Az árak a jávai árak 3-4-5-szörösei. Tömegközlekedés nincs, a helyiek saját autóval, motorral járnak, a külföldiek meg taxival. Csak a hátizsákos, low budget utazók szívnak, mint például én is. Mondjuk nekem ott a CS, ami isteni találmány az istenek szigetén.

Az utak különben teljesen jók, a forgalom is normális (kivéve Kutában és Denpasarban, ahol azért rendes dugó van), bár engem meglepett, hogy ennyi autó van mindenfelé. 

Valahogy úgy képzeli az ember Balit, mint egy lakatlan Édent, fehér homokos partok és zöld rizsteraszok között. 

Ehhez képest város város hátán, tele turistával és taxisokkal, akik méterenként próbálják az emberre rátukmálni a szolgáltatásaikat. És ha nemet mondasz a fuvarra, azért egy strandkendőt még igazán vehetsz. Olcsón, csak neked. Nem lehet 10 métert sétálni az utcán anélkül, hogy masszázst, fuvart vagy sarongot ne próbálnának eladni az embernek, miközben arról faggatnak, honnan jössz és hova mész. Halál idegesítő. És még az is igaz, amit E. Gilbert írt az Ízek, imák, szerelmekben: nem lehet azt válaszolni, hogy "csak sétálok". Ez nekik nem válasz. Céltalanul senki nem mászkál. Szerintük. Addig ismétlik a kérdést, amíg megfelelő választ nem adsz. Tisztára, mint a "rajzolj nekem egy bárányt" a Kishercegben. 

A balinézeknek nagyon fontos, hogy tudják, merre, hány méter. És neked is tudnod kell. Kell. Olyan nincs, hogy nem tudod, hány napig maradsz a városban. Olyan meg végképp nincs, hogy még nem tudod, hova mész ezután és ott meddig maradsz és hol fogsz megszállni és mit fogsz csinálni. Az ember próbál barátságosan és őszintén válaszolni, de aztán belefárad. Egyszerűbb kamuzni valamit, akkor legalább békén hagynak. Sok választ kipróbáltam, de nem egyszerű lerázni őket. Sokszor már szimplán odébbállok a mondat közepén. Bunkóság, tudom, de napi 100 emberrel nem állhatok le társalogni ugyanazokról a nyomorult, unalmas kérdésekről, mint hogy honnan hova. Talán valami ilyesmi lenne a a legrövidebb menekülőút: "Most jövök egy masszázsról az új sarongomban és ott vár a sarkon a barátom az autójával, látod?"

Azért persze a híres Bali fényképek sem mind Photoshoppal készültek. Amellett, hogy zsúfoltabb a hely, mint vártam, azért vannak csodaszép rizsteraszok és tengeri sziklán álló, festői hindu szentélyek.

Bali tényleg szép hely.

Csak túl sokan tudnak róla. . .