Az orangutan indonéz nyelven erdei embert jelent. Orang = Ember. Hutan = Erdő.
Az orangután genetikai készlete 96 %-ban egyezik az emberével. Ázsiában ez az egyetlen emberszabású majomféle. Az orangutánok életét figyelve sok érdekeset tudhatunk meg saját őstörténetünkről. Ők is ügyesen használnak eszközöket, például botokkal piszkálják ki a bogarakat az üregekből, és levelet tartanak maguk fölé ha nagyon süt a nap.
A nőstények először 15 éves korukban szülnek, aztán 6-8 évig nevelik a kölyköt. Ennyi időre van szüksége a kölyöknek ahhoz, hogy önellátó legyen. Azért van a faj nagy veszélyben, mert ez idő alatt új kölyköt nem hoznak a világra. Így a populáció csak 8 évente gyarapodhat. Az esőerdők termőfölddé alakításával, az erdőtüzekkel, az illegális befogással viszont nagyobb mértékben csökken a létszámuk, mint ahogy gyarapszik. Az 1900-as évek elején 70 ezer példány élt Szumátrán. 1970-re már csak 12 ezer. Mára alig pár ezer maradt.
Itt, Bukit Lawangban a helyiek mindent megtesznek azért, hogy az orángutánok élőhelyét háborítatlanul megőrizzék. Még adót is fizetnek, hogy az államnak ne álljon érdekében szántóföldként eladni a dzsungelt.
Alapvetően nem avatkoznak bele az orangutánok életébe, de van egy etetőpont, ahol a kismamákat és terheseket banánnal etetik. Ebből persze pénz is befolyik, mert az etetéseket végig lehet nézni. Először a vadőrnél/erdésznél hivatalos engedélyt kell kérni, hogy beléphessen az ember a Nemzeti Parkba. Aztán a faluból 15 percig kell sétálni a dzsungel felé, aztán egy gumicsónakkal átvisznek a folyó túloldalára, ahol újabb 15 percnyi túrát kell tenni a dzsungelben. Az etetőhely egy fából épült galéria, ahol a vadőr egy kővel kopácsolva hívja enni az orángutánokat.
Kellett vagy 5 percet várnunk, mire az első ágak elkezdtek mozogni a közelünkben. A konfekció-szabású emberszabású (hosszú karok, rövid lábak, tömzsi test) a fák ágaiba csimpaszkodva érkezett meg köreinkbe. Hasán, rézvörös szőrébe kapaszkodva ott tapadt a bébi. Julie (még neve is van) technikásan ette a banánt. Egy kézzel és egy lábbal csüngött, egy láb a levegőben, a maradék kezével átvette a banánfürtöt, szájával lehúzta a héját és a szájával szedte ki a banánt.
Később megjelent egy másik példány is, aki se terhes, se kismama nem volt, úgyhogy őt a vadőr nem részesítette a kegyeiben. Az illető persze feltalálta magát és amint Julie elérhető volt számára, einstandolta tőle a banánokat.
Az etetés egy órán át tartott. Julie úgy 45 perc után lakott jól és távozott. A másik még álldogált ott egy 10 percet, abban reménykedve, hogy mégis csak kap ő is valamit, aztán mikor látta, hogy ő nem kiválasztott, elkezdte a földről felszedni a banánhéjakat és kirágni belőlük a belső, fehér réteget.
Mi pedig visszatúráztunk a faluba, mikor lejárt az engedélyezett idő.
Fénykép nem készült, mert azért külön kellett fizetni, de fogok még orangutánt látni, mikor a dzsungelben alszom, szóval lesz fotó. Már csak egyet kell aludni addig.
 |
| Zajlik az élet a faluban |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése