2556 április 14

Ez a mai dátum.

A buddhista időszámítás Buddha halálát veszi alapul, így egy picit előrébb járnak.

Az újév első napján tradicionális thai ebédet főzött vendéglátóm, Samart. Volt vagy 10 fogás, és hogy tuti elfogyjon, meghívott pár CSest, akik a városban időztek.

Samart főz.
A konyha különben az udvaron van.

A pici udvaron voltunk vagy 30-an a végén. Mindenféle nemzetiség. Az ételek érdekesek voltak, még az ízük is jó lett volna, ha nem lett volna mind annyira csípős, hogy gyűszűnyi falatokban bírtam csak belekóstolni és minden harapás után 5 percig jeget szopogattam. Egy leveses tányér mennyiségű ételben 6-8 brutális csili paprika figyelt. Már az ehetetlen kategória. Mondjuk egyébként sem szeretem a csípős ételeket, de ahogy a thaiok fűszereznek, az már emberfeletti. 

Másnap még elmentünk a templomba is tiszteletünket tenni Buddha előtt és megfürdetni pár kisebb szobrot (szerencsét hoz) tamarindos vízzel, de ezzel le is tudtuk a Songkrannal kapcsolatos hagyományőrzést.

Viszont eddigre már besokalltam a locsolkodástól. Hogy nem lehet kimenni az utcára rendes ruhában. Illetve ki lehet, csak nem jössz vissza szárazon. Meg se pénzt, se telefont ne vigyek magammal. A házzal szemközti közértig sem jutottam el víz nélkül. Valamelyik szomszéd látta, hogy kimentem az utcára és visszaúton (15 méter) lesből levízipisztolyozott. Ez már nem vicces. De tényleg. Ideje odébb állni.

Hallottam egy kis faluról Chiang Maitól nem messze, ahova minden turista ellátogat. És mindenki imádja. Nem tudják megmondani, pontosan miért.

Hát akkor megnézem saját szememmel. Irány Pai.