Híd a Kwai folyón

Bangkokból átvonultam Kanchanaburiba, ami 120 km-re fekszik a fővárostól és 3 és fél óra buszozással érhető el. Lehet vonattal is jönni, de csak napi 2 járat van és a reggelit a korábban említett buszmegálló-kereső végtelenített kalandtúra keretében lekéstem. Szóval maradt a busz amiből több is jár naponta, csak el kell hozzá vándorolni a város másik végében található buszpályaudvarra.

Kora délután érkeztem meg Kanhanaburiba, ahol már korábban egyeztettem egy CSerrel. Két éjszakát tölthetek nála.

Az eredeti terv az volt, hogy a híres híd és a vasútvonal megtekintése mellett ellátogatok a Tigris Templomba is, ahol szerzetesek elárvult tigriseket nevelnek, de annyira lehangoló véleményeket hallottam a templomról (majdnem 6000 Ft a belépő, és másfél óra alatt kell körbejári a helyet, alig van idő körülnézni, csak haladni kell a tömeggel), hogy végül mégsem mentem el.

A kaland azzal kezdődött, hogy Kanchanaburiból kibumliztam helyközi járattal Adisakhoz. Olyan buszon, ahol turisták nem nagyon fordulnak elő, így senki semmilyen nyelven nem beszél persze. Mivel nem bírtam elmagyarázni, hol akarok leszállni, végül felhívtam Adisakot és átadtam a telefont a buszvezetőnek. Hurrá! Jó helyen állt meg!

Adisak egy 40 körüli pasi, aki a szüleivel él, mert az apja 84 évesen is állandóan "bulizik", az anyja viszont 2 éve depressziós pánikbeteg lett és valakinek mellette kell lennie. Ezért Adisak hazaköltözött Ausztráliából és most otthon lakik és az anyjával egy szobában alszik. 

Elég érdekes különben a kommunikáció az anyukájával. Kérdeztem is tőle, hogy a depressziónak köszönhető-e az, hogy nem nagyon válaszol a kérdésekre. Erre Adisak elmesélte, hogy a korábbi tradíciók szerint a nőknek nem volt szabad beszélniük. Tilos és udvariatlan volt az érzéseiket kimutatniuk vagy elmondaniuk. Egyáltalán érezniük sem illett. A család és a férj kiszolgálása volt a feladatuk. Nem számított, hogy mit szeretnének, milyen ételt ennének, van-e bármilyen gondolatuk. Néma szolgálat volt az életük. Ezért Adisak megpróbálja az anyja életét legalább utólag jobbá tenni. Mindenben a kedvében jár, ezer ételt tesz elé étkezésekkor, bármit megad, ami az anyja szeretne. Persze, ha meg tudja fejteni, mit szeretne. Ugyanis aki 70 évig nem rendelkezhetett véleménnyel és óhajokkal, annak nehéz hirtelen váltania. Adisak mesélte, hogy csak onnan tudja, mit szeretne az anyja, hogy feltesz egy halom kérdést neki, és ha mosolygás a válasz, akkor szeretné, ha nem mosolyog, akkor nem. De kimondani a véleményét és az érzéseit nem tudja. Furcsa látvány volt, ahogy beszélgettek.

Szóval náluk töltöttem 2 napot. Mivel Adisak elfoglalt volt, megkérte egy ismerősét, hogy mutogassa meg nekem a környék látnivalóit. A lány alig beszélt angolul, de rettenetesen lelkes volt, hogy egy külföldivel töltheti a délutánt. Őszinte döbbenet volt számomra a viselkedése, mivel addig csak műmosolyokkal találkoztam. Elvitt a híres hídhoz a Kwai folyón, ami különben helyesen nem Kváj, hanem Kvaé és Kwae-ként írandó. 

A híd a Kwai folyón
a rajta haladó vonattal

Megnéztük a Thaiföld-Burma vasútvonal építőinek szentelt múzeumot is, ahol borzasztó képek mutatták be a hadifoglyok tengődését a kegyetlen trópusi éghajlat alatt. Szúnyogcsípésektől szétmart bőr, maláriától és dengue-láztól legyengült, folyamatos hasmenéssel küzdő csontkollekciók egy szál ágyékkötőben. Mint valami koncentrációs tábor utolsó napjai. Szörnyű. 

Temető a Thaiföld-Burma halálvasutat építő áldozatoknak

Kísérőm nagyon aranyos volt. Az éjszakai piacon sétálva alig bírtam megúszni, hogy papucsot vagy bármit vegyen nekem. Akármire ránéztem, azonnal meg akarta venni ajándékba. Kezdett kínossá válni már a végén.

Az első esti vacsorámat Adisak családjával töltöttem. Végre igazi thai környezet! 

Csupa érdekes ételt ettünk. A thai étkezés úgy zajlik, hogy többféle fogás van az asztalon egyidejűleg, és mindenki riszt szed először a tányérjára. Aztán a risz mellé szed egy kis adagot valamelyik curry-ből. Mindig csak egyfélét egyszerre. Nem eszik meg az összes rizst, ami a tányérjukon van, hanem ahhoz szedik hozzá a következő curry-t. Amíg a rizs el nem fogy a tányérról. Desszertnek gyümölcsöt meg fekete-zselét ettünk. ez utóbbi egy furcsa gyümölcssaláta-szerűség főtt kukorica szemekkel, zselé kockákkal, meg ismeretlen gyümölcsökkel, nyakon öntve tamarind lével.

Bevallom, a tamarindról én azt hittem, hogy valami színezőanyag (nem is beszélve a tamarinról, ami meg egy állatka), itt meg kiderült, hogy egy földimogyoró kinézető gyümölcs, aminek az íze éretten olyan, mint az aszalt datolya és a csipkebogyó keveréke. Nagyon finom! Kevésbé éretten viszont valóban színezésre is használják. Piros gyümölcshúsát vízben áztatják ki.