Mong Gnoi

Reggel Anával összepakoltunk és kivonultunk a hajóállomásra.

Szerencsére a csónak, ami az északi faluba tart, rendszeresen jár létszámtól függetlenül. Elég borulékony kis lélekvesztőnek tűnik a jármű, ezt már láttam előző nap is, úgyhogy minden értékemet (laptop, útlevél, stb) külön bezacskóztam és úgy tettem a táskámba. Ha borulunk, legalább ne az első másodpercben ázzon el mindenem.

A hajóút 1 órás. Fapadokon. Hát nem túl kényelmes, de legalább edződünk a Luang Prabangos úthoz, ami majd 8 óra lesz. Ugyanilyen bárkán.

Még indulás előtt gyorsan írtunk egy A4-es lapra egy hirdetményt, hogy hétfőre útitársakat keresünk a Lunang Prabang hajóra és kiragasztottuk a pénztár mellé. Egy próbát megér. Így tudnak róla mások is, hogy  a hétfő sanszos.

A hajó viszonylag időben indult. Fél óra csúszás még pontosnak számít itt.

Az első pár km teljesen nyugodt volt. Siklottunk a völgyben a kis homokzátonyok és sziklaszigetek között. Jobbról balról időnként fürdőző vadbivalyok néztek ránk csodálkozva. Néha karnyújtásnyira haladtunk el mellettük.

Negyed óra elteltével kezdett változni a táj és a folyó. 

Kiértük a völgyből, a parton néhol sivár kősziklák sorakoztak, néhol szimplán dzsungel. 

A sziklák egyre gyakrabban tűntek fel a vízben is, közöttük pedig vadul örvénylett a folyó. 

Időnként olyan erős sodráson haladtunk keresztül, hogy komolyan aggódtunk a borulás miatt. A rohanva csapkodó hullámok és sziklák közötti lavírozás, vízből kiálló fatörzsek kerülgetése vadvízi evezésre emlékeztetett. 

Emellett viszont a táj gyönyörű volt.

Útközben egyszer kikötöttünk valami csomagot leadni egy faluban, ami a partról nem is látszott. Páran fel is szálltak a hajóra, aztán mentünk tovább. Örültem, mert még nem akartam, hogy vége legyen az utazásnak.

De aztán vége lett. És kikötöttünk Mong Gnoi-ban.

Mong Gnoi kikötője és a végtelen lépcsősor a bal oldalon

A kedvenc részem után (lépcsőzés felfelé a kikötőből 2 hátizsákkal) már le is szólított minket egy helyi néni minimális, de elegendő angoltudással:

- You wan room?

- How much?

- Fouty. You look.

Hmmm. Meglúkoljuk. Megint drágaság lesz. 4 Eurót kérnek egy szobáért : )

Megnéztük, de nekem sötétnek meg kicsit nyomasztónak tűnt, úgyhogy Ana letelepedett a hátizsákokkal, én meg elszaladtam megnézni még pár panziót. Végül egy emeletes ház felső teraszán találtam egy szép, világos, tiszta szobát. 5 EUR. Fejenként két és fél. Ennyit még kibírunk : )

Maga a falucska kicsi és egyszerű, de rettenetesen hangulatos. Egy szál utca halad a folyóval párhuzamosan a domb tövéig. Ennyi. Áram nincs. Illetve de. Épp egy hete szerelték fel a vezetékeket, és most próbajelleggel időnként áramot is engednek a rendszerbe, de mivel a falu nincs hozzászokva az egész modernizációhoz, továbbra is gyertyákat használnak. Milyen szerencsések vagyunk, hogy most jöttünk! Pár hét múlva a falu rá fog szokni a ventilátorra és a villanyra és oda lesz az egész rusztikus hangulat. Persze az ő szempontjukból érthető. Ez megint olyan, mint Csángóföld, vagy bármelyik bájos elmaradott vidék. Nem konzerválhatjuk őket a nyomorba azért, hogy a turisták pár napig jól érezzék magukat.

Az áram hiánya volt a legérdekesebb tapasztalat itt. A ventilátor nem hiányzott. Igaz, hogy nappal meleg volt, de a Thaiföldi 40 fokhoz képest itt csak 30 volt, éjszakára meg - a hegyek miatt - még takaró is kellett. Viszont a fogmosás a vaksötét fürdőszobában, a hazabotorkálás gyenge elemlámpával, a szinte tapogatva tájékozódás a szobában, látást igénylő tevékenységek kényszerű elhalasztása napfelkelte utánra. . . na, az tanulságos tapasztalat volt. Hozzá vagyunk szokva a lámpa kényelméhez. . .

Ráadásul vacsora előtt előtt elugrottunk a falusi tanítóhoz, aki túravezetőként is ismert, hogy leszervezzünk vele másnapra egy 2 napos kirándulást (alvás a hegyi faluban, helyi családnál), és míg a megbeszélés folyt, olyan égszakadás támadt, amilyet utoljára Francia Polinéziában, az esős évszakban láttam. Térdig érő víz hömpölygött a falu főutcáján és függöny-szerűen kapcsolta össze az eső az eget a földdel. És közben besötétedett. Nálunk, négyünknél (még délután ismerkedtünk meg 2 francia sráccal, mikor a Luang Prabangi hajózás címén szólítgattunk le embereket itt is, és csapatba verődtünk velük) összesen 1 darab esőkabát volt, az alá tettünk a nem vízálló dolgokat, aztán rohantunk. Gödrökön bukdácsolva, vízben papucsot elhagyva, botladozva, sárban csúszkálva. Siettünk, hogy hamar visszaérjünk az utca elejéhez, ahol az éttermek vannak. Egyrészt a vacsora miatt, másrészt meg azért, hogy ne mi legyünk az egyetlen mozgó célpont a villámok számára.

Drága svédasztalos vacsora
Korlátlan fogyasztás 600 Ft-ért