Népvándorlás

Népvándorlás kezdődött Thaiföldön.

Április 13-17-ig ünnepli az ország az új év kezdetét (Songkran) és ilyenkor minden élő és élőhalott elutazik. Rokont látogat, nyaralni megy, elmenekül a tömeg elől, stb.

Egy hétig buli és ünnep az egész ország. Minden zárva, ami zárható.

Az egész balhé központja Chiang Mai, a régi főváros (nem a legrégebbi, de az egyik legfontosabb).

Mindenki, de tényleg mindenki ide utazik.

Én is ezt terveztem.

Figyelmeztettek, hogy foglaljam le előre a vonatjegyemet, mert nem mindegy, milyen osztályon, milyen vagonban töltöm a 14 órás utazást. Persze nem foglaltam le. Ugyan már! Majd max ülve utazom, vagy megyek busszal! Vagy - mivel ráérek -, megyek másik napon.

Aztán 1 héttel az esemény előtt elbandukoltam a vasútállomásra és érdeklődtem, mikorra van még jegy.

- Nincs. 

- Mármint, hogy egyáltalán?! Napi 6 vonat megy több vagonnal. Nincs hely április 10 és 13 között?!

- Nincs.

- Na vazz.

Akkor legyen busz. 

Persze a jegyeket kizárólag a pályaudvarokon lehet megvenni és egyik pályaudvar sem érhető el metróval és egyik sincs közel a másikhoz. Tehát 1 napos túra, vagy taxizás kb 40 km-t. . .

Kibumlizás a pályaudvarra. Mikorra van még hely? Semmikorra. Az ünnepség utánra.

Neeee mááár! Ezt de elcsesztem. Miért is nem foglaltam le időben?!

Persze ezzel elment a fél napom, több időt meg nem tölthetek a jegy után futkosással (meg hát hova is futkosnék), megbeszélt programom van Kanchanaburiban, mennem kell. Majd kitalálom onnan, hogy mi legyen.

Azért persze a remény hal meg utoljára. Nem tettem le arról, hogy eljutok Chiang Mai-ba, csak még nem tudtam, gyalog vagy angyalszárnyakon fog-e megtörténni a dolog. Igaz ugyan, hogy többen bíztattak, hogy tegyek le róla, mert semmi esélyem, de ez még sosem tántorított el semmitől. Mondom, a reményhal. . .

Kanchanaburiban a helyi CS-erem segítségével elkezdtünk nyomozni. Találtunk több buszos céget, akik Chiang Mai-ba indítanak rendszeresen járatokat. Minden nap óránként egy buszt. Nehogymár mindegyik tele legyen! Nem hiszem el! Hát hány ember akar utazni?!?!?! (A válasz elképzelhető, ha tudjuk, hogy a Songkran  idejére Bangkok kiürül és egyébként 10 millióan laknak benne. . . .)

Végül több cég többszöri felhívása után végre az egyik felvette a telefont és elmondta, hogy extra buszokat állítanak forgalomba a tömegnyomorra való tekintettel, úgyhogy ha kimegyek a pályaudvarra, akkor van esély rá, hogy találok még helyet valamelyik buszra. 

Hát akkor ez lesz. Picit necces, mert ha mégsem lesz jegyem, akkor kapkodhatok hirtelen, hogy szállásom legyen Bangkokban, mert ugye azzal nem készültem. De hát miért is intéztem volna valamit rendesen, időben, ahogy tanácsolták. . .

Biztos, ami tuti alapon már hajnalban útra keltem Kanchanaburiból, és délelőtt 11-kor már a pályaudvaron voltam. Rögtön leszólított egy buszos jegyértékesítő, hogy haladjak az ő pultjához, ha Chiang Mai-ba akarok jegyet. A busz fél óra múlva indul.

Hmm. Ez gyanúsan gördülékeny. . .

Beszaladtam az információhoz megkérdezni, hogy kamu cégek bódéja áll-e kívül, ahol leszólítottak. Miután megnyugtatott, hogy teljesen valódi cégek, körülnéztem a többi ablaknál is. Dél környékén indult vagy 6 busz különböző cégek szervezésében, de lehetett jegyet venni az esti járatokra is.

EEEEEEz miatt volt ekkora a felhajtás?!?!?! Simán lehet még válogatni is.

Gyorsan vettem egy jegyet egy esti járatra (a déli busszal már éjfélre ott lennék és nem szerveztem szállást, inkább csövezek 9 órát a pályaudvaron, ahol van ingyen wifi, és érkezem reggel). 

Aztán délután 1-2 körül elkezdtek szállingózni az emberek. Akik aznapra már fél nap szabit vettek ki és aznap már utazni is akartak. Délután 4-re már nem volt hely az aznapi buszokra (szóval mégis jogos a pánik, csak én időben jöttem), viszont a pályaudvar megtelt, mivel a szuper közlekedés miatt egyszerűbb volt mindenkinek ott csövezni. Nem hiszem, hogy 5-6 ezernél több ember lett volna ott, de asszem ez a létszám is brutális magyar viszonylatban.

Kint volt a TV, újságírók, fotósok. Tényleg meredek látvány volt ennyi ember egy helyen, ahogy leterített újságpapíron heverésztek vagy éppen csoportokban ültek a földön és piknikeztek. Rendes ruhás, irodai dolgozó emberek.

Piknik a pályaudvaron

Meglepő volt a dolog szervezettsége is, amit ebben az országban nem vártam volna.

A 7/11 közértlánc (amiből minden sarkon van egy) pályaudvari kirendeltsége előre lesötütte a szendvicseket és a bolt előtt árulta asztalkáról a vízzel együtt. Az üzlet persze így is tele volt, a hangosbemondók meg üvöltöttek bent. Ez a mániájuk különben. Ha mikrofont látnak, azonnal elkezd bele valaki monoton hangon pofázni. Nem véletlenül ered Ázsiából a Karaokee sem : )

A kb 6 méter széles üzlet egyik ajtajában állt egy csaj mikrofonnal, a másik meg a másik ajtónál. Egymástól alig 5-6 méterre tök más szöveget nyomtak a két mikrofonba. Sokat lehetett érteni belőle. . . Viszont jó nagy zajt csaptak, ami annyira irritáló volt, hogy menekültem kifelé az üzletből. Lehet, hogy ez volt a céljuk. . .

Ami még vicces a thai nyilvános helyeken, hogy minden este pontban 6 órakor lejátsszák a himnuszt, amihez mindenki szépen vigyázzba áll, letéve a kezéből mindent, abbahagyva tevékenységét (a WC-t nem tudom). Ilyen himnuszos eseményt már többször láttam, de itt, ennyi ember megmozdulásával azért semmi nem érhetett a nyomába. . . 

Himnusz este 6-kor