Toborzás

Nong Khiaw egy bájos kis hegyi falu.

Sötétzöld folyó vágta völgy a hegyek között, felette ívelő óriási híddal. A híd maga majdnem olyan hosszú, mint az egész falu. A folyó két oldalán panoráma bungallók, mindenhol harapnivaló zöld növényzet, friss levegő, béke és nyugalom.

Ideális hely a kikapcsolódáshoz. Maradok pár napig (mert a kikapcsolódás mindig ráfér az emberre -- nyaralás közben is : D )

Közben azért megtervezem az útirányomat.

Hallottam, hogy van lehetőség hajóval továbbmenni Luang Prabang-ba, ami végülis az úticélom a kis kerülő ellenére. A hajóút 8 órás (a buszos verzió csak 3 óra lenne, meg árban feleannyi, de nem számít) és gyönyörű.

Lesétáltam a kikötőbe, hogy érdeklődjek indulásról és egyebekről. Közölte az ember, hogy aznap egyáltalán senki nem óhajtott arra a hajóra felszállni, ezért a hajó el sem indult.

- És holnap? - kérdeztem.

- Gyere vissza reggel. Hátha addigra lesz valaki. Legalább 15 ember kell, hogy a hajó elinduljon.

15?! Ez esélytelen! Összesen nincs ennyi turista a faluban és nem mindenki arrafelé tart. Van, aki Vietnámba megy vagy csak szimplán nem akar hajózni. Hát ez kár. Szerettem volna hajóval menni és megnézni a sokat hallott csodás utat.

De talán más is járt úgy, mint én. Más is érdeklődött a kikötőben és őt is elküldték. Kérdeztem, van-e valami listájuk, amire fel lehet iratkozni, de nem volt. Lehet, hogy többen vagyunk, akik hajóznának, csak nem tudunk egymásról. Hát akkor vegyük elő rég elfeledett utazásszervező rutinomat és oldjuk meg ezt a kérdést!

Ahogy sétáltam felfelé a kikötőből, megláttam 6 turistát ebédelni egy teraszon. Odamentem.

- Helló. Tervezitek, hogy hajóval mentek Luang Prabangba valamikor?

- Nem. Mi onnan jövünk.

- Kár.

Sétáltam tovább, fényképeztem a hídon. Hallom, hogy mögöttem csoszog valaki. Egy csajszi hátizsákkal. Most érkezett, ez látszik. Megszólítottam.

- Hello, tervezed, hogy hajóval mész Luang Prabangba a napokban?

- Igen. Hétfőn. Miért?

- Hétfőn? - kérdeztem elbizonytalanodva. - Milyen nap van ma?

- Csütörtök.

- Hmm. Hát én is hajóval akarok menni, de egyelőre én vagyok az egyetlen, a hajó meg 15 fő alatt nem indul. De én holnapra gondoltam.

- Á, az túl korán van. Most érkeztem.

- Ja, világos. Szállásod van már?

- Nincs.

- Az én panzióm tiszta és szép. És 40.000 a szoba.

- Szuper! Megmutatod?

Elkezdtünk dumálni míg sétáltunk Kivette a szomszéd szobát, aztán kiültünk egy étterem teraszára inni egyet.

Kiderült, hogy spanyol, én korosztályom (tehát 30 alatti. LOL) és 5 hónapot töltött Kambodzsában valami kommunikációs projekten dolgozva és most 2 hónapot utazgat. Nagyon jó fejnek tűnt, el is kezdtük a hajóutat átbeszélni. Végül arra jutottunk, hogy megpróbálunk közösen embereket toborozni vasárnapra vagy hétfőre.

Tök laza a csaj. Neki sem okoz problémát járókelőket leszólítgatni. Végül estére összejött 7 ember, akik másnap akartak hajókázni. De addigra azt is megtudtuk, hogy innen északra van egy másik aprócska falu, ahová szárazföldi út nem is vezet és érdemes megnézni.

Úgyhogy osztottunk-szoroztunk és végül úgy döntöttünk, elmegyünk együtt abba a faluba. És akkor hétfőre újra összetoborzunk embereket. Ha ez ilyen könnyen ment, nem lesz gond a hétfővel sem. Ők meg heten legalább már majdnem elegen vannak a hajóra.

Szóval másnap irány Nong Ngoi hajóval. . .