Hercegnő-tó

Egy japán CSer lánnyal egyeztettünk (ő is reggel érkezett Krabiba) programot, és délután a szomszéd partszakaszra, Railey Beachre (Ao Nang) mentünk át. 

A part csak hajóval közelíthető meg, sziklák és barlangok alkotják. Krabiból tömegközlekedéssel (kisteherautó platóján 2 pad - 50 B) mentünk az Ao Nang-öbölbe. Onnan long boat (hosszú csónak) vitt Railey-öbölbe (100 B).

Miután egyikünk sem a strandon heverészés elkötelezett híve, inkább körbesétáltuk a szigetet. Találtunk egy kilátópont felé haladó túraútvonalat. Az éjszakai buszozás fáradalmait mérlegelve és egymás döntésére várva végül valahogy úgy alakult, hogy nekiindultunk a túrának. 

Kötélhágcsókba kapaszkodva másztunk felfelé vagy 20 percig. Ja, és mezítláb, mivel mindkettőnkön tangapapucs volt, ami mászásra alkalmatlan. A néhol élesen tört sziklák messziről durvábbnak látszottak, mint a valóságban. Szinte fájdalommentesen haladtunk előre. A kilátót elérve aztán megtudtuk, hogy ha tovább megyünk, egy kis helyi tóhoz érkezünk. Nekivágtunk. 

Az iPodban nincs bemozdulást csökkentő
funkció. Ezt még meg kell szoknom : )

Gyakorlatilag függőleges sziklafalon kellett leereszkedni kötél segítségével. Ugyanezt Európában profi kíséret nélkül meg se tehettük volna. Néhol életveszélyes szakaszok is voltak. Olyan 5-6 hágcsós szakasz volt, mindegyik minimum 10 méter mély. Volt, ahol az előttünk haladó pasik is feladták. Látszólag lehetetlen volt némelyik szakasz, de Tomoko sem volt egy megfutamodós fajta, meg én sem, úgyhogy szépen végignyomtuk az egész útvonalat. 

A kis lagúna megérte a fáradalmakat. Alig 20 méter átmérőjű tó sziklákkal körülvéve. Kár, hogy mire megérkeztünk, már csak 1 óránk volt az utolsó hajó indulásáig (és az ideút 1 óráig tartott), úgyhogy erőltetett menetben másztunk visszafelé, mint a villám. Kezünk-lábunk remegett a megerőltetéstől, néha már azt hittem, nem fogom tudni tartani magam a kötélen, de aztán csodák-csodájára feljutottunk a tetőre 15 perc alatt. Nem tudom, hogy csináltuk. Nyakig maszatolva vörös agyaggal (ami a sziklákat borította), odaértünk a hajóhoz, és még egy tengeri mosdásra is jutott idő.

Egy ilyen túra után az ember nem is vágyik másra, mint elnyúlni az ágyon egy alapos zuhany után a hűvös szobában.

Na, ez az, ami nem jött be.

A szállásomon ugyanis nem volt légkondi. Én ugyan légkondis szobát foglaltam, de mint a tulaj tájékoztatott, oda volt írva apró betűvel, hogy épp ez a szoba csak ventilátoros  Így viszont közel 40 fok volt bent, mivel az ablakot egész nap nyitva hagyta és alig mozdult a levegő. A ventilátor mellesleg nem működött, úgyhogy önkiszolgáltam magam és elhoztam a recepcióról egyet. Hát merjen csak szólni érte! Reggel első dolgom volt lelécelni.