2013. április 7., vasárnap

Költsük a pénzt Bangkokban


Siam Center

Még az első héten elmentem fényképezőgépet venni (érzekésem utáni napokban behalt a gépem). Gondoltam, a modern városrész shopping centereiben megtalálom, amit keresek. Jó lenne olyan gépet venni, amiben belül is vannak alkatrészek és még fényképezni is lehet vele. Álmodozom garanciáról is, de majd meglátjuk, mekkora a realitása.


A Siam Center és a környező városrész csak plázákból áll. Képzeljünk el egy Duna Pláza méretű helyet, ahol csak ruhákat lehet kapni. Mellette egy ugyanekkorát, ahol csak elektronikai cuccokat (4 emeleten), majd közvetlenül ezek mellett az Ázsia Centert kínai piacos stílusban. Ez volt itt egy pláza. A szomszéd épülettömb a luxus pláza (Luis Vuittontól Cartier-ig). A következő egy 3 emeletes szupermarket. Majd következnek a vegyes plázák. Ahol emeletenként kategorizálják a kínálatot: műszaki emelet, ruha emelet, kaja emelet, stb. Ehhez hasonlítanak az otthoni plázák is, csak nálunk ennyire nincs elkülönítve áruk szerint.

Találtam egy műszaki plázát is, ahol sok ezer pici bolt árulja portékáját, 5 emeleten (Panthip Plaza). Csak műszaki cikkek.



Fényképezőgépet persze nem vettem, mert az árak el vannak szállva (5-szöröse a magyar áraknak). Viszont kapható minden, és tele volt helyiekkel, szóval talán talán nem kamut árulnak.






Piac

Átértelmeztem a piac fogalmát. Itt gyakorlatilag minden piacnak minősül, ahol esetleges vásárlók járhatnak. Úttest szélén, járdán, felüljáró lépcsőjén, zebra mellett. Gurulós kocsikról árulják a papucsokat, ruhákat, táskákat, tésztaételeket, sült húsokat, tavaszi tekercset, gyümölcsöt, vizet, virágfüzért (buddhista áldozathoz), ékszereket. Híres a thai úszó piac is, ahol csónakokból árulnak a vízen és csónakban jönnek a vásárlók is.


Lépésenként tud az ember elvitelre pad thai-t venni, amit aztán séta közben, pálcikával lehet enni (csak haladóknak ; D ).


Ilyen utcai kocsikról árulják a bevásárlóutcán a pálcákra szúrt skorpiókat is, amit - mint megtudtam - a helyiek nem esznek. Állítólag a turisták butítására árulják csak. A sok bevállalós meg megeszi, mondván, hogy ha ez a helyi kaja, kóstoljuk meg. Azért ennek az infónak még utánajárok, mert gyanús, hogy kamu, bár igaz, hogy helyieket még nem láttam ilyet vásárolni.

Plázák és kék napernyős mozgóárusok


Chao San Road

Az imént említett bevásárló utca. Vagyis inkább szórakoztató utca. Hotelek, éttermek, masszázsszékek, piacozók, kajaárusok tömkelege. Gyakorlatilag minden kapható itt. Elsősorban turistáknak szól a hely.  Nappal autók is közlekednek itt, este 6 körül zárják le, utána sétálóutca. Itt leginkább semmit nem veszek. Leszámítva egy bokaláncot, amit már megvettem.





Masszázs



A turista utcákon 120 Baht (1000 Ft) fél óra, máshol 100 THB.

Thai talpmasszázst nyomnak, ami gyakorlatilag teljes láb masszázs combig. Fapálcikákat is használnak az akupresszúrás pontok nyomkodására. A masszázs végén megnyomkorásszák az ember vállát és nyakát is. Teljesen rákaptam. Az első héten minden nap beültem lábmasszázsra, azóta visszafogtam magam.






Kaja


A legnépszerűbb étel a pat thai, ami egy tésztaféle. Pillanatok alatt készítik el az utcai árusoknál, és a helyiek is sokszor ezt eszik.

Pad tai elvitelre
Papírba csomagolva, gumival átkötve


Úgy készül, hogy olajon újhagymát és szójababcsirát megmelegítenek wokban, dobnak rá tofukockákat és darált földimogyorót, aztán jön a tészta (ami a smack levesekből is ismert, de sokszor használnak rizstésztát vagy linguinit, vagy mindet keverve). Pici vízzel felöntik és pár perc alatt készre melegítik. Nem sütik halálra A tészta szerintem elő van főzve. A babcsíra ropogós marad. Lehet kérni ugyanezt tojással, vagy garnéla olajas verzióban, ilyenkor 1 cm-es szárított garnélák is ficegnek az ételben. Kezdő ár helytől függően 25-40 Baht (180-330 Ft). A rákos vagy húsos változat 50-70 Baht.


Lehet kapni mindenféle rizseket is. Az első héten kizárólag pad thai-t ettem (napi 3-szor), mert teljes szerelembe estem vele. Egyébként is imádom az ilyesmi tésztákat, de itt legalább nem zacskós, hanem friss. És tele van mindenféle jóval.

Vegáknak különben teljes paradicsom Thaiföld. Minden étel kapható vegetáriánus verzióban is. Még a tojásmentes vegák is találnak itt változatos ételeket. Gondolom, ez a buddhizmus miatt lehet. Biztos sokan mellőzik a húst.


Szinte mindenbe tesznek babcsírát, úgyhogy megvan a vitaminadag is.


Azóta persze kóstoltam más ételeket is. Erről majd később részletesen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése