Munkanap a bárkán

Reggel alaposan bezacskóztam mindenemet megint. A laptopra még egy plusz zacskót is tettem. Nem mintha komoly esély lenne a borulásra, de azért ne ezen múljon. Hogy bosszankodnék, ha egy zacskón múlna a laptop épsége.

Egy teljes munkanapnyi időt fogunk eltölteni aprócska fapadokon egy ingatag lélekvesztőn. Az ember legyen felkészült. . .

A társaság jó fejnek bizonyult. Kanadai, francia, holland, spanyol, magyar.

A kikötőben várakozáskor az egyik srác egyszer csak felpattant és leszállt a hajóról. Hoz magának sört. Mintha áram csapott volna a hajóba, úgy kapott észbe mindenki:

Nekem is! Nekem is! Nekem is!

Ki tudja, lesz-e megálló, ebédszünet, WC-szünet, bármi. Legalább sör legyen : D

Másfél órányi hajókázás után máris megszavaztunk egy szükségszünetet. A sör. . .

Kishátizsákomtól egy másodpercig sem tágítva (állandóan a hasamon figyel) én is partra szálltam. Visszafelé jövet viszont valami rejtélyes okból kretén manővert kellett feltétlenül végrehajtanom és a hajónk melletti csónakon keresztül óhajtottam a helyemre egyensúlyozni. Ami a sikerességét tekintve hagyott némi kívánnivalót maga után. . . Mondhatnám, a két szék között a pad alá esete forgott fent. Konkrétan nyakig merültem a vízben. Igen. Szuperbéna.

Az első gondolatom a laptop volt. A hasamon, a kishátizsákban. Mintha tudtam volna reggel, hogy úszni fogok. Még jó, hogy rátatettem a második zacskót is! Szerencsére épp a közelemben ült valaki a hajón, így alig 1 másodpercnyi merülés után szárazon volt a táskám, én meg ráértem kievickélni. A laptopig el sem ért a víz. Az útlevelem is csak picit hullámosodott meg. Jól indul a nap. . . : )

És jól telt az idő a bárkán. Mindenképp jobban, mint egy munkanap az irodában : D

Tábortűz melletti és úti játékokat játszottunk és sztorikat meséltünk.

A következő megállót 4 óra múlva tartottuk, amikor a kapitány közölte, hogy szálljunk ki mindannyian, mert innentől gyalog megyünk. De a táskáinkat hagyjuk a hajóban. Nem voltunk egyszerű utasok, ezt már az előző WC szünet autonóm beiktatásakor észlelte, de arra biztos nem számított, hogy az angolul beszélő kollégáját is fel kell majd hívnia, hogy meggyőzhessen minket a kiszállásról. Mert nyilván nem értettük, miért és minek, és eszünkben sem volt otthagyni neki a csomagjainkat. Aztán megtudtuk, hogy olyan alacsony a víz és olyan sok a szikla, hogy utasokkal együtt nem tud áthaladni a hajó. Muszáj 10 percet túráznunk. Ami nem is volt baj, mert 4 óra gubbasztás után kifejezetten jól esett sétálni egyet. Azért egy embert a hajóban hagytunk. Biztos, ami biztos : )

Hajóvizsga, nehézségi fokozat: 4

Persze alaptalan volt az aggodalom, mert a laoszi emberek nagy átlagban becsületesek, de jobb félni, mint megijedni.

Ezt követően már nem volt több megállónk, pedig az éhhalál küszöbén jártunk. Még egy 2 órás buszút közepén is meg szoktak állni a helyiek ebédeltetni, most meg a 8 órás útba nem volt belekalkulálva megálló. Mondjuk nem is nagyon lett volna hol a parton. Ha láttunk volna falut vagy büfét, biztos gondoskodunk róla, hogy kikössünk.

A lelkesedésünk is csökkent lassan. Elfogytak a vicces sztorik, előkerültek a fülhallgatók meg az elgyötört arckifejezések. Fejtámasztás, szunyókálás, semmibe bámulás. Kialakult a "munkaidő vége" hangulat.  ; - )

Este 7-re értünk Luang Prabang-ba.

Szép út volt. Minden kényelmetlenségével együtt megérte.