Malacunk van

A reggeli felülmúlja számításaimat. Kókuszkenyér (magyar viszonylatban inkább kalács) házi banánlekvárral és papayalekvárral, amerikai palacsinta, vaj, sajtkrém, bagett, kávé, tea, ananászlé. Köze nincs a Maupiti reggelihez, ahol odacsűrték az asztalra a bagettet meg a margarint 500 Frankért, de a tányért már én vehettem elő és moshattam el.

Reggeli (és némi Budapest reklám után) elcsendesedik a village. Mindenki lelép egy szervezett hajókirándulásra. A rózsaszín homokos strandot, a madarak szigetét és a manta rája (a legnagyobb ráják itt) élőhelyét nézik meg, aztán piknikeznek és délután hazatérnek. 7500 pénz. Én nem megyek. Egyrészt nem ezek a hely fő látnivalói, másrészt vissza kell fognom a költségeimet. Már túlléptem a havi keretemet, pedig alig 16 napja vagyok itt.

Erről maradtam le (Karim képei)

Kisétálok a partra. Gyönyörű a tenger. Mesebeli színek. Amilyen nincs is (zsiráf). Megmártózom a vízben, de nem úszom be nagyon, mert reggel cápát láttak a part mellett és egyedül nem vagyok olyan bátor, mint 3 napja a kiránduláson. Azért picit mégis reménykedem, hogy jön majd a cápa. Kicsit kíváncsi vagyok, mennyire kapnék szívrohamot.

Kijjebb jövök a vízből, álldogálok térdig merülve. És MOST jelenik meg a cápa. Elúszik tőlem 2 méterre. Megborzongok. Azért nem bánom, hogy épp kijöttem.

Érdekesek a korallok a parton. Találok fura kis lila izéket. Ahogy az erezetüket nézem, olyanok mint a faágak. Biztos valami korall-féle lehet. Összegyűjtök egy párat. Oké, oké, nincs hely a csomagban, hogy hazavigyem a fél tengerpartot, de olyan szépek! Lefényképezem, és biztonsággal elhelyezem őket a törölközőmön. Kis idő múlva megéhez, úgy döntök, bevonulok ebédelni. Felállok, lerázom a homokot a törölközőről, és. . .  te barom! . . .  a korallok szanaszét repülnek a szélben. Ezt jól elfelejtettem. Na nem baj, úgyis a gyűjtögetés élménye volt a legjobb, időm meg, mint a tenger, majd újrajátszom később.



Ebédnél beszélgetek a tulajjal, Alexandre-rel. Nagy világjáró volt ő is valaha. Most már nyugdíjas korú. Meghallja, hogy blogot írok és szándékomban áll dicsérni a szállást. Felajánlja, hogy ad pár órányi ingyen internetet, hogy hozzájáruljon a reklámhoz. Hát nem nagyszerű? : - )

 
Öt körül visszatérnek a kirándulók. Heverészünk a parton és beszélgetünk. Egyszer csak valami furcsa hangot hallok a hátam mögött pár centire. Megfordulok. Egy disznó az. Mi van?!?!?! Egy disznó?! Nem hiszek a szememnek. Aztán elmondják, hogy ő a tulaj unokájának a malaca és állandóan kiszökik. Jön strandolni. És tényleg. A malac teljes természetességgel mozog a parton, bemegy a vízbe, kicsit pancsol, aztán kifekszik a mólóra. Hát nem hülye. Ha már itt él a földi paradicsomban (mondhatnám disznó mázlija van), nehogymár ne élvezze a fehér homokos strandot. Vajon leég a bőre, ha sokat napozik? : - )

Estére megint kiürül a panzió, minden vendég elutazik. Karimmal ketten maradunk. Miénk az egész hal, amit vacsorára kapunk! : D



A vacsi megint 3 fogásos, desszertnek helyi rummal flambírozott sült banán érkezik.

Ááááállati!