Manihi

Következő állomásom a Tuamotu zátonyokon Manihi.

Manihi kisebb és kevésbé látogatott, mint Tikehau.

Összesen 3 szálláshely van a szigeten, ebből 1 hotel, a másik 2 panzió, de a hotel 2 hónapja bezárt. Szóval nem tobzódnak szállásokban. Szerencére CS-en találok egy srácot (Matua), aki Manihiről származik, igaz már Franciaországban él. Azért írok neki. Jó fej. Megadja a szülei telefonszámát. Hívjam fel őket, ők tudnak segíteni, de csak franciául beszélnek.

Karimot megkérem, hogy diktáljon le nekem pár mondatot, amire szükségem lehet a telefonálás közben, aztán egy életem, egy halálom, felhívom őket.

Érdekes a beszélgetés. Elmondom, mit akarok, de a választ már nem értem. Azért annyit kihámozok, hogy tudnak szállást adni, pénzt sem kérnek érte és kijönnek elém a reptérre. Mi más kéne még?! : D

Picit azért aggaszt, hogy milyen lesz így 5 napot eltölteni, de szeretjük a kihívásokat.

Közben Karim elutazik, a vendégek lecserélődnek a panzióban. Jön 3 ember a Turizmusért felelős Minisztériumból és olyan jól összehaverkodunk, hogy meghívnak Tahitin a Minisztériumba ebédelni. Eddig jól alakulnak a dolgaim : )

Szerda reggel én is elutazom. Búcsúajándékként kapok egy kagylónyakláncot Alexandertől (a panzió tulaja). Hihetetlen a hely! Szuper vacsorák, szuper reggelik, gyönyörű tengerpart, kedves személyzet, ingyen internet. És még búcsúajándék is!

Megérkezem a Manihi reptérre. Keresem az idős házaspárt, de nem látom őket. Közben odajön hozzám egy velem egyidős srác és valamit kérdez franciául. Biztos valami panzió vendégét keresi. Szerencsére tud angolul és kiderül, hogy engem keres. Hárman jöttek elém: egy 20 év körüli csajszi (Mimi), karján csecsemővel, a férje (Renoir), meg egy 6 év körüli kisfiú (akiről később megtudom, hogy csak 4 éves, de itt valahogy gyorsabban fejlődnek a gyerekek). Az angolul beszélő srác is CS-es és már 3 hete nyaral a családnál. És ő sem ismeri személyesen Matuát, ő is CS-en kapta a telefonszámot. Érdekes helyzet. A másik srác, Renoir, Matua testvére.

Manihi reptér

Motorcsónakkal megyünk a lakásukhoz, ahol Mami és Papi (meg még pár családtag) már vár. Tízen laknak együtt egy nagy házban. Illetve nem csak a házban, mert a szerencsésebbek a teraszon alszanak. Ott legalább lehet is aludni, mert jár a levegő. Meg a szúnyogok. De valamit valamiért.

A ház nagyon érdekes. Ránézésre egy tök normális, színvonalas lakás. Aztán a fürdőszoba okozza az első meglepetést: nincs benne víz. A WC-t vödörrel kell leöntögetni. A falból jön egy plusz csap, onnan folyik a víz, de a mosdó és zuhany csak álca.

A másik meglepetés a légkondi. Zárható ablakot akartam? Itt tökéletesen zárnak az ablakok. Nincs és a tető és a fal között. Nem is mozdul a levegő. Viszont minden szobában van klíma. Ez most akkor hogy is van? Vezetékes víz nem kell, de klíma igen? De fura.

A bútorok is teljesen modernek és szépek, viszont a szemetet az udvarra dobják, amiben aztán a kutyák guberálhatnak. Csupa ellentét itt az élet.

A család olyan klasszikus nagycsalád forma. elsőre nehéz is megállapítani, ki kinek a gyereke. Mindenki mindenkit nevel. A csecsemő is teljesen jól elvan bárki kezében. Három generáció él összehangoltan. Így már nem is gáz, hogy 20 évesen 2 gyereke van valakinek. Mikor délután elmegyünk Mimiékkel búvárkodni, a gyerekek kérdés nélkül maradnak otthon. Van, aki vigyáz rájuk. Ideális.