Delfinek

Reggel mennek a búvárok merülni. Lehet csatlakozni hozzájuk snorkelingezés céljából (2500 pénz). Karim is megy velük, ő boogieboardozik (térdelős-hasalós szörf). Megyek én is. Hátha látok teknőst vagy cápát.

Kihajózunk az átjáróhoz, ahol az óceán és a lagúna találkozik.
Erős az áramlat, ezt használják ki a halak, a búvárok és a szörfösök. Karimot kirakjuk a legnagyobb hullámok közelében, mi meg továbbhajózunk a mély víz felé. A búvárok távoznak. Ott maradok a hajón a kormányossal. Alattunk a végtelen kék mélység. Káprázatos szín, gyönyörű királykék óceán. Kb első alkalom, hogy nem látok le a víz aljára. És ide ugorjak most bele?! Meghibbantam én? Oké, hogy Borán átmenetileg elmúlt a tengerparám (a hely szelleme okozta, polinéz nyelven MANA), de itt más a Mana, én meg nem szoktam a nyílt óceán közepén úszkálni. Szerencsére adtak mindenféle felszerelést, de a búvárszemüvegen kívül használni sem tudom őket.



Elszánom magam, beugrom a vízbe. A neoprén megszívja magát vízzel, zavar a pipa, még jó, hogy a békatalpat fel sem vettem. Na, ennyi volt részemről. Minden kék és átláthatatlan körülöttem. Ezt a hülyeséget, hogy tök egyedül akarok úszkálni a végtelen mély vízben! Idióta! Kifelé!

A kormányos nem érti, mi van, mikor mormogva kimászom a vízből. Próbálom neki elmagyarázni, de egy szigeten született halásznép sarja hogy is érthetné meg, hogy a víz nekem nem természetes közeg. Viszont 3 órát leszünk itt és a tenger olyan hullámokat vet, hogy erre már a reggeli bagett is kíváncsi. Alig bírom meggyőzni, hogy maradjon ott, ahol van. A tenger nyilván nem dobálna ennyire, ha nem a hajón lennék.

Szóval mégis csak muszáj lesz bemennem a vízbe. Megkérem Gillem-et, hogy eressze le a létrát. Legalább legyen valamibe kapaszkodnom. És így már kerek is a világ. Kapaszkodom és közben barátkozom a nagyon nagyon nagyon mély vízzel. Pár perc elteltével már megszokom annyira, hogy hajlandó vagyok a pipát is használni (nagy parám, hogy levegővétel közben jön egy hullám és belemegy a pipába, én meg belélegzem). Idővel megjön a bátorságom és elúszom a hajótól. Végülis nincs itt semmi félelmetes. Látom, mi van alattam, nem is olyan ijesztő.

Egy óra elteltével elfogy a búvárok levegője, jönnek felfele. Kell egy órás pihenőt tartaniuk, addig elmegyünk egy kevésbé hullámzó részre. Végre! Azért a reggelit továbbra is erősen győzködöm.

Nagyon belejövök az úszkálásba, az új helyszínen is eltávolodom a hajótól. Egyszer csak kiabálnak:
- Gyere gyorsan vissza! Delfinek!

Tempózom ezerrel, nehogy lemaradjak a látványról. Hajóval elindulunk úgy 500 méterrel távolabbra. Ott egy delfin! Nem is egy! Ugrálnak ki a vízből. Odaúsznak a hajóhoz, jönnek mellettünk. Szervezett koreográfiával kiugranak egyszerre, kerülgetik a hajót, mi megmegyünk körbe körbe egy másik búváros hajóval együtt.

De jó! Már megérte a mai nap!!!!

Este megint naplementét és teliholdat nézünk. Tiszta romantika : D