2012. november 18., vasárnap

Mintha mise történt volna


Reggel biciklibérléssel kezdek. 1000 pénz per nap áron adnak egy vadiúj bicajt, amin még kosár is van. 20 éve nem ültem biciklin, érdekes lesz. Körbekerekezem a szigetet és megállok a fehér strandon. Sehol egy lélek, viszont legalább a büfé nyitva. A víz meleg. Testhőmérsékletnél melegebb. Nagyon durva. Nem langyos. Meleg. 37 fokos lehet kb. Viszont csak térdig ér. Állítólag át lehet sétálni a szemközti korallzátonyra itt. Nekiindulok, de a második tengeri sün mellett elhaladva (homokos fenéken sünök?!) átértékelem az ötletet. Mert nyilván nincs nálam a vízben gyaloglós cipőm. Asszem ez sem az én napom. Meg éjszakám.
 


 
A büfében 400 pénzért adnak egy fél méteres bagettet rántottával és sült krumplival töltve. Ennek örülök. Meg dél körül feltűnik pár kósza biciklis. Ezek szerint van más turista is a szigeten rajtam kívül. Ennek is örülök. Azért jó lesz holnap már Bora Borán lenni. Maupiti csodaszép hely, ha az ember el akar vonulni a párjával a világ elől. De nem egyedül. A hororrpanzióban. . .

Olaszul tudó haverom meglátogat este. Tiszta zizi az ember. Folyamatosan füvet szív és büszkén mutatja a hegytetőt, ahol a saját marihuána ültetvénye van. Olyan csövi stílusú egy kicsit, de azért kedves. Mégis van vele kapcsolatban egy kellemetlen érzésem. Kitalálja, hogy menjek vele este egy szülinapi buliba. Ahol mindenki csak franciául beszél. De legalább más lányok is lesznek? – kérdezem. Nem, csak kb 11 pasi.

Na, ezt akkor kihagyom. Próbálok bájosan kedves maradni, mikor visszautasítom a meghívást. Látszik az emberen, hogy őrült, nem kell magamra haragítani. Simán elmentem Németországban azzal a sráccal éjszakai túrára az erdőbe 2 óra ismeretség után, de ezzel a sráccal még világosban sem akarok sétálni a főutcán. És ezeknek az érzéseknek hinni kell. Közben magáról mesél. Bevallja, hogy nem sokan beszélnek vele a szigeten, mert ő más. Néha autót lop poénból, amit aztán visszavisz. Hova is vihetné a szigeten?! De azért akkor is kellemetlen szokás. Meg kiszámíthatatlan és az emberek félnek tőle. Aha! Hát itt lesz a rejtély kulcsa. Ezek szerint ezért kalimpálnak felénk mindig, mikor a sráccal beszélek. Nem értettem, mit akarnak mondani. Akkor tehát tőle féltettek éjszaka. Úgy látszik, a rendes és becsületes közösség nem kedveli a drogkereskedésből élő, állandóan balhézó embereket. Micsoda pofátlanság : – )

A srác lerázhatatlannak bizonyul. Állandóan a barátnőjének nevez. Be akar mutatni a családjának. Pár napja halt meg az apja, jönnek a családtagok messziről, nyilván a legjobb pillanat lenne meglátogatni őket. Arról nem beszélve, hogy mennyire szívesen jelennék meg bárhol ezzel a sráccal. Viszont közben fényt derítünk rá, hogy az a nagyon helyes pasi, aki a csónakján áthozott a reptérről, az ő egyik bátyja. És Rarotongán (Cook-szigetek) él, mert gyerekkorában örökbe adták. 11 testvére van különben. Ha ezzel az átlaggal számolok, az egész sziget rokona egymásnak. Viszont micsoda véletlen, hogy épp a Cook-szigeteken él a bátyja. Nem tudom, említettem-e már, de megyek oda is, ha már a környéken járok és ha már úgyis tervben volt korábban. Kéne kontaktot építeni. . . : D

Lerázom az őrült srácot végre, de meg kell ígérnem neki, hogy reggel elmegyek vele vmi kilátóhoz.
A család a panzióban éjszakázik, nyitott ablaknál pedig olyan jót alszom, amilyenről álmodtam. Szóval végül jól zárul a kaland?

Másnap reggel 8-kor jön értem a srác, úgyhogy elegáns megoldással már negyed 8-kor lelépek otthonról. Nem akarok vele kirándulni, de nyíltan megharagítani sem. Ki tudja, mire vetemedik. . .

Panorámás disznóól
A legdrágább szállások a vízre épített bungallók

Álmosan vánszorgó kutyák, lépteim zajától üregeikbe iszkoló rákok, futkosó tyúkok mellett visz az utam, míg körbejárom a szigetet. Nem sok értelme volt a kirándulásnak, hacsak az nem, hogy megléptem a srác elől. Mikor visszaérek, már fél 10 van és az utcán ünneplőbe öltözött emberek járkálnak. Hohó, mise van?
Lődörgök a legnagyobb templom körül (minden felekezetnek van temploma az alig 1000 fős szigeten, úgyhogy van vagy 5 templom). Akarok pár fotót csinálni. Egyszer csak ismerős arcot pillantok meg. Nini, a franciák, akikkel Tahaa-n egy csónakban eveztünk! Jönnek a misére. Na, akkor bemegyek velük én is.




A helyiek fehér csipkeruhában, vagy nagyon virágos szoknyákban virítanak, kalapjaikon egész virágbolt. Baromi vidám képet nyújtanak. És mint megtapasztalom, az öltözékük illik a miséhez is. Halál jó a buli!



video
A gyerekek kórusa több szólamban egy lendületes dalt énekel. A kisfiúk bele-beleüvöltenek egy csatakiáltáshoz hasonló hangot (szervezetten). Nagyon teszik! Kéne a telefonomra csengőhangnak, de nincs pofám videózni. A pap helyi nyelven osztja az igét, de csak röviden, hogy jusson idő az éneklésre. A nők kórusa következik, gitárral kísérve. Aztán az egész templom énekel, több szólamban. Tuti gyakorolták : – )







Közben a kisebb gyerekek rohangálnak és játszanak. Köze nincs a klasszikus hideg-rideg európai templomi hangulathoz. Az oltár díszítése is oltári : – ) Halacskák meg kenyérfák. Kibírták pufók angyalkák meg aranyozás nélkül, oszt mégis templom. Vasárnap délelőtti falusi összejövetel énekléssel fűszerezve, misének álcázva. Tetszik.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése