Moorea

Már 2 napja itt vagyok. Unom. Mennék haza.

Haha :D

Szóval Intercontinental Hotel. Dominique (CS vendéglátóm) kivitte a japán turistáit a reptérre és felszedett engem. Aztán egy meeting miatt még vissza kellett mennie a hotelbe, és amíg ő tárgyalt, én zuhanyozgattam, meg úsztam egyet a hotel medencéjében. Mellesleg megjegyzem, ennél nagyobb mázlim, hogy épp egy helyi idegenvezetővel bandázom már az első napon, nem nagyon lehetne.

A jó világ kb 2 óra elteltével ért véget.

Nyomás a komphoz és irány a szomszéd sziget, Moorea, ahol Dom lakik.

A komp elég olcsó, 1150 Tahiti Frank, ami kb. 3000 Ft.

A kikötőben vár minket Dom autója. Felkészített rá, hogy elég rossz állapotban van az autó. Megláttam a kb 20 éves, kopott, piros Fordot:

- Ne viccelj, teljesen jó a kocsi.

- Nem az az. Hanem ami mögötte van.

Mögötte egy kb 20-30 éves terepjáró-szerű roncs állt ablakok, lámpák és belső kárpit nélkül. Látva a fejemet, Dom megjegyezte:

- Mondtam, hogy szar állapotban van.

- Hát én meg azt hittem első pillantásra, hogy ezt az autót pár éve itt felejtették, miután kibelezték.

Elszáguldottunk Dom lakásához. Felkészített rá, hogy szerény körülmények között él. Az autó után már felkészültem mindenre : - )

A főútról egy kiránduló ösvénynek tűnő csapáson döcögtünk le a part irányába. Pár deszkaviskó mellett elhaladva a puszta füvön (út nincs), hamarosan megálltunk Dom házánál. A papaya fa alatt. Hát tényleg egyszerű a kecó. Olyasmi, mint amit a nagypapám épített magának a szőlőstelken hajdanán összekukázott elemekből, deszkákból, lemezekből, hogy ha kertészkedés közben elfárad, legyen hova behúzódni.

Ajtó, ablak nem csukható - Tahiti szokás szerint. De felülmúlja elvárásaimat, mert legalább valami fedi az ablaknyílásokat. Roló-szerű üveglapok. Arra jó, hogy ha vízszintesen esik az eső, nem lesz nedves a padló bent.

Kicsit kifaggatom a legalapvetőbb információkról, aztán kitör rajtam a dögrovás. Ledőlök aludni. Igaz, hogy nem csukható semmi, de legalább itt nincsenek skorpiók, kígyók, békák és egyéb veszélyes állatok. Malária szúnyog sincs. Tiszta paradicsom. Az egyetlen, amit kis viszolygással fogadok, a gekkók jelenléte a falakon. De ez minden tengerparti házban normál. Csak mondjuk az nem baj, ha az ember lefekvés előtt meggyőződhet róla, hogy nincsenek falonfutkosók a szobában, aztán magára zárja a helyiséget. Hát ez itt most elmarad. De a gekkók úgyis félnek az embertől, nem jönnek közel, meg hulla vagyok, simán elalszom.

Majd arra ébredek, hogy valami furcsa, emberszerű érintést érzek a kezemen. Dom tuti nem jön ide tapizni. Kinyitom a szemem. Majd sikítva kipattanok az ágyból és messzire hajítom a kézfejemen üldögélő gekkót.

Baccameg! Még hogy nem jönnek ide.

Pedig tényleg nem. Valószínűleg annyira mozdulatlan voltam, hogy megtévesztettem. Meg Dom nem piszkálja őket, így nem félnek az embertől. Hát szuper. Tudom én, hogy nem bántanak, de akkor is. Maradjon csak mindenki a saját felségterületén. Ja, hogy én épp az övén feküdtem. Bocsi.

A repülés nem vette el kis gekkó haverom kedvét az ismerkedéstől. Egész este szemezett velem és állandóan a fejemtől 20 cm-re kukucskált. Tulajdonképpen édes kis állatka volt, de idő kell megszokni a jelenlétüket.

Mondtam neki, hogy húzzon el, de csak jött és bámult érdeklődve. Aztán ráüvöltöttem. Nem hittem, hogy hallja, csak úgy kiszakadt. És olyan tündéri volt, ahogy ijedtében megdermedt és hátrahajolt. De nem ment el. Aztán Dom elárulta a trükköt. Kergetni kell őket és akkor pár napra lekopnak.

A ház különben tényleg minimál. Viszont van meleg víz. Kisebb szertartás után.

A kertben a papaya fán kívül van mangófa is, meg noni gyümölcs, meg banán. Madárból kevés van a szigeteken. Ezért is volt fura, mikor egy madár állandóan a fülembe csipogott. Mentem megnézni. Sehol semmi madár. Fura. Megint csipog. Madár sehol. Biztos elbújt.

Papaya, Noni és a 2 alsó kép a mangó

Aztán végre beazonosítottam a hang forrását. A falikép mögül jön. Odamegyek. És belebámulok egy méretes gekkó arcába. Vazzeg, ezek még hangot is adnak.

Éjjel füldugóval alszom.