Lombok

2013 július 22.

Lombok a Nusa Tenggara szigetcsoport legnyugatibb tagja. Magyarul Kis Szunda szigetek.

Lombok különben csilit jelent indonézül. 

Érdekesség még, hogy Bali és Lombok között húzódik a Wallace-vonal, ami Ázsia és Ausztrália földrajzi határa. Szóval gyakorlatilag Ausztráliába megyek, vagy mi?

A kompút hivatalosan 4-5 óra, gyakorlatilag 6 és fél. Az utastér egész kényelmes, még filmet is vetítenek, meg osztogattak ingyen kaját (rizs meg tofu).

A kikötőbe egy ismerős ismerőse jött értem. Jakartai vendéglátóm, Buby volt olyan jó fej, hogy megadta egy itteni barátja elérhetőségét, a srác meg volt olyan jó arc, hogy értem jött a kikötőbe és elszállított az úticélomhoz, Senggigibe. Senggigi a turisták gyülekezőhelye. Innen lehet leszervezni a tipikus kirándulásokat.

Lombok első pillantásra nagyon megtetszett. Tizedannyi jármű, mint Balin. Ez már csak jó lehet. A táj gyönyörű, kicsit kontinentálisabb. Ahogy a főúton suhantunk a robogóval, olyan érzésem volt, hogy a régi 7-es úton motorozom 1997-ben valahol a Dunántúlon. Szántóföldek és aratásra váró gabona az út mentén, fák, kisebb erdők, folyamatos, de nem sűrű forgalom. Ilyennek kellett volna lennie Balinak.

Új barátom, Rangga, elvitt a családjához és bemutatott a szüleinek, meg a feleségének. Tündéri aranyos és kedves család. Böjtölnek, tehát napkelte után és napnyugta előtt nem esznek-isznak, de amint betettem a lábam, rögtön forró csokit tettek elém és nekiálltak főzni. Baromi kedvesek voltak. Pár órát töltöttem csak velük, de nagyon megkedveltem őket.

Senggigi nem nagy szám viszont. A főút mentén kialakított panziók és éttermek sűrű láncolata úgy 300 méter hosszan. Mögötte strand. Illetve strandnak titulált kikötő. Annyit se ért, hogy a lábam megmártsam a vízben.

Na jó. Azért mégis csak volt valami jó Senggigiben. Magyar étlap. Miamanó?!

Az első éjszakám szörnyűségesen borzalmas volt. A szállás a mecset mellett állt és egész éjjel önkéntesek énekeltek a híveknek. A minaretben. Hangszóróból. Folyamatosan. Egész éjjel. Olyan hangosan, hogy a füldugó mellett is fülsértő volt. És hamis. De rettenetesen. Leírhatatlan. Gyakorlatilag úgy lehet jellemezni az előadást, mint "vonyítás", "óbégatás", "nyekergés". Artikulátlan "aaaaaaaaaaóóóóóaaaaaa"-zás kissé monoton fahangon, fájdalmas jajongással fűszerezve. 

Úgy 10 perc után már irritáló. Egy óra elteltével mély, gyomorból kitörő feszültséget okoz. Másfél óra elteltével a feszültség agresszióvá alakul. Két óra vonyítás után meg tudtam volna ölni valakit. Ez az érzés elég hosszan kitartott. Aztán az 5-ik órányi óbégatás alatt felmondták a szolgálatot az idegeim. Már csak sírni tudtam kínomban. De még mindig jobb, mintha lecibáltam volna valakit a minaretből. Nem kéne vallási háborút kirobbantani az éhes muszlimok ellen. Ez az egész tényleg leírhatatlan. Lassan egy hónapja óbégat az ország napi több órán át. Soha ne gyertek ide Ramadán idején. SOHA!

Másnap reggel kerestem egy másik szállást a lehető legmesszebb a mecsettől.

Nem hagyom, hogy vallási alapon ellenérzéseim alakuljanak ki ezzel a szép szigettel szemben.

Kék lagúna, két merénylet

2013 július 22.

Alig vártam, hogy eljöhessek Ubudból.

Kövezzetek meg, de nekem Bali összességében csalódás. Rengeteg autó és még több motor, forgalmi dugók, büdös, szmogos levegő, nagyzoló turisták. Sehol a csendes, bájos álomkép, amit az ember elképzel a nászutasok leírásai alapján.

Valahogy benne maradt a köztudatban Bali múlt századi képe, amikor a sziget még érintetlen és természetes volt.

Bali 100 évvel ezelőtt

Film 1910-ből, mikor még félmeztelenül mászkáltak a lakók

Kivételesen igénybe vettem a turistáknak szánt ingajáratok egyikét és azzal vonultam át a sziget keleti felére, ahonnan majd a kompom megy Lombok szigetére.

A kikötővároska, Padang Bai teljes meglepetéssel szolgált. Csendes, békés kisváros, csupa étterem és strand. Stílusra olyasmi, mint amilyennek Ubudot vártam volna. A városka egyik strandja, a Kék lagúna néhány perc sétányira található a főutcától, és a magyar utazási iroda, akiknek a programjait szoktam időnként lekövetni, állította, hogy a legjobb strand Balin.

Szépnek éppen szép, az igaz. De ha nem sznorkelezni akar az ember, akkor életveszélyes bemenni a vízbe.

Ez az én véleményem. Merthogy bementem. Kellemes volt a hőmérséklete, szép tiszta volt, gondoltam, kivételesen megmártózom. Már bejutni sem volt egyszerű, mert korallzátony fekszik a part mentén, így sekély a víz, és kitörik az ember lába, mire úszómélységig jut. Több helyen nekiindultam a víznek, aztán a harmadik szakaszon végül bejutottam, mert hamarabb mélyült. Igen ám, de búvárszemüveg nélkül nem látja az ember, mi van a vízben (hol vannak a sziklák és a sünök). Sziklák pedig vannak. Sünök is. És erős hullámok is. Úgy csapódtam sziklától sünig, hogy csak remélni mertem, hogy egyben megúszom. Alig bírtam kijutni a partra. A hullámok úgy dobáltak, hogy veszélyes lett volna közel menni a sziklákhoz, de máshogy meg nem lehetett kimászni. Végül egy lila véraláfutással, meg egy újabb tapasztalattal lettem gazdagabb. Nem is értem, hogy nem léptem vagy tenyereltem sünbe.

Innentől az utazási iroda túravezetőinek véleményét fenntartásokkal fogom kezelni.

A strandról hazafelé ballagva még megkaptam aznapra a kegyelemdöfést.

Akartam egy képet kattintani a part mellett horgonyzó csónakokról, és ahogy ráléptem a strandra vezető lépcsőre, akkora hátraszaltót csináltam, hogy többen oda is szaladtak megnézni, túléltem-e. Túl. Csak a ruhám szakadt ki. Pici horzsolás a tenyeremen. Ennyi. Igazán szerencsésnek mondhatom magam. Már amennyiben szerencsének számít az, hogy burleszkbe illő jelenetként elcsúsztam és hátrabukfenceztem egy maréknyi apró gyöngyön. Amikor ilyen jelenetet mutatnak filmekben, meg rajzfilmekben, azt szoktam gondolni, hogy béna vicc és nem is lehet  így elcsúszni. Hát és de! Le is teszteltem utána. Tökéletesen gurulnak a gyöngyöcskék a betonon. Mintha kerekek lennének az ember talpa alatt. A vicces viszont az, hogy a gyöngyöcskék mindenhol ott vannak a parton. Ugyanis ez a parti homok. Szabályos gömbök. Mint több tonnányi koriandermag. Csak beton nélkül nem veszélyes. Rücskös betonnal sem. De a sima felületen kiválóan képes gyilkosságra.

Két merénylet után megértettem a célzást. Bali pont annyira akarja, hogy itt legyek, mint én.

Másnap reggel kompra szálltam, és elbúcsúztam az istenek néhai szigetétől. Nem bántam.

Elefántbarlang

2013 július 21.


Komang a rizsteraszlátogatás után visszament Kutába, én pedig találkoztam egy CS lánnyal, Jennyvel, akinél a hétvégét töltöm.

Jenny nagyon jó fej, ő is fekete bárány a környezetében. Indonéziában nem szokás elköltözni otthonról házasság előtt, másik szigetre menni munka céljából pedig csak férfikörökben elfogadott. Nőknek otthon a helye. Jenny viszont úgy gondolta, hogy Jakarta helyett valami csendesebb helyre vágyik, ezért átköltözött Balira és egyedül él. 28 éves, és nincs férjnél, ami itt rendhagyónak számít. De Jenny szabad lélek, teljesen európaias gondolkodásmóddal.

Nagyon kellemes 2 napot töltöttem nála, hajnalig dumáltunk.

Ubud környékéből már elég volt, úgyhogy még megnéztem egy szentélyt, ami a várostól 2 km van, aztán vasárnap reggel elutaztam Bali keleti partjára, ahonnan majd a komp indul a szomszéd szigetre.


Goa Gajah

A templom különlegessége, hogy egy barlang, aminek a bejáratát elefánt / szörny dombormű díszíti.

A templom közelében, a dzsungelben található még pár majom dombormű is az ösvény mentén.

Ennyi. Csőváz Ubud!

Tojt kávé

2013 július 19.

Az anyatemplom után még a Balit szimbolizáló rizsteraszokat akartam megnézni.

Útközben elhaladtunk pár ültetvény mellett, ahol azt hirdették, hogy bemutatják a kakaó és kávétermesztés lépéseit. Ez már régóta érdekelt, úgyhogy az egyiknél megálltunk.

Balin híres a Luwak kávé, ami nem más, mint egy macskaféle vadállat ürülékéből kibogarászott kávészemekből készült ital.

Macskatest és rókapofa jógapózban.
Ő eszi meg először, amit az emberek megisznak utána.

Számomra ködös, hogy miért jó ilyet inni, de mivel elég drága, a sok sznob lelkesen fogyasztja. Állítólag alacsonyabb a koffeintartalma, viszont savasabb. Vagy a savtartalma is alacsonyabb? Most nem emlékszem.

Mindenesetre számomra nem étvágygerjesztő a gondolat, hogy ezt egyszer már megette valaki. Vagy valami.

A kakaótermesztésről kb 2 mondatot mondtak, a nyers kakaóbabot nem lehetett megkóstolni, pedig számomra ez lett volna az egész látogatás lényege. Viszont adtak egy egész tálcányi mindenféle italt megkóstolni. Volt gyömbéres kakaó, ginseng kávé, kókuszos kávé, helyi kakaó meg különféle teák.

A ginsengkávé valami elképesztően finom. Kár, hogy 9 dollárért adtak egy 5 tasakos instant csomagot. Inkább majd megnézem a szupermarketben : )

A rizsterasz pár percnyi távolságra van Ubudtól, egy Tegalalang nevű falu közelében. Van persze máshol is teraszos rizsföld, de ez a legnépszerűbb. És jogosan. Tényleg festői.

Az anyatemplom

2013 július 19. 

Reggel Bali észak-keleti részére indultunk, hol a legszentebb templom található.

A szálláson csatlakozott hozzánk 2 német lány, akik szintén ehhez a templomhoz tartottak, szintén motorral, de nem ismerték az utat.

Volt vagy egy óra, mire odaértünk. Útközben elhaladtunk a Batur vulkán mellett, amire fel is lehet mászni, de a Bromo után és a következő szigetek még szebbnek ígérkező vulkánjai előtt ez nem tűnt akkora számnak, hogy ezért megerőltessem a mászóizmaimat, szóval megelégedtem egy fotóval az út széléről.

Besakih

Az anyatemplom a szent Agung hegy oldalában épült. Ez a legnagyobb és legfontosabb szertartások színhelye. Minden templomok ősanyja.

Eléggé távol esik mindentől, hosszú az út idáig, úgyhogy nem minden turista nézi meg, de aki igen, az sokat fizet, hogy idejusson és nagyon elszánt. Kivéve, ha helyi barátai vannak, vagy ha saját motort bérel vagy eleve csoporttal utazik. A Kutáról induló kirándulások 30 dollár körül vannak. És ez csak az út.

Mi ugyan olcsón jöttünk ide, de a templomhoz érve kezdődött a lehúzásroham. Még a pénztárak előtt elkaptak minket helyiek (az egyik piros lámpánál), hogy itt kell jegyet venni. Én elvből és elővigyázatosságból soha nemveszek semmit ilyen helyzetben, de Komang tt volt velünk és ő mondta,  hogy vegyük meg, úgyhogy megvettük. Tuti drágább volt, mint a pénztárban lett volna. Valami rémlett, hogy 15 ezer rúpia lesz, ez meg 20 ezer volt. 120 forint különbség. Túléljük, csak hát mire volt ez jó?

A parkolónál aztán megint letámadtak minket a helyiek, hogy azonnal vegyünk sarongot. Rajtam hosszúnadrág volt és tudom, hogy akkor nem kell sarong, a két lánynál meg volt saját. Azért az árusok csak erősködtek, ránkcsavarták, állították, hogy kötelező a nadrág felett is és a bejárat után majd jó drágán tudunk csak szerezni egyet. Alig bírtunk elszabadulni. Komang tapintatosan félre állt. Nyilván nem fog a földijei ellen szónokolni, meg minket se akart rossz irányba befolyásolni.

A következő megpróbáltatás a bejáratnál következett. Fizessünk idegenvezetőt. Nem akarunk, egyedül megyünk. Á, akkor csak az első udvarig engednek minket. Mennyi az idegenvezető? Adomány alapon megy. Annyit adunk, amennyit gondolunk. Itt a könyv, amiben vezetik az adományokat. Megnéztük. Csupa horribilis össszeg. Úgy a 10-szerese annak, amit én gondoltam fizetni. Hát akkor nem kérjük. Megtanácskoztuk a lányokkal és úgy döntöttünk, hogy ezek csalók, és ignoráljuk őket. Bementünk.

Persze a nadrágom OK volt, nem kellett sarong.

Az első udvaron aztán megint elkaptak minket, de ezeknek volt egyenruhájuk.

Ők itt a helyi idegenvezetők, csak velük mehetünk be. Látványosan elállták az utat, szóval lehet, hogy nem kéne összeveszni velük. Pedig útikönyvek is írják, hogy nem kell guide bent, lehet egyedül nézelődni. De mit csináljon az ember, ha közben az útját állják. Ez olyan, mint a kambodzsai vízum volt a pecséttel. Hiába tudom, hogy épp lehúznak, vagy megeszem, vagy visszafordulok.

30 dollárt akartak az idegenvezetésért. Jók vagyunk, mert végül 5-öt fizettünk. Hárman összesen. Hiába na, a rutin. Én, aki szégyenlős antitalentum voltam alkudozásban, már Kínában is megállnám a helyem. : D

Azért nem bántuk, hogy lett kísérőnk, mert mesélt pár dolgot a szokásokról. 

A templomnak több szintje van. Az egész domboldal ide tartozik. A teraszokon újabb és újabb udvarok és épületek sorakoznak. Mind másnak szentelve. Csupa zöld kertek és virágzó fák. Nagyon szép környezet.

Épp volt valami szertartás is az egyik udvaron. Ment a zene és jöttek-mentek az ünnepi ruhás hinduk.

Sarong viselete kötelező

A szobrok voltak a legjobbak. Groteszk figurák, sárkányok, szörnyek. Mindegyiken sarong. Vagy hosszúnadrág : D

Legjobban annak örültem, mikor rábukkantam egy gyerekkori ismerősre.

Tóóóódi!!!

http://hu.wikipedia.org/wiki/Gumimacik

Miért lett gáz, hogy MEGTETTEM?

Mielőtt márciusban megkezdtem körutamat Dél-Kelet-Ázsiában, tettem valamit.

Költségcsökkentési célzattal módosítottam magyarországi állandó lakhelyemet tartózkodási helyre. Így nem kell társadalombiztosítást fizetnem addig, amíg utazgatok. És nem is gyűjtögeti nekem a kedves nemzeti adóhatóság tartozásként a hátam mögött.

Ezzel a lépéssel egyidejűleg le kellett adnom a magyar személyi igazolványomat. Meg aláírattak velem egy papírt, hogy kérem az adataim őrzését, hogy majd könnyebb legyen útlevelet hosszabbítani külföldön.

Előzőleg nézegettem a netes fórumokat. Úgy tűnt, nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen módosítást csinál a TB miatt. Az ügyintézőt is kérdezgettem, az APEH-hal is beszéltem. Teljesen úgy tűnt, ez egy adminisztratív lépés, mégha kb emigrációnak is hívják.

A személyi leadásán kívül nem tűnt nagy dolognak az egész. Nincs Magyarországon állandó lak címem. Na és? Majd, ha haza akarok menni, újra bejelentkezem.

Mostanra viszont kezd körvonalazódni, hogy gáz van. Illetve gáz lesz. Vagyis csak lehet.

Námbör van:

Nem köthetek utazási balesetbiztosítást magyar biztosítónál, ugyanis a szerződés feltétele, hogy legyen állandó lakhelyem és abban az országban fizessek TB-t.

Mivel más országban sincs permanent resident kategóriájú címem, valószínűleg más ország biztosítója sem akar szerződni velem.

Námbör tú:

Fogalmam sincs, hogyan tovább. Most még jól elvagyok. Az utasbiztosítást sem hiányolom, mert Indonéziában olcsó az orvosi ellátás. Kevesebbe kerül, ha alkalomadtán fizetem, mintha biztosításom lenne.

De innen Ausztráliába akartam menni. A vízumigénylésnél volt egy olyan kérdés, hogy állandó lakóhely szerinti ország. Beírtam Magyarországot. Egy hete nem jön válasz, pedig 24 órás az elektronikus vízum ügyintézése. Gondolom, ha lekérték az adataimat Magyarországról, akkor kiderült, hogy nem vagyok rezidens.

Ha meg is kapom a vízumot, akkor is kell rendelkeznem balesetbiztosítással, amit kérhetnek a belépésnél. Plusz én is akarom, hogy legyen, mert ott egy lábgipszelés is horribilisen drága.

Szóval ez itt szívás lesz, ha nem oldom meg az állandó lakhely dolgot. Legrosszabb esetben kihagyom Ausztráliát, de akkor is szembesülnöm kell hamarosan az állandó lakhely kérdéssel.

Na de mik a lehetőségek?!

Visszajelentkezni Magyarországra azért nem jó, mert a távozással elvesztettem a jogomat a kedvezményes 6600 forintos havi TB-re, így ha bármikor vissza akarom kapni a személyimet, a havi minimálbérnek megfelelő TB-t kell majd fizetnem. Ergó ez csak akkor opció, ha dolgozni kezdek és a munkahelyem fizeti a járulékokat. Meg egyébként is személyesen kell visszajelentkezni, és még nem akarok visszamenni. Drága a repjegy : D

Meg zárójelben hozzáteszem, amíg ilyen áldatlan állapotok uralkodnak az országban, inkább nem is akarok ott lakni. Ezért is mertem leadni a személyimet. Csak hát. . .  valami más lakóhely azért kéne.

Elvileg megvan még a tavaly nyári német lakcímem, mert nem jelentkeztem ki az önkormányzattól, mikor eljöttem. Bár azóta tuti elévült, hiszen nem dolgozom és nem fizetek TB-t ott. Meg szerintem az nem is felel meg állandó lakhely kategóriának, csak ideiglenesnek. Szerintem.

Vagy ez a két fogalom csak Magyarországon különbözik? Lehet, hogy más országokban csak lakcím van, oszt kész? Tudja ezt valaki? Magyarázza el plíz.

Valami EU-s országba kellene bejelentkeznem. De nem tudom, ennek mi a menete. Egyáltalán mennyire komplikált állandó lakhelyként bejelentkezni más országba? EU-s országokban simán lakhatok, csak a letelepedés más kategória szerintem. És állandó lakóhely bejelentése pedig letelepedést jelent.  Vagy nem?

Van egy csomó barátom, barátnőm, aki évek óta külföldön él.

Nálatok hogy van ez? Megvan a magyarországi lakcímetek és a kinti ideiglenes? Vagy ott nem tesznek különbséget?

Tudja valaki, mennyi a minimum fizetendő havi TB más országokban?

Mi van, ha én mittudomén művészként akarok valahol élni és fizetném magam után a biztosítást? Akkor lakhatok bármely országban, nem? Akkor is, ha nincs bejelentett munkahelyem, nem?

Hosszú távon úgyis az lesz, hogy majd dolgozni kezdek valahol és ott lesz címem. Csak addig. . . 

Pillanatnyilag 2 extrém megoldást látok:

Námbör 1.

Visszajelentkezem Magyarországra valami korrupció segítségével innen távolról, és simán nem fizetem a TB-t, de legalább lesz állandó lakhelyem.

Ennek a megoldásnak a B verziója az, ha a magyarországi bejelentkezéssel egyidejűleg elkezdem fizetni a TB-t Németországban, mert ott van TB kártyám és egyszerűbb az ügyintézés. És akkor az otthoni ki van váltva legálisan. Csak mivel indoklom, hogy ott lakom?!

Námbör 2. 

Szerzek valami német állandó lakcímet valami megoldással innen a távolból. És ott fizetem a TB minimumot.

Ennek a B verziója az, ha valami kamu munkát szerzek Németországban, mint például bébiszitter, és a család, akinél elvileg dolgozom, fizeti utánam (persze ezt valójában én fizetném) a kedvezményes TB-t. Mondjuk, hogy ez az állapot mennyiben indokolja a nem ott tartózkodásomat, azt nem tudom, vizsgálja-e bármi hivatalos szerv.

Jobb nem jut eszembe.

Ja de igen. Valaki, aki olyan országban él, ahol a TB családi alapon megy, esetleg adoptálhatna, vagy feleségül vehetne : D

Jogász barátnőim, külföldön élő barátok, barátnők, segítsetek adatokkal vagy tanácsokkal, légyszi. Az is segít, ha leírjátok, a ti helyzetetekben milyen lakcímek szerepelnek. Vagy bármi, amit tudtok.

Köszi!

Ubud, a nem kis kisváros

 2013 július 18.

Ubud a művészek városa. 

Fafaragók, festők, fémművesek városa eredetileg. Ma inkább külföldről betelepült művészek, írók, nyugdíjasok, hosszú távú nyaralók tengetik itt vagyonos mindennapjaikat.

.

Az expatokra specializálódva minden angol nyelvű. Még angol nyelvű újság is van.

Az útikönyvek leírása alapján hangulatos kisvárosra számít az ember, gyalogos és biciklis forgalomra. Ehhez képest autók százai sorakoznak a dugóban és a levegő mérgező a sok szmogtól (akárcsak Kután).

Az egyetlen autómentes terület: a focipálya

A már említett Ízek, imák, szerelmek c. könyvben is úgy szerepel Ubud, mint a béke művészekkel teli szigete, ahol biciklivel kell közlekedni és naphosszat lehet üldögélni a teraszon. Hát. . .  Eléggé körbejártuk a várost szállást hajkurászva és én nem láttam olyan teraszt, ahol ólommérgezés nélkül lehet hosszabb távon ücsörögni.

Különben is minden drága. Már Kuta is csillagászati volt az indonéz árakhoz képest, és kételkedtem benne, hogy lehetséges, de Ubud túlszárnyalta.. Helyi étkezde nem nagyon akad. Illetve helyinek kell lenned, hogy megtaláld (köszönet a CS-nek, meg a következő szállásadómnak, én eljutottam a legolcsóbb büfébe, ami még így is kétszerese volt a jávai áraknak). A turisták által is fellelhető helyek a főutcán helyezkednek el. Méterenként. Egy tányér étel 5 dollárnál kezdődik. Míg máshol 1 dollár az átlag.

Tömegközlekedés nincs. Taxi sincs. A hivatalos taxik Kutában 100 forintos alapdíjjal és 40 forintos számlálóval fuvaroztak. Itt csak privát taxi van. A város vezetősége nem engedi a hivatalos taxivállalatot megtelepedni. Gondolom, a polgármester unokatesói jelentik a monopóliumot. Egy olyan fuvar, ami Kután 2 dolcsi lett volna, itt 10-ről indul. Hosszas alkuval, ha indonézül is beszélsz, lenyomhatod 5-re. De este 10 után helyieknek is 6 a minimum. És meg fogod fizetni, mert haza akarsz jutni és nincs más.

A szállások is drágábbak, mint máshol. Pár Zimmerferi volt csak, ahol 20 dollár alatt kínáltak szobát. Végül sikerült lealkudnunk egy szobát 13 dollárra, de nem volt rövid menet olyan szobát találni, ahol nem franciaágy van és az ár is megfelelt.

Nekem az egész város tök csalódás volt. Még csak nem is szép. Mit esznek rajta a turisták?!

A piac melletti utca
Meg ingyen be lehet menni az Ubud palotába, ami biztos szép, de pont bezárt, mire odaértem, annyira meg nem érdekelt, hogy visszamenjek újra.

Az örök fiatalság forrása

2013 július 18.



Tirtu Empul

A falu után egy olyan templomhoz tartottunk, ahol egy szent forrás fakad.

Állítólag, aki szertartásosan megfürdik benne, az örökre fiatal marad.

Balinéz nők fiatalodnak
Minden kút előtt el kell ismételni az imádkozást, a mosakodást és a tarkócsapkodást

A víz elég hideg volt, úgyhogy nem másztam bele, de azért biztos, ami tuti, megmostam az arcom, a karom és a lábam. Úgyis ez lóg ki általában a ruha alól. Ha fiatalnak kell látszani, majd eltakarom a többit.


Gunung Kawi

A forrás után egy hegybe vésett szentélyt néztük meg. Alig pár száz méterre volt a kettő egymástól.

Több száz lépcsőn másztunk le, hogy megnézhessük a völgy mélyén a sziklába vájt hindu jelképeket.

A két szentély után egy másik úton visszafordultunk délre, Ubud városkája felé.

Balin lehetetlen az úthálózat. Egymással párhuzamosak az utak. Légvonalban pár km valami, de el kell menni miatta északra vagy délre, mert keresztben nincs út.

U.I: Különben feltöltögettem az összes térképet az összes eddig meglátogatott országról a TÉRKÉPEK fül alá. Nem tudom, feltűnt-e, meg, hogy érdekel-e valakit. Azért szólók : D

Múlt századi Bali

 2013 július 18.

Új barátommal, Komanggal, akinek a neve Harmadikat jelent, és klánon kívüli családból származik, kirándulni indultunk. A klánon kívüliség meglepett, azt hittem, mindenki klánba tartozik az őslakosok közül. Azt mondja, alacsonyabb származású a családja, ezért nincs klánjuk. A srác Kután lakik és egy hotelben dolgozik, és épp 2 napos szabadnapja van. Felajánlotta, hogy elfurikáz a szigeten. Megköszöntem a lehetőséget és abban maradtunk, hogy én fizetem a benzint (még ezt sem szokták engedni). Szerencsére most már volt térképem és tudtam, mit akarok megnézni és miért, így nem volt nehéz összeállítani a programot. Mivel a kirándulás után át akartam tenni a székhelyemet Ubudba, kapásból úgy terveztük, hogy ott ér véget a túra. Aztán mivel nagyon ráér, erősködött, hogy még másnap is szívesen kísérget. Így lett az egészből egy kétnapos kirándulás Ubudban alvással.

Az első állomásunk a reggeli indulás után Penglipuran volt, ami egy ősi balinéz falu, ahol az emberek még mindig úgy élnek, mint évszázadokkal ezelőtt. Illetve látszólag. A falu utcája nagyon bájos és nagyon régi. Szerkezetre olyan, mint a kisebb magyar szalagtelkes falvak. Egy főutca, minden porta onnan nyílik és majdnem azonos szélességűek, hátrafelé viszont nagy a telek.

A balinéz házak udvarán, az utca felőli fronton minden családnak saját templomai vannak. Amennyi szertartást végeznek, nem is csodálom, hogy nem mászkálnak el a falu végi szentélybe. Folyamatos forgalom lenne az utcán.

Az utcáról nézve

Az udvarról nézve

Bent, a házakban persze ma már van minden, áram, TV, stb, de látszatra megőrizte a falu a skanzen jellegét. Komangnak van egy barátja, aki ebben a faluban lakik. Micsoda mázli!! Fel is hívta, így nem csak a falu utcáját tudtam megnézni, hanem beinvitáltak minket a lakásba is egy italra. Annyira kellemes emberek voltak, hogy alig akartunk elindulni. Ott töltöttünk vagy 4 órát beszélgetve.

Ez a család az udvaron őrzi még a régi házat is, ami az első épület volt. A nagypapa, aki építette, máig benne lakik.

Ház bambuszból és pálmaszövetből. Bent egy ágy és egy sparhelt. Meg polcok a falon.

A fiai az udvar hátsó részén nagy kőházakat építettek maguknak, az udvar legvégén pedig kijárat vezet a bambuszerdőbe, ahonnan autóval rá lehet hajtani a főútra. A falu főutcáján nem járnak autók.

Megkínáltak egy helyi itallal, ami úgy nézett ki, mint egy fűturmix, aztán kiderült, hogy kb az is. Valami levelet turmixolnak le vízzel, sóval, cukorral, citrommal és csilivel, így egy szörnyen sós-édes-savanyú-csípős ital kerekedik belőle, ami ráadásul vadul is néz ki. Cem-cem (csemcsem) a neve. Hietetlen, de majdnem egy fél liternyit megittam a társalgás során. 

Azt kell, hogy mondjam, hogy nem volt olyan rossz, mint ahogy hangzik, meg ahogy kinéz.

Beszélgettünk mindenféle helyi szokásról, megmutatták a ceremónia naptárat, amin párhuzamosan vezetik a hindu, muszlim, buddhista és kínai ünnepeket.

A naptár fejléce. Vallásonként más-más évet írunk

Mutatták, hogy augusztusban lesz egy nagy temetési szertartás, ha akarok, jöjjek vissza és vegyek részt. Nos, kambodzsai esküvőn már voltam, a balinéz temetés is érdekes lehet. Aztán ahogy belegondoltam, felmerült egy kérdés: Honnan tudják ezek júlus közepén, hogy augusztus közepén lesz-e halott a faluban? : - o

Kérdezem, hogy mégis hogy van ez. Mi van, ha senki nem hal meg magától augusztusban? Fel kell áldozni valamelyik nagypapát az ünnep érdekében? LOL

- Neeem. - mondja. - Több halott temetését fogják együtt megtartani.

- De honnan tudod, hogy lesz-e halott? - még mindig nem világos.

- Hát halottak már most is vannak. Akik múlt hónapban, meg ebben a hónapban haltak meg.

Ez egyre bizarrabb.

- Úgy érted, hogy augusztusig nem tartotok temetést?

- Igen. Megvárjuk, míg több halott lesz, és együtt tartjuk a szertartást.

- De addig hova teszitek a halottakat? - Elég hülye fejet vághatok, de egyszerűen magas a sztori. Itt még a kaját sem hűtőben tartják, mert egyszerűen nem szokás hűtővel rendelkezni. Nem mondja nekem, hogy hűtött hullaházuk van.

- A halottakat a földbe tesszük.

- És aztán kiássátok vagy mi?

Itt végre közös nevezőre kerülünk. Először döbbent fejet vágnak, aztán leesik nekik, hol a félreértés. Elkezdenek nevetni.

- Augusztusban csak a szertartást tartjuk. A testet már korábban eltemetjük, csak akkor szertartás nélkül.

Na, így már értem. Ezek után elmentünk megnézni a temetőt is. Amikor megálltunk a motorral a pálmaliget szélén, azt hittem, valami vicc következik. Hol itt a temető?! Tuti szivatnak. . . : - )

Temető Balin

Aztán elmesélték, hogy amikor a halottakat elföldelik, szertartás nélkül, akkor nem is jelölik a sírt. Minek is, hiszen ez csak a test. Amit csak egy életen át használnak. Aztán újjászületnek és másik hardverbe telepítik a szervereiket.

Mennyire más szemléletmód!

Házigazdánk még elbüszkélkedett a falu végi farmjával, ahol mangót, mangosztint, papayát, kókuszt termeszt és tyúkokat, malacokat tart. 

Így néz ki a rizs zacskó nélkül

Minden relatív. Ki a fekete bárány a családban? : D

Már kora délután volt, jöttek haza a gyerekek az iskolából, mikor elbúcsúztunk Penglipurantól és továbbmotoroztunk északra.

Templom a tengerben

 2013 július 17.

Jelentkezett egy másik CSer, hogy szívesen megmutogatja Bali nevezetességeit. Csuda jó dolgom van! ; - )

Találkoztunk és motorral elvitt a Tanah Lot templomhoz, ami Bali nyugati partján, egy tengeri sziklán áll.

Ez a szentély Bali egyik legismertebb fotótémája.

A templomba itt sem lehetett bemenni, de a szikla tövéig felengedtek. Amennyiben átestünk az áldáson.

A megáldást a szikla aljában lévő barlangban hajtották végre. Először meg kellett mosakodni az itt fakadó forrásban, aztán egy kis főtt rizst ragasztottak a homlokomra, majd egy szentelt vízben áztatott virágot tűztek a fülem mögé. Az erős napsütés ellen védő kendőmmel együtt ez a kombináció szuper gázul nézett ki. : - ) 

Ulu Watu és a híres strand

2013 július 15.

Egy CSeres srác, Yoko felajánlotta mailben, hogy ad infót Baliról, ha találkozunk. Szuper! Semmi fogalmam semmiről. Általában érkezés után gyűjtöm be az utazási irodák prosijait és az azokban ajánlgatott drága körutakat másolom le tizedáron egyéni szervezésben. ezt akkor most megspórolom, sőt, pontosabb infóra cserélem. A srácnak utazási irodája van, turistákat fuvaroz főállásban.

Találkozunk és rögtön azzal kezdi, hogy bárhova elvisz, mert egész délután ráér.

De jó arc! : )

- Szuper vagy, csak akkor mondd el a lehetőségeket, mert ez az első napon Balin és még nem tudom, egyáltalán mik itt a látnivalók.

Van itt mindenféle. Mondjam, merre menjünk és akkor mondja, mi van arra. Nem tudom, merre menjünk, ember, mert hiszen nincs a birtokomban a döntéshozatalhoz szükséges információmennyiség. Valami javaslat? Semmi. Akkor menjünk arra, amerre az utasaidat szoktad vinni. Őket arra viszi, amerre mondják. Hát jó, így nem jutunk előre.

Akkor csak mutasson valamit. Bármit. Na, ebből az lett, hogy tanácstalanul hallgatott. Mondom, mesélj akkor egy kicsit Baliról meg a látványosságokról, esetleg mutass egy térképet és akkor kitaláljuk. Hát, sok látványosság van, attól függ, hogy mit akarok megnézni. Mondom, még nem tudom, hiszen azért találkoztunk, hogy infót adj, ahogy ajánlottad. Előbb adj tájékoztatást, aztán meg fogom tudni mondani, mit akarok megnézni. 1 perc csend. Jajnekem. Turizmusban dolgozik és nem tudja 3 mondatban összefoglalni a látnivalókat?! Nem lesz hosszú életű a vállalkozása. . . Mondom, akkor menjünk a legközelebb eső látványossághoz. Jó, de templomot akarok vagy mit? Igen, vazzeg, templomot. Jézusom, hogy lehet valaki ennyire ennyire?! Jó. Templom. Ezzel elindulunk.

Kis idő múlva megkérdezem: 

- Akkor most hova megyünk végül?

Erre kétségbeesett arccal lefékez: 

- Nem akarsz a templomhoz menni?

- De! Csak szimplán kérdezem, hogy hova megyünk. Hogy tudjam, hogy hol vagyok és mit bámulok épp.

- Az Ulu Watu templomhoz megyünk.

Nehéz szülés volt. Közben a srácnak ezer telefonhívása akad, csoportokat szervez, alig beszélgetünk. Egyszer csak megáll az autóval, fülén a telefon, odaszól nekem: 

- Ez itt Padang Padang.

- Jó. - mondom és ülök tovább. Az út mellett lenézve egy strandot látok. Biztos nagyon népszerű.

Pár perc elteltével kezdek gyanakodni, hogy ez itt egy lényeges helyszín, mert csak nem megyünk tovább. Kiszállok, látom, hogy pár turista fotózza a strandot. Hát jó. Abból baj nem lehet, ha csinálok egy pár képet, bár fogalmam sincs mit tud ez a strand. A srác is kiszáll a kocsiból nemsokára. Kijelenti, hogy csinál rólam fényképet a gépemmel. Jó, csinájjá. Csinál. Telefon közben a fülén.

Visszaszállok, továbbmegyünk, a srác megint telefonál. Végre leteszi. 

Megkérdezem:

- És különben miért volt érdekes ez a strand?

- Hát Julia Roberts miatt. Itt forgatták az Ízek, imák, szerelmek filmet.

Mi lett volna, tündérfiú, ha ezt még ott közlöd velem? Akkor lehet, hogy legalább rendesen megnéztem volna. Szuper idegenforgalmi szakember a csávó. De csupa jóindulat és aggódó tekintet, hogy szolgáltasson, a legjobb szándék vezérli és különben is magánszorgalomból fuvarozgat, szóval mosolygok és értékelem, amit látok, nem sírok amiatt, amiről lemaradok.

Hamarosan megérkezünk a templomhoz. Úgy illik, hogy én fizessem a belépőjét. De kiderül, hogy a helyiek itt ingyen jöhetnek be. 

A templom szép. Ez az egyik híres hely, amit a Baliról készült képeken általában látni lehet. 

Pici szentély egy hihetetlen magas, függőleges sziklán, pont a tenger felett. Bemenni persze nem lehet, de bentről nem is lenne ilyen látványos. Faggatom közben a srácot. Nem túl bőbeszédű. Annyit azért végül megemlít, hogy ide különben este kellett volna jönnünk, mert napnyugtakor a legszebb. No comment. Tudom, hogy az én hibám, hiszen ő megkérdezte, hova akarok menni, csak én nem készültem ideutazás előtt, mert azt hittem, hogy ha találkozom egy helyi utazási irodással, aki azzal keresett meg CSen, hogy ad infót a szigetről, akkor majd fogom tudni, hogy ebbe a templomba este jöjjek.

Megerőltetem magam és nem vágok pofákat, hiszen csupa jóindulatból segít nekem. És tényleg olyan kedves és igyekvő.

Igyekvő. Több értelemben. A templomon átrohanunk, olyan, mintha időre sietnénk valahova. Vagy mintha ezek a lényegtelen részei lennének a templomnak és sietünk a lényeghez. Bizalommal követem. Még jó, hogy csináltam pár képet útközben, mert a következő pillanatban azt látom, hogy veszi le magáról a kötelező sarongot. Megérkeztünk a kijárathoz. Szép. Én elhiszem, hogy heti kétszer jár itt és unja, de azért hagyhatta volna, hogy körülnézzek rendesen.

Továbbautókázunk. A titkos strandra megyünk. Hmm. Erről már hallottam valamit. Kérdezem, miért titkos. Mert nemrég fedezték fel és még kevesen tudnak róla. Ja, tényleg! Emlékszem. Valaki mesélte, hogy ő is járt itt. A strand nem túl extra, de legalább van belépődíj.

Este még elvisz a turistaközpontba, Kuta Beach-re, aztán még együtt is vacsorázunk. Elképesztő jóindulat és segítőkészség sugárzik a srácból. Csupa szolgálat és szeretet. Alig beszélgettünk, de nehéz lenne nem kedvelni. Egyszerűen egy velejéig jó ember.

Turistaközpont - Kuta Beach

2013 július 16-19.

A vulkántúráról megérkezve első vendéglátóm szedett össze ott, ahol a minibusz kirakott.

Baysa egy 27 éves srác és Denpasar szélén, a híres Kuta Beach közelében lakik.

Egy éjszakát töltöttem nála, aztán odébbálltam. Nem volt ugyanis külön ágya vagy matraca a vendégek számára, én meg nem szívesen alszom idegen pasival egy ágyon. Ezzel a sráccal meg főleg nem. Végigugrálta meg forogta az éjszakát, és időnként rámpakolta a karjait. Semmit nem aludtam. De azért a nagy gázból kimentett és ezért hálával tartozom neki.

Időközben jöttek meghívások más CSerektől, így volt hova mennem.

Délután egy CSerrel kirándultam, aztán este átköltöztem új szállásadómhoz, és másnapra is leszerveztem a következő szállást. Mint kiderült, új szállásadómnál is csak 1 ágy van, úgyhogy a lehető legudvariasabban megköszöntem a lehetőséget és  azon nyomban átköltöztem a másnapi vendéglátómhoz, akit nem zavart, hogy egy nappal korábban érkezem.

Ez a srác a barátnőjével él és muszlimok. Jogja mellett Bali a másik hely, ahol elfogadott dolog együtt élni a párunkkal. A srác hihetetlen jóindulatú, csendes és békés. Egy szobás kis garzonban laknak, így a matracom az ő ágyuk mellett van. Eredetileg azt akarták, hogy én aludjak az ágyon a barátnővel, a srác meg a matracon, mert a vendég a király(nő), így jár neki a jobb fekhely, de aztán meggyőztem őket, hogy a "jobb" számomra az egyszemélyes ágy, a matrac meg kényelmesnek tűnik.

Balin a lakók nagy része hindu, alig akad pár muszlim  vagy keresztény, és azok is mind bevándorlók Jáváról. Nem volt nagy esély rá, hogy muszlim vendéglátót fogok ki, de sikerült. Úgyhogy ébresztő hajnali 3-kor a reggeli miatt. Nekem persze nem, én aludhattam - már amennyire sikerült.

Mindhárom CS ismerősöm Kuta és Denpasar határán lakik, alig pár utcányira egymástól.


Taxival lehet bemenni Kutába. A hiénák 15 USD áron visznek be, de a hivatalos, taxiórás verzió csak 2,5 USD. Van egy kis különbség.

Alapvetően egész Kuta a pénzről szól. Zsíros amerikai turisták hömpölyögnek félmeztelenül az utcákon, szórva a pénzt, ami megbolondítja a helyi lakosságot és az indonéz árak sokszorosát tartja reálisnak.

Robogók és motorok ezrei száguldoznak az utcán, van McDolands, Wendy"s, KFC, meg minden, ami nem ide való. Mondjuk én nem bánom, mert ugyan a Meki általában drágának számít Indonéziában, a kutai árak annyira csillagászatiak, hogy a Meki lett a megfizethető számomra. Nevetséges, hogy az az összeg, amiből Jogjában hárman ettünk-ittunk, itt max egy italra elég.

Parkolnak a robogók

Van bevásárlóközpont, éjszakai fények és minden luxusmárka beszerezhető a főutcán.
Mindent a turisták igényeihez szabva. Elszakad a papucsod a shoppingolás közben? Semmi baj! Irány a papucsautomata!

A strandon is sokan vannak, de azért nem Agárd szabadstrand szinten. A víz elég hideg, viszont a szörfösök élvezhetik az óriási hullámokat. Részemről a jelképes lábmártogatást adtam elő strandolás címszóval (és kicsit nosztalgikusan gondoltam vissza Tahitire, meg a 36 fokos tengervízre). A homokban ülve pár percenként kell elhessegetni a karkötő, sarong, italárusokat és a masszázst ajánlgatókat.

Apropó masszázs. Azzal jól jártam. A lábmasszázs 1200 Ft per óra áron fut és végre igazi reflexológia, nem az az idétlen thai masszázs, ahol véraláfutásosra öklözik az ember vádliját, de a talpához alig érnek. Szóval kiélveztem a lehetőséget és teljes testes bali masszázsra, meg reflexológiára is mentem. Aztán nagy lelkesedésemben befizettem egy lábradírozásra. A túraszandálom által kiképzett sarkamat akartam újjá varázsolni. Miután a srác megmasszírozta a talpamat, nem is figyeltem már, mit művel. Mikor kész lett, meglepődve láttam, hogy nem is reszelő volt a kezében. Aztán hazafelé menet, mikor elkezdett csípni a talpam, már sejtettem, hogy jobb lett volna, ha jó szokásomhoz híven árgus szemekkel figyelem, mennyire szakértő, aki hozzámnyúl. Hát ez a srác nem volt szakértő. Reszelgetés helyett pengével vagdosta le a bőrt a talpamról. De nem csak ott, ahol a szandál miatt kellett volna, hanem mindenhol. És annyira, hogy sok helyen el is fogyott a bőr. Rószaszín foltokban világít ki a hús a bőröm alól. Pár helyen vérzik is. Ami nem semmi, hiszen a talp bőre normál esetben nagyon vastag. Jól jártam. Most pár napig hordhatok zárt cipőt és csak reménykedhetem, hogy gyulladás, fertőzés és repedés nélkül megúszom.

Bali, az istenek szigete

Legalábbis ez a szlogen.

Balin a lakosok hinduk, nem muszlimok, mint az ország többi szigetén. Máig őrzik az ősi hagyományokat, naponta több szertartást végeznek, amivel az istenek jóindulatát biztosítják családjuk számára. A balinézek életében nagyon fontos a ceremóniák rendszeres ismétlése. Kérdeztem helyieket, mi van, ha valaki kihagyja a reggeli áldozást. Azt mondták, nem történik nagy baj, csak olyan érzés, mint amikor az ember kihagyja a fogmosást. Valahogy nem érzi komfortosan magát tőle.

Az emberek minden reggel kis, pálmalevélből font kosárkába tesznek rizst, meg más ételeket, beleszúrnak egy füstölőt, virágokkal díszítik, aztán szentelt vízzel meglocsolgatják, a virágszirmokkal furcsa mozdulatokat tesznek a levegőben, aztán az egész kis kosárkát elhelyezik a házuk kapuja előtt a földön. Délelőtt az utcán sétálva az ember ilyen kosárkák ezrei felett lépked át.

A balinéz őslakosok hisznek a karmában. Ez azt jelenti, hogy ha jók az életük során, akkor jót kapnak vissza és következő életük is könnyebb lesz.

A történelem szerint az iszlám terjeszkedés elől Jáváról menekülő Majapahit királyság népesítette be Balit a XIV. században. A király a menekülés során csak családját és a legfontosabb udvaroncokat vitte magával. Így Balin gyakorlatilag mindenki királyi vagy előkelő sarj. Erre rendkívül büszkék is és egészen a XX. századik szigorúan nyomon követték a "klánok" vérvonalát. Ez azt jelentette, hogy egy alacsony rangú klán tagja csak meghajolva vagy térdelve beszélhetett egy magasabb klánbeli lakóval. Mára már látszólagos egyenjogúság van, de hogy a felszín alatt mi a helyzet, azt turistaként nehéz kideríteni.

Balin az embereknek nagyon fontos a család (és a ceremóniák). Mindenüket a családnak dedikálják. Szoros közösségben élnek. Ha valakit kizárnak a családból, a klánból, mindenét elveszíti. Az egyén kevésbé fontos. Éppen ezért nem is bajlódnak azzal, hogy nevet adjanak a gyerekeiknek. A családban betöltött szerepük szerint nevezik el őket. Az első gyerek neve "Első", vagyis Wayan. Akár lány, akár fiú. A második neve "Második", vagyis Made, a harmadik Nyoman, a negyedik Ketut. A harmadik gyerek esetében a Nyoman nevet inkább lányoknál használják, ha a gyerek fiú, akkor Komang lehet a neve. Az ötödik gyereknél elvileg újra kezdik a számozást.

A szigeten rettenetesen sok turista van. De rettenetesen. Még angol nyelvű helyi újságok is vannak, kifejezetten az itt letelepedett külföldiek érdeklődési köréhez szabva (álláshirdetések, ingatlan, stb).

És a helyiek alkalmazkodtak is a lehetőségekhez. Minden drága, mert úgyis megveszi valaki. Főleg az amerikai expatok (hazájuktól távol élők - jééé, én is az vagyok), akik itt kiskirályok az otthoni pénzükből (na ilyen sajnos nem vagyok). Az árak a jávai árak 3-4-5-szörösei. Tömegközlekedés nincs, a helyiek saját autóval, motorral járnak, a külföldiek meg taxival. Csak a hátizsákos, low budget utazók szívnak, mint például én is. Mondjuk nekem ott a CS, ami isteni találmány az istenek szigetén.

Az utak különben teljesen jók, a forgalom is normális (kivéve Kutában és Denpasarban, ahol azért rendes dugó van), bár engem meglepett, hogy ennyi autó van mindenfelé. 

Valahogy úgy képzeli az ember Balit, mint egy lakatlan Édent, fehér homokos partok és zöld rizsteraszok között. 

Ehhez képest város város hátán, tele turistával és taxisokkal, akik méterenként próbálják az emberre rátukmálni a szolgáltatásaikat. És ha nemet mondasz a fuvarra, azért egy strandkendőt még igazán vehetsz. Olcsón, csak neked. Nem lehet 10 métert sétálni az utcán anélkül, hogy masszázst, fuvart vagy sarongot ne próbálnának eladni az embernek, miközben arról faggatnak, honnan jössz és hova mész. Halál idegesítő. És még az is igaz, amit E. Gilbert írt az Ízek, imák, szerelmekben: nem lehet azt válaszolni, hogy "csak sétálok". Ez nekik nem válasz. Céltalanul senki nem mászkál. Szerintük. Addig ismétlik a kérdést, amíg megfelelő választ nem adsz. Tisztára, mint a "rajzolj nekem egy bárányt" a Kishercegben. 

A balinézeknek nagyon fontos, hogy tudják, merre, hány méter. És neked is tudnod kell. Kell. Olyan nincs, hogy nem tudod, hány napig maradsz a városban. Olyan meg végképp nincs, hogy még nem tudod, hova mész ezután és ott meddig maradsz és hol fogsz megszállni és mit fogsz csinálni. Az ember próbál barátságosan és őszintén válaszolni, de aztán belefárad. Egyszerűbb kamuzni valamit, akkor legalább békén hagynak. Sok választ kipróbáltam, de nem egyszerű lerázni őket. Sokszor már szimplán odébbállok a mondat közepén. Bunkóság, tudom, de napi 100 emberrel nem állhatok le társalogni ugyanazokról a nyomorult, unalmas kérdésekről, mint hogy honnan hova. Talán valami ilyesmi lenne a a legrövidebb menekülőút: "Most jövök egy masszázsról az új sarongomban és ott vár a sarkon a barátom az autójával, látod?"

Azért persze a híres Bali fényképek sem mind Photoshoppal készültek. Amellett, hogy zsúfoltabb a hely, mint vártam, azért vannak csodaszép rizsteraszok és tengeri sziklán álló, festői hindu szentélyek.

Bali tényleg szép hely.

Csak túl sokan tudnak róla. . .

Kráter a felhők felett

2013 július 13.

Reggel jött értem a minibusz. Pénzem lett a dollár beváltásából, felszállhattam a buszra. Eddig jó.

A terv szerint este 7-re érünk a Bromo vulkán lábához, ahonnan majd másnap hajnalban, fél 4-kor elindulunk megnézni a napfelkeltét.

Nem volt késedelem az út során, de este belefutottunk egy csúnya dugóba, így éjfélre értünk a végállomásra.

Közben 2 helyen át is kellett szállnunk kisebb járművekbe, az utak állapotához igazodva. Nem is részletezem.

A szállás OK volt. De arra a 2 órára lehetett volna akármilyen is.

Hajnali 3-kor aztán ébresztés, fél 4-kor indulás dzsippel a szomszéd hegyre, ahonnan a Bromot és a napfelkeltét nézzük meg.

Pár apró infót elfelejtett közölni az iroda, mint például a dzsip csak egy darabig visz, utána gyalogolni kell felfelé 20 percig a vak sötétben. Elemlámpát nem adtak. Ha szóltak volna, esetleg hozunk magunkkal, de hát ne legyünk túl igényesek. Valahogy felbotladoztunk a hegyre, reggeli nélkül, szívroham közeli állapotban, szinte futva, mert persze nem időben indultunk és a nap már jött fel, mi meg nem akartunk lemaradni.

mondjuk az jó pont, hogy legalább figyelmeztettek minket, hogy hajnalban 4 fok lesz a hegyn, tehát öltözzünk fel. Négy hónap után előkerült a táskám mélyéről a tornacipőm, a farerem a polár pulcsim és még pár meleg cucc, amiről eddig azt hittem, teljesen haszontalanul hurcolom keresztül Ázsián. Most végre értelmet nyert a cipkedés. Egész tűrhetően be tudtam öltözni.

A vulkán csodaszép!

A hegy lábát felhők fedik, olyan, mintha hóba burkolózna. A vulkán egy nagyobb vulkán hajdani kráterében helyezkedik el, a környező hegyek vonulata gyakorlatilag a másik kráter pereme.

A sűrű, habos felhőréteg olyan, mint valami kanyargó hófolyam.

A nagyobb kráter peremén fekvő kis falu először nem is látszott a "hó" alatt. Aztán napfelkelte után kezdett előderengeni a lassan oszló ködből.

Reggel 6-ig nézelődtünk, aztán vissza a dzsiphez, át a Bromo-hoz, ahol szintén lehetett fél órát túrázni, hogy a krátert megnézzük.

A szürke szamár is ott volt, csak az eltűnt a ködben

A Bromo vulkán lába még a felhőréteg alatt, illetve benne volt ekkor. Tejszerű ködben alig lehetett látni az útirányt. A helyiek lovakat ajánlanak a lustább turistáknak a hegymászáshoz. A várakozó lovak látványától egészen szürreális lett a táj. Most először láttam lovakat, mióta Ázsiában vagyok.

Ismét a felhők felett

Ezt a csúcsot láttuk a másik hegyről

Ázsia. A kereskedelem virágzik. Bárhol. Bármikor.

A kráter. Már csak kéneket gőzölög

8-ra értünk vissza a szállásra. Megreggeliztünk, összepakoltunk, gyorsan intézkedtem CSen, aztán indulás Balira.

A program szerint este 7-re érünk Denpasarba, Bali fővárosába. Ebben benne van egy fél órás kompolás is Jáváról. 

Időközben sikerült egy CSerrel kontaktálnom, aki tudott szállást adni Denpasarban. Persze nem 7-re értünk oda. Mint ahogy előző este sem. Szerintem ez a 7 óra olyasmi, mint a 3 km. Standard időpont bárki bármit kérdez.

Éjfél után már ott voltam Bali fővárosában. És még az utcán sem kell aludnom. Yeah!

De hogy én mennyire nem bírom a szervezett turista utakat! De tényleg! Viszont a Bromo látványa kárpótolt.