2013. augusztus 5., hétfő

Óceánjáró

2013 augusztus 3.



Lombok és Flores egymástól 24 órányi hajóútra van.

A menetrend szerinti hajó két hetente jár. Három jegykategóriából lehet választani: első osztály, másodosztály és ócsó (ekonomi). Az első osztály olyan 80 dollár körül van, a másod 50 dolcsi, az ócsó meg 15. Az ócsót kértem. Ágyat mindengyiken adnak, csak a felsőbb kategóriánál 4-en vannak egy kabinban, a csőcselékesnél meg többen. Állítólag nagy termek vannak és ott lehet aludni. Úgy elképzeltem, hogy majd jó időben felszállok a hajóra és foglalok magamnak egy csinos kis ágyat valami nagy ablak mellett az emeleten és de jó lesz nekem. A kis naív...

A hajó 15:00 órára volt kiírva. 2-kor már ott tobzódott mindenki a kikötőben. 5-kor már picit aggódtam, hogy talán mégis rossz kikötőben várok, mert nagyon nem akart megérkezni a hajó. Ezek szerint nem ez az első megállója az útvonalán. Ennyit az ágyfoglalásról...

Hogy ne unjam szét magam a kikötőben, elkezdtem olvasni. Ráhangolódásként Rejtő Jenő: A megkerült cirkálóba fogtam bele. A legaktuálisabb választás! Az első 5 oldalon felsorolt helyszínek mindegyikét ismerősként köszöntöttem azonnal: Surabaya, ahol fülig Dzsimi ült börtönben. Ez Jáván van, a Bromo vulkán felé menet haladtam át rajta. Batávia, ahol a cirkáló várt karanténban. Na, ez meg Jakarta, Indonézia fővárosa. Kis-Szumba, ahonnan Dzsimmi úszott át Nagy-Szundára. Hahaha. Épp Kis-Szunda kikötőjében üldögélek. Említi még Penangot is, ami Malájziában van és ott is jártam nemrég, meg Timort, ahova nemsokára megyek. Hát ez nagyszerű! Nem volt szándékos, de úgy tűnik, Rejtő-követő úton vagyok. : D

Közben megismerkedtem két francia lánnyal, akik szintén Floresre igyekeztek, de ők másodosztályú jegyet vettek. 


Végre befutott a hajó fél 6-kor.



Ahogy megláttam a dokkok felé komótosan sompolygó hajót, hirtelen a Titanic ugrott be. Öt emelet magas óriás, a korlátoknál apró figurák nézelődnek. Tisztára, mint a filmben a jelenet, mikor a hajó elindul. Jó, jó, a Titanic ennél sokkal, de sokkal nagyobb volt...

Ahogy a stégen várakozó csőcselék nekiindult és csirkéket, kartondobozokat, rizses zsákokat a vállán egyensúlyozva feltülekedett a hajóra, még jobban erősödött a Titanic-érzés. Mindenki viszi a kis motyóját, amivel az Újvilágban próbál szerencsét. Jó, ez itt nem új világ, meg az utasok többsége hazafelé tart a dolgozóból a ramadán végét a családdal ünnepelni, de ez a kis különbség nem rontott a fantáziálásomon.

Kíváncsian tolakodtam fel én is a hajóra jegyemet a kezemben szorongatva, hogy a rajta szereplő kabinszám alapján megtaláljam a helyem. Iszonyatos tömeg volt bent. Feltuszkolódtam az emberáradattal egy másik emeletre. Párszor bokán vágtak valami kartondoboz csücskével, lesodorták a fejemet egy-egy málhával, de azért haladtunk felfelé a vaslépcsőn. Végre odajutottam egy ablakhoz, amire "Információ" volt kiírva. Mutatom a jegyem, mondják, hogy fáradjak le egy emelettel lejjebb, mert ott az ócsó osztály. És - mondom -  a kabinomat hogy találom meg? Á, az nem számít, csak keressek egy helyet, nincs kijelölt hely.

Letuszkolódom a sodrással szemben haladva, odamegyek az első ekonomi ajtóhoz és benézek. Fülledt levegőjű, félhomályos, ablaktalan teremben 2-szer 2 négyzetméteres deszkapriccsek, rajtuk családok hevernek, priccsenként vagy 5-en. Na, vajon ki mellé bújjak oda?!

Átfurakszom egy másik terembe. Hasonló a helyzet, csak ott dohányoznak is. Itt inkább nem alszom. És tuti a többi kabin is ilyen. Na, akkor vissza az információra, upgrade-elni a jegyemet. Az információ előtt belefutok egy kanadai házaspárba, akiket már a kikötőben is láttam (kb 10 turista van a hajón) és egy kisgyerekkel utaznak. Kérdezem, mi a helyzet náluk. Azt mondják, a pasinak van kabinja, de a nőnek már nem jutott jegy, amikor vették, így ő ekonomit vett, de valami kavarás lehet, mert  a pasi kabinjában sincs elég hely. Megnyugtatom, hogy ekonomin sincs már hely. Ők is kabint próbálnak szerezni, de durván drágábban akarják adni nekik Rövid várakozás után ott hagyom őket és elindulok felfelé. Csak lesz egy hely, ahol kényelmesen eltöltöm az éjszakát. Bukdácsolok át az embereken, akik méretes papírlapokat szőnyegként használva hevernek mindenfelé a folyosókon, egyesek kendőkkel betakarva alszanak, van, aki épp eszik a járkálók lába alatt. 



Felfelé menet rám szól valaki, aki a lépcsőfordulóban táborozik a pereputtyával, hogy ne menjek feljebb, mert ott nincs már kabin. Szuper. Épp ez kell nekem. Megyek tovább. Zárt ajtó, valami felirat. Gondolom, belépés csak személyzetnek, vagy ilyesmi. Azért bemegyek. Angolul nem volt kiírva, honnan tudhatnám?! :)

Felérek egy újabb lépcsőhöz és újabb ajtóhoz. A lépcső alatt egy 8 fős társaság kempingezik. Ők se tudtak olvasni. :D Felmászom a mellettük található lépcsőn. Hopp. Nincs tovább felfelé. Szerintem az 5-ik emelet lehet. Kis folyosó, pár csukott ajtó és egy konnektor. Ez lesz itt a kánaán. Sehol senki rajtam kívül, és vidáman elnetbookozhatok, mert lesz hol feltölteni az aksit. Azért álldogálok pár percig, hogy megtudjam, egyáltalán milyen helyre keveredtem. Megjelenik egy egyenruhás alak. Fehér egyenruha, jelvények, sapka. Ez valami tiszt lesz. Rámosolygok, visszamosolyog, továbbmegy. Eddig jó. Nem küldött el. Álldogálok. Jön egy másik egyenruhás. Ez nem tiszt. Mosolyog, visszamosolygok, továbbmegy. Ezek szerint nem zavarja őket, hogy itt vagyok. Valószínűleg valami személyzeti folyosót sikerült megtalálnom. Egyre jobban tetszik szálláshely céljára. Percekig álldogálok, mérem fel a terepet. Megint jön pár egyenruhás. Megint mosolygok, rámköszönnek, mosolyognak. Néhány perc múlva az egyikük visszajön és csodálkozik, hogy ott álldogálok.

Ki nem mondott kérdésére válaszolva mondom neki: 
-Nincs hely sehol.

Megértően bólogat és a földre mutat: 
- Leülhetsz.

Megköszönöm, és ezennel elfoglalom a hivatalos erő által kijelölt szálláshelyemet. Szuper lesz.



Úgy egy órán keresztül elvagyok magamban, olvasgatok, mosolygok az egyenruhásokra, akik már szinte ismerősként vigyorognak rám minden alkalommal, mikor elhaladnak mellettem. Arra apellálok, hogy egy idő után csak megsajnálnak és meghívnak valaki kabinjába.

A Titanic 269 méteres volt és 9 emeletes.
A Tilongkabila csak 100 méteres és 5 emeletes.
És mégis milyen óriási...
Találok egy táblát, ami tájékoztat a hajó méreteiről és kapacitásáról. Ezer ember fél fel rá. Úgy első saccra 3000-en vagyunk. Na, ezért nem jutott hely.

(Mellesleg megjegyzem, hogy a Titanicon is kb 3000-en voltak, és ott is csak kb 1000 emberre volt mentőcsónak. Ha méretben nem is, ebben azért hasonlítunk.)


Egyre kíváncsibb vagyok arra közben, mi van az ajtón kívül, ahonnan a népek időnként bekukucskálnak, csak aggódom, hogy elvesztem a jó kis pozíciómat, ha elhagyom az őrhelyemet. Egy idő után viszont csak megkockáztatom. Kisétálok.

Valóban a legfelső emeleten vagyok. Velem egy magasságban a mentőcsónakok függenek.




Körülnézek és meglátom a 2 francia lányt egy emelettel lejjebb a korlátnál. Lesétálok hozzájuk. Kérdezik, milyen a helyem. Mondom, nincs. Illetve van, de a folyosón, a földön. És az övék? Az egész tűrhető és csak hárman vannak a szobában. Lehet, hogy nem jön negyedik és akkor besurranhatok oda aludni. Na, ez jól hangzik.

Eldumálgatunk pár órát, időnként felszaladok megnézni a csomagomat. Senki hozzá se nyúl (de különben is le van lakatolva, csak elszánt tolvaj fogja feltörni). Este 6 után nagy örömömre felhangzik az imám éneke a hangszóróból. Hoztak egyet a hajóra is. Milyen figyelmes. Hálistennek csak 20 percet óbégat. Ez még kibírható. Őszintén remélem, hogy a hajnali 3-as éneklést nem közvetítik majd a szobákban és a folyosókon. (De igen...)

Besötétedik. A csillagok szinte ragyognak felettünk. Elég messze vagyunk a parttól ahhoz, hogy ne zavarjon a települések fénye. Még a Tejút is látszik. A hajó nagy sebességgel halad, az utasok a korlátoknál állva nézelődnek, mások meg kényelmesen elhelyezkedtek rögtönzött táborhelyeinken és alváshoz készülődnek. Mindenhol fekszik valaki. A lépcsőkön, a folyosókon, kint és bent, a mentőcsónakok alatt-felett-benne, a mecset melletti lábmosóban. Mindenhol.



Most már elég valószínű, hogy ha van 4-ik utas a kabinban, az megérkezett és elfoglalta a helyét. Nézzük meg! Jeanne lekísér a kabinba. Mázli. Üres a 4. ágy. Szaladok a cuccomért és beköltözöm. Még ha mégis jön is valaki, akkor is jobban elleszek itt a földön, mint a folyosón a földön.




A kabin elég dzsuva. Valaha szép lehetett, de kérdéses, hogy a hajó első vízre állítása óta járt-e erre porszívó. Az ágyneműt sem cserélhetik túl gyakran. Az éjszaka egész kellemes, a csótányok, kisbogarak és nagybogarak korzózása közepette sem ébredek fel a hajnali óbégatásig. Ekkor viszont muszlim szobatársunk nekiáll szedelődzködni és indul a hajnali imára. Mire visszaalszom, épp végez is az imával és visszajön a szobába. 
Egy szavam nincs. A folyosón még több lett volna a járkálás és a csótány.

Úgy 8-kor a francia lányok is mocorogni kezdenek. Én is felkelek és csatlakozom hozzájuk, megyünk reggelizni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése