2013 július 28-29.
A szigetek között jár egy hajójárat, ami 3 dollárért elvisz egyikről a másikra. 1-2 km a távolság, nagyjából fél óra időben.
D. barátom már a reggeli indulás pillanataiban az agyamra ment. Jött velem mindenhova, azt csinálta, amit én. Mindent és mindig EGYÜTT. Párszor már rámordultam, meg simán szó nélkül odébbsétáltam, hogy levegőhöz jussak.
Trawanganon elég szép szállást találtunk, megint csak 15 dollárért, ami azért dicséretes, mert az átlag 25 USD. A szoba szuper illatos és tiszta volt, rendes fürdőszobával, csendes környezetben. Miután beköltöztünk, elindultunk körülnézni a szigeten. Rögtön a szállás mellett ajánlott valaki biciklibérlést 80 forintos napi áron. Biciklivel gyorsabb és kényelmesebb lett volna körbemenni, így én érdeklődve fordultam arra. D. viszont később akart biciklit bérelni, és engem is rávett, hogy ne béreljek még. Itt már gyűlt bennem a feszültség. Miért kell nekünk ugyanazt csinálni? Mi van akkor, ha én bérelek, ő meg nem? Mindenki megy a saját útján.
Azon gondolkodtam, hogy tudnám megmondani neki finoman, hogy számomra a szobatárs nem jelent sem élettársat, sem "together forever" kapcsolatot és szeretném, ha kicsit megpróbálna önállóan nyaralni. Közben lesétáltunk a partra, ő folyamatosan dumált. Nem tudom, miről. Néha hümmögtem valamit, hogy ne legyek matt bunkó, de nem figyeltem.
A parton megláttuk a gyümölcsárust. Szó volt róla reggel, hogy mindketten szívesen ennénk gyümölcsöt, ezért arrafelé vettük az irányt. A pulthoz érve én magam elé engedtem őt, hadd intézze a vásárlását, aztán majd én is kitalálom, mit kérek. Odaállt a pulthoz, megkérdezte a banán árát, majd rám nézett, hogy vegyÜNK-e.
Itt csattantam el. Miért tőlem várja, hogy eldöntsem, akar-e ő banánt venni?!
Rámordultam:
- Éld a saját életed!
- Kérlek, kérlek. - hangzott a sértődött válasz.
Odébb sétáltam pár métert, hogy ne lássa a fejemet, meg az arcokat, amiket vágtam. Amíg vásárolt, benéztem egy utazási irodába információért, mire kijöttem, ő nem volt ott. Vagy azt hitte, hogy én hagytam ott, vagy felhúzta az orrát. Bárhogy is, nem bántam. Tök jókedvűen sétálgattam, elmentem kajálni. EGYEDÜL. Kiváló volt!
Utána visszaballagtam a szállásra és láttam, hogy épp biciklire alkudozik a kapu előtt. Összeszedtem a legbarátságosabb arckifejezésemet és odamentem hozzá.
- Figyelj csak, ki kéne találnunk valamit a kulcsra, hogy egymástól függetlenül is tudjunk mászkálni.
- Szerintem ez nem jó ötlet.
- Mi?!
- Hogy együtt lakjunk.
- Akkor most kiköltözöl?
- Igazából már megtettem. Hat hónapot éltem együtt egy lánnyal, akinek ilyen hangulatingadozásai voltak, mint neked és nem kérek belőle. - Hát valóban nem viselkedtem szépen. De ez frankón tök nem tudta feldolgozni, hogy CSAK a szobát osztjuk meg. Tehát vagy mindent együtt vagy semmit. Ha nem vigyázok, még elkezdett volna a tudtom nélkül "járni velem". Mennyivel normálisabb volt a spanyol srác, aki felfogta, hogy egy szobában alszunk, de nem együtt nyaralunk, és képes volt tiszteletben tartani a privát szférámat.
- Jó. Mondjuk nem kellett volna rám tapadnod és akkor nem viselkedtem volna így, de teljesen az idegeimre mentél. Na, akkor jó nyaralást.
Ezzel véget is ért nem túl hosszú életű barátságunk. Aznap még gondolkodtam rajta, hogy írok neki egy üzenetet, hogy elnézést a stílusért, és hogy jobb lett volna, ha intelligensebben kérem meg, hogy hagyja meg a saját teremet, de aztán elvetettem az ötletet. Nem akarom, hogy felbosszantson valami furcsa válasszal.
Gili T különben meglepően jópofa hely. Azt hittem, tömegnyomor lesz, meg bulik mindenfelé, meg csupa tizenéves partyarc, de teljesen nyugodt volt ez a hely is. Több volt az étterem, voltak pubok meg bárok, koktélakciók és olcsó menük, tömérdek utazási iroda, több bankautomata és boltocska. Gyakorlatilag ugyanolyan, mint Gili Air, csak jobb az infrastruktúra.
Szobatárs - és érdeklődés - hiányában másnap távoztam a szigetről. Visszautaztam Lombokra, hogy megvegyem a hajójegyemet a következő állomásomra, Flores szigetére, ahonnan a Komodói sárkányokhoz ugrom majd át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése